A vízfenék mentén húzott halfogó háló (Ez 26:5, 14; 47:10). Az ókori Egyiptomban lenkötélből készítették a vonóhálókat, az alsó részükre ólomsúlyokat, a felső részükre faúszókat tettek. Valószínűleg az izraeliták is hasonló vonóhálókat használtak.

Az ókorban alighanem szinte ugyanolyan módszerekkel történt a vonóhálós halászat, mint ahogyan az a közelmúltban is szokás volt a Közel-Keleten. A vonóhálót csónakokból engedték le úgy, hogy körbefogjanak egy halrajt, majd a vonóháló két végére erősített hosszú köteleket kivitték a partra, és több ember fokozatosan húzta a part felé oly módon, hogy a háló közben félkör alakot formált (Mt 13:47, 48). Egy másik módszer az volt, hogy a vonóhálót kör alakban engedték le, majd a halászok lemerültek a víz alá, megfogták a háló egyik részét, és a másik részéhez húzták, mintegy aljat képezve. Ezután a hálót behúzták a csónakba vagy csónakokba (Lk  5:6, 7). Olykor először a sekélyebb vízig húzták a hálót, és ott szedték ki belőle a halakat. (Vö.: Jn 21:8, 11.)

A Szentírásban jelképesen is előfordul a vonóháló, az emberek begyűjtésére utalva (Mt 13:47, 48). Egy erkölcstelen asszony szívének jelképeként is szerepel (Pr 7:26). Ezenkívül a katonai győzelmet is a vonóhálós halászathoz hasonlítja a Biblia (Ha 1:15–17).