Civakodás, veszekedés, perlekedés valakivel ellenséges indulatból. Azt a héber igét, amely a ’harcba bocsátkozik’ kifejezéssel van visszaadva, a ’szít’ és ’felindul’ szóval is fordítják. A viszálykodás Bibliában megemlített okai egyebek mellett a gyűlölet (Pl 10:12), düh (Pl 15:18; 29:22), cselszövés (Pl 16:28), gúny (Pl 22:10), iszákosság (Pl 23:29, 30), rágalmazás (Pl 26:20), a dölyf vagy büszkeség, és az egészséges tanítás hiánya (Pl 28:25; 1Ti 6:3, 4). A viszálykodás elrabolja a békét és a boldogságot. A Példabeszédek könyve újra meg újra kiemeli kellemetlen és másokat taszító hatását (Pl 19:13; 21:9, 19; 25:24; 27:15). Akiket valamikor testvéri szálak fűztek egymáshoz, azok közt a viszály csaknem leküzdhetetlen akadályként gátolhatja a kibékülést. „Az olyan testvér, aki ellen törvényszegést követtek el, félelmet keltőbb az erős városnál; és vannak viszályok, amelyek olyanok, mint a lakótorony retesze” (Pl 18:19).

A viszálykodás vagy perlekedés a test cselekedeteinek egyike, amelyet gyűlöl Jehova (Ga 5:19, 20; vö.: Pl 6:19; Ró 1:28, 29, 32; Jk 3:14–16), úgyhogy nincs helye a keresztény gyülekezetben (Ró 13:13; 1Ko 3:3; 2Ko 12:20; Fi 2:3; Tit 3:9). A keresztény felvigyázók képesítési feltételeihez az is hozzátartozik, hogy nem lehetnek kötekedők (1Ti 3:1, 3). Ezért a perlekedéssel vagy viszálykodással fel nem hagyó személyek azok között lesznek, akiket Isten kedvezőtlen ítélete sújt (Ró 2:6, 8).

Az i. sz. I. században Pál apostolnak meg kellett küzdenie bizonyos viszálykodó egyénekkel. Némelyek perlekedésre való hajlamból hirdették a jó hírt, valószínűleg azzal a céllal, hogy kiemeljék magukat, és aláássák Pál hatalmát és tekintélyét. Pál azonban nem engedte, hogy ez elvegye abbéli örömét, hogy láthatja, amint mindenfelé megismerik Krisztust (Fi 1:15–18).