Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Neveld gyermekedet csecsemőkorától!

Neveld gyermekedet csecsemőkorától!

9. fejezet

Neveld gyermekedet csecsemőkorától!

1–4. Milyen bizonyítékok tanúsítják, hogy a kisgyermekek rengeteget tudnak tanulni?

AZ ÚJSZÜLÖTT gyermek elméjét olyan tiszta laphoz szokták hasonlítani, melyre még semmit sem írtak. Pedig valójában sok hatás érte a csecsemő elméjét már az anyja méhében is. És sok jellemvonás kitörölhetetlenül beleíródott a genetikai öröklődés útján. Mindamellett roppant nagy tanulási képesség marad a születés pillanatától fogva is. Nem is egyetlen lap, de szinte egész könyvtár vár a felvilágosítások befogadására, a sok lapon való bevésődésre.

2 A csecsemő agya a születéskor csupán egy negyedét nyomja felnőttkori súlyának. De az agy olyan gyorsan fejlődik, hogy alig két év alatt eléri felnőtt súlyának háromnegyed részét. Értelmi fejlődése lépést tart ezzel. A kutatók azt mondják, hogy a gyermek értelmi fejlődése annyit növekszik életének első négy éve alatt, mint a következő tizenhárom év alatt. Valóban, néhányan azt állítják, hogy „azok a fogalmak, amelyeket a gyermek az ötödik születésnapja előtt megtanul, a legnehezebbek között vannak, melyekkel valaha is találkozik”.

3 Az ilyen alapfogalmak, mint jobb és bal, fel és le, tele és üres, éppen úgy, mint a súly és méret összehasonlítási fokok természeteseknek tűnnek előttünk. A gyermeknek azonban mindezeket meg kell tanulnia egy sereg egyéb fogalommal együtt. Magának a beszédnek a fogalmát is el kell ültetni és meg kell alapozni a gyermek elméjében.

4 A nyelvet egyesek úgy értékelik, mint „valószínűleg a legnehezebb értelmi teljesítményt, melyet egy emberi lény valaha is el tudott végezni”. Ha valaha is törekedtél már új nyelvet megtanulni, valószínűleg egyetértesz ezzel. Te azonban legalább annyi előnnyel rendelkezel, hogy tudod, hogyan működik a nyelv. A kisgyermek nem tudja, és mégis képes megragadni a nyelv fogalmát és működésbe hozni. Sőt, nemcsak erre képes, hanem a két nyelvű otthonban vagy környezetben élő gyermekek két nyelven is folyékonyan beszélnek zsenge éveikben − még mielőtt iskolába kezdenének járni! Az értelem tehát megvan náluk és arra vár, hogy kifejlesszék.

KEZDD EL AZONNAL!

5. Milyen korán kell elkezdeni a gyermek tanítását?

5 Pál apostol, amikor társának, Timótheusnak írt, emlékeztette őt, hogy ’csecsemőkorától’ ismerte a szent írásokat (2Timótheus 3:15). Bölcs szülő az, aki felismeri a csecsemő természetes tanulási vágyát. A babák nagyon figyelmesek; mindegyikük csupa szem és csupa fül. Akár tudomásul veszik a szülők, akár nem, a kicsinyek szorgalmasan gyűjtik és raktározzák az értesüléseket, tesznek is hozzá és következtetéseket is vonnak le. Sőt, ha a szülők nem vigyáznak, a csecsemő rövid idő alatt figyelemreméltóan jól megtanulja, hogyan kezelje őket a saját kívánságai szerint. Az Isten Igéjében adott tanács tehát születéstől fogva alkalmazható: „Neveld fel a fiút a neki megfelelő módon, még amikor megöregszik, akkor sem tér el attól” (Példabeszédek 22:6). Az első lecke természetesen a szeretet, rengeteg szerető gondoskodással és ragaszkodással. De ezzel együtt kell járni a szükséges helyreigazításnak, amit gyengéden, de határozottan alkalmaznak.

6. a) Milyenfajta beszéddel a legjobb szólni a gyermekhez? b) Hogyan kell tekintenünk a gyermek sok feltett kérdését?

6 Ne „gügyögve” beszélj a csecsemőhöz, hanem egyszerű felnőtt beszéddel, amit szeretnél neki megtanítani. Midőn a csöpp gyermek beszélni tanul, eláraszt kérdésekkel: ’Miért esik az eső? Honnan jöttem én? Hova mennek a csillagok nappal? Mit csinálsz? Miért ezt? Miért azt?’ És jönnek a kérdések a végtelenségig. Hallgasd meg őket, mert a kérdések a gyermek legjobb tanulási eszközei közé tartoznak. Ha elfojtod a kérdéseket, elfojthatod a szellemi fejlődést.

7. Hogyan lehet legjobban válaszolni a kisgyermek kérdéseire, és miért?

7 Emlékezz azonban, ahogy az apostol emlékezett, hogy ’mikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek, úgy érveltem, mint gyermek’ (1Korinthus 13:11). Felelj a kérdésekre legjobb tudásod szerint, de egyszerűen és röviden. Ha a gyermek azt kérdezi, ’miért esik az eső?’, nem kíván bonyolult, részletes választ. Némelyek egyszerűen ilyenformán felelnek neki, ’a felhők nehézzé válnak a víztől és a víz leesik’, ez a felelet kielégítő lehet. A gyermek figyelmének időtartama rövid; gyorsan kalandozik el más területre. Mint ahogyan tejet adsz a gyermeknek, míg fokozatosan eljut a szilárd táplálékig, ugyanúgy adj egyszerű felvilágosításokat, amíg meg nem érti a részletesebb ismeretet. (Hasonlítsd össze Zsidók 5:13, 14!)

8, 9. Mit lehet tenni, hogy a gyermeket fokozatosan megtanítsuk olvasni?

8 A tanulásnak folyamatosnak kell lenni. Mint említettük, Timótheus csecsemőkorától ismerte az írásokat. Nyilvánvalóan legkorábbi emlékei közé tartoztak azok, amiket a Bibliából tanult. Ez bizonyára folyamatosan történt, mint ahogyan a mai apa vagy anya kezdi olvasni tanítani gyermekét. Olvass fel gyermekednek. Még csecsemőkorában vedd az öledbe, öleld át karoddal és olvass neki kellemes, meleg hangon. Biztonság és öröm édes érzése fogja eltölteni, és az olvasás kellemes élmény lesz számára, tekintet nélkül arra, hogy mennyit ért meg belőle. Később megtaníthatod az ábécére, esetleg játékosan. Aztán képezz szavakat, később pedig a szavakból mondatokat. És tedd a tanulási folyamatot örvendetessé, amennyire csak lehetséges.

9 Egy házaspár például hangosan olvasott hároméves gyermekének, kiemelve minden szót a gyermek előtt, amit követnie kellett, amint előrehaladtak. Bizonyos szavaknál megálltak és a gyermeknek kellett olvasni a következő szavakat, például „Isten”, „Jézus”, „ember”, „fa” és a többi. Fokozatosan növekedett az olyan szavak száma, melyeket el tudott olvasni, és négy éves korában a legtöbb szót olvasta már. Az olvasással együtt jár az írás; előbb egyedülálló betűk, és aztán teljes szavak írása. Saját nevének leírása felvillanyozza a gyermeket!

10. Miért bölcs dolog segíteni a gyermeknek saját adottságait kifejleszteni?

10 Minden gyermek teljesen egyedülálló egyéniségével különbözik a többitől és segíteni kell, hogy egyéni öröklött lehetőségeivel és adottságaival összhangban fejlődjék tovább. Ha úgy neveled minden gyermekedet, hogy fejlessze öröklött képességeit és tulajdonságait, nem kell majd irigységet éreznie más gyermekek teljesítménye miatt. Minden gyermeket saját magáért kell szeretni és értékelni. Míg segítesz neki legyőzni vagy megfékezni rossz hajlamait, nem kell megkísérelned előre meghatározott formába kényszeríteni a gyermeket. Inkább arra vezesd rá, hogy a legjobban használja fel a saját jó jellemvonásait.

11. Miért nem bölcs dolog a gyermeket kedvezőtlenül összehasonlítani más gyermekkel?

11 A szülő az önző versengés szellemét mozdíthatja elő, ha az egyik gyermeket a másikkal hasonlítja össze akár annak magasabb rendűségére, akár alacsonyabb rendűségére utalva. Jóllehet a kisgyermekek korán kimutatják a velük született önzés jeleit, még sincs fogalmuk a rangról, felsőbbrendűségről és a beképzeltségről. Ezért állíthatta példának Jézus a gyermekeket a tanítványai elé egy bizonyos alkalommal, hogy helyreigazítsa nagyravágyó szellemüket és személyük fontosságáért való aggódásukat (Máté 18:1–4). Kerüljétek tehát, hogy kedvezőtlenül összehasonlítsátok egyik gyermeket a másikkal. A gyermek ezt elutasításnak foghatja fel. Először sértve érzi magát, és ha ez a bánásmód folytatódik, valószínűleg ellenségessé válik. Másrészt, ha a gyermeket magasabb rendűként mutatjuk be, gőgössé válhat és mások utálatát vonja magára. Mint szülő, soha ne tedd függővé szeretetedet és jóváhagyásodat attól, hogy hogyan hasonlítható egyik gyermek a másikhoz. A változatosság gyönyörködtet. A zenekarban sokféle hangszer van, amelyek növelik a változatosságot és gazdagságot, de mind összhangban vannak. A különböző egyéniségek ízt és érdekességet adnak a családi körnek, az összhang mégsem romlik meg, ha minden tag a Teremtő helyes alapelveihez szabja magát.

SEGÍTSD GYERMEKED FEJLŐDÉSÉT!

12. A felnőttekkel kapcsolatos mely tények mutatják, hogy a gyermekeknek helyes irányításra van szükségük?

12 Isten Igéje szerint ’nincs hatalmában a járókelő embernek, hogy igazgassa a saját lépteit’ (Jeremiás 10:23). Vannak emberek, akik azt mondják, hogy igenis hatalmukban van. Ezért elutasítják Isten irányítását és az emberek irányítását fogadják el s egyik nehézségből a másikba jutnak, míg végül Istent bizonyítják igaznak mindenek felett. Jehova Isten azt mondja, hogy van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de a vége a halálnak útja (Példabeszédek 14:12). Az emberek már régen azon az úton járnak, amely helyesnek látszik előttük, de ez háborúkhoz, éhínséghez, betegséghez és halálhoz vezetett. Ha az az út, amelyet felnőtt, tapasztalt emberek tartanak helyesnek, halálhoz vezet, hogyan végződhetne másképp az az út, amelyet gyermekek látnak helyesnek? Ha nincs a járókelő ember hatalmában, hogy irányítsa lépteit, hogyan lenne hatalmában a tipegő gyermeknek életútjának igazgatása? A Teremtő gondoskodik mindkét szülő és a gyermek számára irányításról Igéjén keresztül.

13, 14. Hogyan oktathatják a szülök gyermekeiket az 5Mózes 6:6, 7-ben található figyelmeztetéssel összhangban?

13 Isten azt mondja a szülőknek: „Ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek a te szívedben, és vésd be azokat a te fiadba és beszélj azokról, amikor a házadban ülsz, és amikor az úton jársz, és amikor lefekszel és amikor felkelsz” (5Mózes 6:6, 7). Bármikor és minden időben, amikor erre alkalom kínálkozik, oktatást kell adni. Ha együtt reggelizik a család, még ha soknak a rohanás ideje is a reggel, mert készülni kell munkába, iskolába, az ételért mondott hálaima a Teremtőre irányítja a gondolatokat, és tartalmazhat egyéb szellemi értékeket is a család számára. Megengedheted, hogy némi időt fordíts a nap tennivalóinak a megbeszélésére, vagy az iskolai teendőkkel kapcsolatban; valamint józan tanácsot is adhatsz az esetleg felmerülő problémák leküzdésére. A lefekvés ideje, „amikor lefekszel”, örvendetes idő lehet a kisgyermekek számára, ha a szülők ekkor külön figyelmet fordítanak rájuk. Lefekvéskor elmondott történetek sokat jelenthetnek a kicsinyeknek és jó tanítási eszközökké válhatnak. A Biblia tele van olyan anyaggal, ami csupán némi szülői leleményességet és melegséget igényel, hogy nagyon élvezetessé váljon a gyermekek számára. Saját életed személyes élményei is különösen vonzók lehetnek gyermekeid számára és jó tanácsul szolgálhatnak otthon. És jóllehet talán gondot okoz, hogy új történeteket találj, amit elmondhatsz, gyakran tapasztalod majd, hogy a gyermek szívesen hallja újra és újra ugyanazt. Meg fogod látni, hogy ez a külön idő sokkal tágabbra nyitja a közlési csatornát gyermekeiddel. A kisgyermekekkel való imádkozás lefekvés idején, szintén segítséget jelenthet, hogy korán összeköttetést találjanak azzal, aki a legjobb vezetést és oltalmat tudja biztosítani számukra. − Efezus 3:20; Filippi 4:6, 7.

14 Bárhol vagy is, ha ’otthon ülsz’ vagy utazol ’az úton’, találsz alkalmakat arra, hogy gyermekedet érdekes és hatásos módon neveld. Ez a gyermekek számára néha játékos formában is történhet. Egy házaspár így számolt be arról, hogy mennyire bevált ez a módszer, és segített gyermekeiknek visszaemlékezni a Biblia-tanulmányozáson hallott pontokra:

„Egyik este egy kisfiút vittünk magunkkal, aki hatéves és rendszerint nem nagyon figyelmes az összejöveteleken. Amint a terem felé mentünk ezt mondtam: ’Játsszunk egy játékot. Hazafelé az úton nézzük meg, vissza tudunk-e emlékezni az elénekelt énekekre és néhány fő pontra, melyekkel az összejövetelen foglalkoztunk.’ Hazafelé menet elcsodálkoztunk. A legkisebb fiú, aki rendszerint figyelmetlen, kapott szót legelőbb és számos pontot felidézett. Azután a mi fiaink mondták el hozzászólásaikat, végül mi, a két felnőtt szóltunk hozzá. Munka helyett játék volt nekik.”

15. Hogyan lehet buzdítani a gyermeket teljesítményének megjavítására?

15 Amint nő a gyermek, megtanul gondolatokat kifejezni, tárgyakat lerajzolni, munkát végezni, zenét játszani valamely hangszeren. Sikerélménye van. Munkája bizonyos értelemben önmagának a kifejezése. Nagyon személyes ügye. Ha ránézel és azt mondod ’Ezt jól csináltad’, a gyermek szelleme szárnyakat kap. Találj valamit a munkájában, amit igazán megdicsérhetsz, máris buzdítottad. Bíráld őt nyers modorban, valószínűleg elszontyolodik és elcsügged. Tégy fel neki kérdést munkája valamely vonatkozásában ha szükséges, de az ne keltse azt a látszatot, mintha elvetetted volna a munkáját. Ahelyett például, hogy elvennéd az ő rajzát és átrajzolnád, megmutathatsz némi kiigazítást egy másik papíron. Ez lehetőséget ad neki, hogy kijavítsa a sajátját, ha óhajtja. Ha megdicséred törekvését, serkented a fejlődését; durva bírálattal azonban elcsüggesztheted őt, és elveheted a kedvét a további kísérletezéstől. Igen, a Galata 6:4 alapelvét gyermekeknél is lehet alkalmazni: „Hadd vizsgálja meg, milyen a saját munkája, és akkor oka lesz majd arra, hogy egyedül önmagára nézve örvendezzen, nem pedig valaki mással összehasonlítva.” A gyermek, különösen első próbálkozásainál, bátorításra szorul. Ha a vázlat megfelel az ő korának, dicsérd meg azt. Ha nem, akkor dicsérd az erőfeszítést, és buzdítsd újabb próbálkozásra. Elvégre, még nem jutott túl az első próbálkozáson.

HOGYAN MAGYARÁZZAM MEG A NEMISÉGET?

16. Tekintettel arra, amit a Biblia mond, milyenfajta feleletet kell adni a gyermeknek a nemiségre vonatkozó kérdéseire?

16 Ha felelsz gyermeked kérdéseire, közlékenységre buzdítod őt. De egyszer csak váratlanul a nemiségről kezd kérdezősködni. Vajon őszintén felelsz-e, vagy valami félrevezető választ adsz, mint amikor azt mondják, hogy a kis fiútestvért vagy lánytestvért a kórházban kapták? Pontos felvilágosítást kívánsz-e adni, vagy engeded, hogy a gyermeked silány, esetleg rossz feleleteket kapjon, talán szeméremsértő szöveggel más, nagyobb gyerekektől? A Biblia őszinte utalásokat tartalmaz számos helyen a nemiségre vagy nemi szervekre vonatkozóan (1Mózes 17:11; 18:11; 30:16, 17; 3Mózes 15:2). Midőn Isten utasításokkal látta el a népét az összejövetelekkel kapcsolatban, amelyeken Igéjét kellett felolvasni, ezt mondta: „Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a kicsinyeket . . . hogy hallgathassanak és tanulhassanak” (5Mózes 31:12). Tehát a kisgyermekek hallhatták bármelyiket ezek közül a kifejezések közül, komoly, tiszteletteljes légkörben, s nem „útszéli beszéd” formájában.

17–19. Hogyan lehet fokozatos magyarázatot adni nemi dolgokról?

17 Valójában a nemiség megmagyarázásánál nem szükséges olyan körülményesnek lenni, mint sok szülő elképzeli. A gyermekek nagyon hamar tudatára ébrednek testüknek, felfedezvén annak különböző részeit. Nevezd meg azokat gyermeked előtt: kezek, lábak, orr, gyomor, ülep, pénisz, szeméremajak. A kisgyermek nem jön zavarba, hacsak át nem váltasz valami „szigorúan titkolt” hangnembe a nemi részeknél. A szülőket az rémíti meg, hogy − úgy gondolják − mindent meg kell magyarázniuk, ha egyszer elkezdődik a kérdezés. Valójában azonban a kérdések apródonként vetődnek fel, amint a gyermek eléri fejlődésének különböző fokait. Amikor elérkeznek a különböző fejlődési fokozatok, csak a megfelelő szókincset kell alkalmazni és nagyon egyszerű, általános magyarázatot adni.

18 Egyik nap például megkérdezik tőled, ’Honnan jönnek a gyerekek?’ Te nyomban megfelelhetsz erre egyszerűen, ilyesmit mondván: ’Az édesanyjukban fejlődnek.’ Rendszerint csak ennyire van szükség, egyelőre. Később azt kérdezheti gyermeked, ’Hogyan jönnek ki a babák?’ ’Van egy külön nyílás erre.’ És ez rendszerint kielégítő, a jelen pillanatban.

19 Bizonyos idő múlva az a kérdés merülhet fel, ’Hogyan lett a gyerek?’ Feleleted ilyenforma lehet: ’Egy apa és egy anya azt akarják, hogy gyermekük legyen. Egy mag az apából találkozik egy petesejttel az anyában, és a baba kezd nőni, mint a talajban a magból nő egy virág vagy fa.’ Ez tehát folytatásos történet, minden rész elegendő a gyermek kielégítéséhez a maga idejében. Később azt kérdezheti a gyermek, ’Hogyan kerül az apa magva az anyába?’ Egyszerűen azt mondhatod, hogy: „Te tudod, milyen a fiú, van pénisze. A leányoknak pedig egy nyílás van a testükön, amely annak megfelelő. A magot plántálják. Az emberek ezt azért teszik, hogy a gyermek nőni kezdhessen az édesanyjában és végül kijöhessen mint gyermek.”

20. Miért jó, ha a szülők azok, akik magyarázatot adnak gyermekeiknek a nemiségről?

20 Ez a becsületes megközelítés bizonyára jobb, mint a hamis mesék vagy „titkolódzó” magatartás, amely olyan látszatot ad a dolognak, mintha valami szégyenletes volna. (Hasonlítsd össze Titus 1:15!) Azért is jó, ha a gyermek a szüleitől hallja meg a tényeket, mert ők érvekkel kapcsolhatják össze magyarázataikat: hogy miért helyénvaló, ha csak házaspároknak születnek gyermekeik, akik szeretik egymást és vállalják a felelősséget, hogy gyermekeiket is szeretni fogják és gondoskodnak róluk. Ez egészséges és szellemi síkra tereli a dolgot ahelyett, hogy olyan beállításban tanulnák meg azt, ami tisztátalannak tűntetné fel az egészet.

AZ ÉLET LEGFONTOSABB TANULSÁGAINAK ÁTADÁSA

21. A gyermekekben levő milyen hajlam miatt fontos, hogy a szülők jó példát mutassanak gyermekeiknek?

21 Jézus egy alkalommal korának embereiről azt mondotta, hogy „hasonlatosak a kisgyermekekhez, akik a piacon ülnek és játszótársaikhoz kiáltoznak, mondván: ,Fuvoláztunk nektek, de ti nem táncoltatok; siránkoztunk, de ti nem vertétek melleteket bánatotokban’” (Máté 11:16, 17). A gyermekek ilyen játékos módon utánozták a felnőtteket, valamint ünnepeiket és temetéseiket. Mivel a gyermekek természetes hajlama az utánzás, a szülői példa jelentős szerepet játszik a gyermek nevelésében.

22. Milyen hatást válthatnak ki a szülők a magatartásukkal a gyermekeikben?

22 Gyermeked a születésétől fogva tanul tőled − nemcsak abból, amit mondasz, hanem abból is, ahogyan mondod, a hanghordozásból, amelyet használsz, amikor beszélsz: magához a gyermekhez, házastársadhoz és más személyekhez. Megfigyeli, hogyan bánnak a szülők egymással, a többi családtaggal és a vendégekkel. A te példaadásod ezekben a dolgokban sokkal fontosabb tanulsággal szolgál a gyermek számára, mint a járni tanulás, az ábécé és a számolás elsajátítása. Ez lerakhatja az alapját az ismeretnek és értelemnek, amely az élet igazi boldogságához vezet. A példa képes fogékonnyá tenni a gyermeket az igazságos irányadó mértékek közlésének befogadására, mikor már elég nagy ahhoz, hogy beszéddel és olvasással tanítsák.

23, 24. Ha a szülők megkívánják gyermekeiktől, hogy bizonyos irányadó mértékek szerint járjanak, minek a megtevésére kell maguknak is készeknek lenni?

23 „Legyetek Isten utánzói, mint szeretett gyermekek és továbbra is járjatok szeretetben”, erre figyelmezteti az apostol Krisztus követőit. Közvetlenül ezelőtt kimutatta, mire szólít fel Isten utánzása, így szólt: „Minden rosszindulatú keserűség, harag, düh, üvöltözés és gyalázkodó beszéd távol legyen tőletek, minden rosszasággal együtt. Hanem legyetek egymáshoz kedvesek, gyengéden együtt érzők, készségesen megbocsátva egymásnak, miképpen Isten is készségesen megbocsátott nektek Krisztus által. Ezért legyetek Isten utánzói, mint szeretett gyermekek . . .” (Efezus 4:31, 32; 5:1, 2). Ha a csecsemő olyan hangokat hall s olyan cselekedeteket lát, amelyek ingerlékenységet hordoznak magukban, mint például a hangos szó, éles beszéd, jajongó panaszkodás, fennhéjázó beszéd vagy kitörő harag, úgy belevésődik, hogy nehéz kitörölni. Ha mindenki irányában kedves és tapintatos vagy, erkölcsi irányadó mértékeid magasak, alapelveid jók, akkor gyermeked hajlamos lesz ebben is utánozni téged. Úgy cselekedj, ahogyan gyermekedet szeretnéd hogy cselekedjen, légy olyan, amilyennek gyermekedet szeretnéd látni!

24 A szülőknek ne legyen kétféle alapelv-gyűjteményük; egy, amelyet prédikálnak és egy, amelyet gyakorolnak, egyik a gyermekeik, a másik pedig a maguk számára. Mire jó, ha azt mondod a gyermekednek, hogy ne hazudjon, te magad pedig hazudsz? Ha te megszeged a nekik tett ígéretedet, elvárhatod-e, hogy ők megtartsák, amit neked ígérnek? Ha a szülők nem tiszteletteljesek egymás iránt, miként várhatják el gyermekeiktől, hogy tiszteletet tanuljanak? Ha a gyermek soha nem hallja apját vagy anyját alázatosságot kifejezni, hogyan válhat az alázatosság a saját irányadó mértékévé ? Komoly veszélyt jelent, ha a szülők azt a gondolatot plántálják gyermekeikbe, hogy nekik mindig igazuk van; ilyenkor a gyermek úgy érezheti, hogy amit a szülő tesz, az mind helyes − még akkor is, ha a szülő olyan dolgokat művel, melyek tökéletlen, bűnös természetet nyilvánítanak ki és helytelenek. Mondani, de nem cselekedni olyan, mint a farizeusok képmutatása, akikről Jézus ezt mondta: „Mindazt, amit mondanak nektek megtegyétek és betartsátok, de ne cselekedjetek az ő cselekedeteik szerint, mert ők mondják, de nem teljesítik.” Szülők, ha nem akartok kis farizeusokat a családban, ne legyetek nagy farizeusok! − Máté 23:3.

25. Hogyan kell tanítani a gyermekeket a szeretetre?

25 A gyermekek először úgy tanulnak a szeretetről, hogy látják azt, és úgy tanulnak meg szeretetet adni, ha szeretetet kapnak. A szülők elhalmozhatják ajándékkal gyermekeiket. A szeretet azonban elsősorban szellemi természetű, nem a pénztárcából, hanem a szívből jön, és maguk az ajándékok sohasem pótolhatják az igazi szeretetet. Ha megpróbálod megvásárolni a szeretetet, veszít az értékéből. Anyagi javak helyett add inkább önmagadat, idődet, energiádat, szeretetedet. Hasonló mértékkel fogsz kapni (Lukács 6:38). Mint az 1János 4:19 mondja az Isten iránti szeretetünkről: „Szeretjük, mert Ő előbb szeretett minket.”

26, 27. Hogyan kell tanítani a gyermeket az adakozásból eredő örömre?

26 A gyermekek abból tanulhatnak meg adni, hogy kapnak. De segíthetünk nekik megismerni az adakozás, a szolgálat és az osztozás örömét. Segíts nekik meglátni, hogy boldogságot jelent adni − nektek, más gyermekeknek, s felnőtteknek. A felnőttek gyakran nem akarják elfogadni a gyermektől az ajándékot, tévesen azt gondolva, hogy szeretetet mutatnak a gyermek iránt, ha neki hagyják meg az ajándékot, amit adna. Egy férfi beszélte el az alábbiakat:

„Én vissza szoktam utasítani, amikor egy gyermek megkínált a cukorkájából. Úgy gondoltam, kedves vagyok hozzá, ha nem fogadom el tőle, amit tudom, hogy mennyire szeret. De amikor visszautasítottam és hagytam, hogy mind magának tartsa meg, nem láttam rajta azt az örömet, melynek megnyilvánulását vártam. Akkor felismertem, hogy visszautasítottam nagylelkűségét, visszautasítottam ajándékát, és ezzel őt magát utasítottam vissza. Azóta mindig elfogadom az ilyen ajándékokat, hogy megismertessem vele az adakozás örömét.”

27 Egy családban a szülők azt akarták, hogy segítsenek kisfiuknak olyanná válni, mint akiket a Biblia az 1Timótheus 6:18-ban ír le: „bőkezű, adakozásra kész”. Ezért, amikor Biblia-tanulmányozásra mentek, a hozzájárulásra szánt összeget odaadták a kisfiuknak, hogy ő tegye bele a hozzájárulási dobozba. Ez segített neki, hogy belevésődjön a szellemi dolgok előmozdítására szánt adakozás értéke és a segítségnyújtás értéke az anyagi szükségletek kielégítésében.

28, 29. Hogyan kell megtanítani a gyermeket a bocsánatkérés fontosságára, ha rosszat tett?

28 Ahogy a gyermekek megtanulnak szeretni és bőkezűnek lenni, ha jó példa kíséri a helyes oktatást, ugyanúgy megtanulhatnak bocsánatot is kérni, amikor az helyénvaló. Egy szülő mondotta: „Ha hibát követek el gyermekeimmel szemben, mindig elismerem előttük. Nagyon röviden elmondom nekik, miért követtem el a hibát, és hogy én tévedtem. Ez megkönnyíti számukra, hogy ők is beismerjék előttem a saját tévedéseiket, tudva, hogy én sem vagyok tökéletes és így meg fogom érteni.” Ennek szemléltetésére szolgál egy eset, amelynél egy idegen látogatta meg a családot és az apa bemutatta neki a családja tagjait. A látogató így mondta el:

„Minden jelenlevőt bemutattak és akkor bejött a szobába egy mosolygó kisfiú. Az apa ezt mondta: ,és ez a legkisebb fiunk, dzsemmel az ingén’. A fiúnak a mosolya lehervadt és sértődés jele tűnt fel az arcán. Látva a zavart, amely könnyekbe készül kitörni, az apa gyorsan magához vonta a gyermeket és így szólt: ,Ezt nem kellett volna mondanom, nagyon sajnálom.’ A gyermek szipogott egy pillanatig, aztán kiment a szobából, de nemsokára visszatért még szélesebb mosollyal − és friss, tiszta ing volt rajta.”

29 A vonzalom kötelékeit bizonyára erősíti az ilyen alázatosság. Természetesen az apa később megmagyarázhatja gyermekének, hogyan tekintheti kiegyensúlyozottan az élet kis és nagy problémáit. Hozzásegítheti gyermekeit, hogy megtanulják nem túl komolyan venni az apróbb dolgokat, hogy tudjanak nevetni saját magukon is és soha ne várjanak el tökéletességet másoktól, ahogy tőlük sem várják el azt.

ISMERTESD MEG GYERMEKEDDEL AZ IGAZI ÉRTÉKEKET!

30–32. Miért lényeges, hogy korán kezdjék el a szülők segíteni gyermekeiket az élet igazi értékeinek felismerésében?

30 Manapság sok szülő zavarban van az élet igazi értékeit illetően. Ennek eredményeképpen sok gyermek soha nem részesül az igazi értékek megismerésében. Sok szülő egyenesen kétségbe vonja, hogy joga van gyermekei magatartásának kialakításához. Pedig, ha a szülő nem alakítja, akkor alakítja majd a többi gyerek, a szomszédok, a mozi és a televízió. Nemzedékek közti szakadék, fiatalok lázadása, kábítószerek, új erkölcs és nemi forradalom mind, mind fenyegeti a szülőket. Az igazság azonban az, hogy a gyermek egyénisége már teljesen kialakult, mire ezek a vitás kérdések felmerülnek az életében.

31 Az ilyen irányú tanulmányok, amelyekről egy tudományos folyóiratban beszámoltak, azt mondják, hogy „az egyéni jellemek nagyobb része már az iskoláskor előtt kialakult. Természetesen az is köztudott, hogy az iskoláskoron aluli gyermekek rendkívül fogékonyak és hajlíthatók . . . Mindazonáltal azt is felfedeztük, hogy amivel gyermekkorukban találkoztak magatartás és tapasztalat tekintetében, gyakran tartós és néha változtathatatlan viselkedésmintákat alakítottak ki bennük”.

32 A rossz mintákon lehet változtatni, de más kutatók kifejtették, hogy mi történik, ha az értékes éveket engedjük elsuhanni: „A gyermek hajlítható marad az első hét év alatt, de minél tovább vársz, annál gyökeresebben meg kell változtatnod a környezetét − és a változás valószínűsége egy kicsit kevesebb lesz minden következő évben.”

33. Mik a legfontosabb fogalmak, amelyekre a gyermekeket meg kell tanítani?

33 A kisgyermekeknek sok alapfogalmat kell megtanulni, de a legfontosabbak azok a fogalmak, hogy mi az igaz és mi a hamis, mi a helyes és mi a helytelen. Pál apostol az efezusi keresztényeknek írt levelében pontos ismeret megszerzésére ösztönzi őket és így szól: „Ne legyünk továbbra is csecsemők, akiket a hullámok ide-oda dobálnak, és hol ide, hol oda hajt a tanítás mindenféle szele az emberek cselfogásai és tévelygést kiagyaló ravaszsága által. Hanem az igazságot beszélve, szeretettel növekedjünk fel ahhoz, aki a fej, Krisztushoz” (Efezus 4:13–15). Ha a szülők késlekednek segítséget nyújtani a gyermekeknek az igazság és becsületesség, a jó és a helyes iránti szeretet kifejlesztésében, akkor a gyermekek védtelenek maradnak a tévelygés és helytelenség ellen. Az iskoláskort megelőző évek elmúlnak úgy, hogy a szülők észre sem veszik. Ne hagyjátok elsuhanni azokat az éveket! Használjátok fel azt az első néhány életfontosságú, alakító évet gyermekeitek javára, ismertessétek meg velük az igazi értékeket! Ezzel megkímélhetitek magatokat a későbbi évek szívfájdalmaitól. − Példabeszédek 29:15, 17.

34. Miért fontosak az állandó irányadó mértékek, és mi a forrása az ilyen irányadó mértékeknek?

34 „E világ színtere folyton változik”, írta az ihletett apostol, és ez helytálló a világ anyagi, érzelmi és erkölcsi irányadó mértékeire egyaránt (1Korinthus 7:31). Kevés állandóság van a világban. A szülőknek be kell látniuk, hogy mint emberek, ők is tévedhetnek e tekintetben. Ha szívükön viselik gyermekeik legfőbb érdekeit, és valóban érdekli őket azok jövő boldogsága, akkor a szülők olyan irányadó mértékrendszerre mutatnak rá gyermekeik előtt, amely igazán maradandó. Megtehetik ezt úgy, hogy gyermekeikbe vésik csecsemőkoruktól fogva, hogy bármiféle kérdés merül is fel, bármilyen probléma vár megoldásra, Isten írott Szava, a Biblia az a hely, ahova olyan válaszért fordulhatnak, amely döntő és a leghasznosabb. Nem számít, hogy mennyire zavarosnak és sötétnek tüntetik fel a körülmények olykor az életet, Isten Szava továbbra is ’lábuk lámpása és ösvényük világossága’ marad. − Zsoltárok 119:105.

35. Mennyire fontos gyermekünk nevelése?

35 Igen, ez a ritka alkalmak időszaka számodra, hogy olyan értékeket kezdj felépíteni gyermekeidben, amelyek képesek fenntartani őket egész életükön át. Nincs szebb életpálya, nincs fontosabb hivatás, mint gyermekeid nevelése. Elkezdeni pedig akkor kell, mihelyt megszülettek, csecsemőkorukban!

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 117. oldalon]

Tedd kellemes élménnyé a tanulást!