Hatodik fejezet

Egy ősi beszámoló a teremtésről — Tudsz hinni benne?

„KI TUDJA, miből jött létre minden, és hogyan történt a teremtés?” Ez a kérdés a „Teremtési ének” című költeményben található, melyet szanszkrit nyelven írtak több mint 3000 évvel ezelőtt, és egy hindu szent könyvnek, a Rig-védának a részét alkotja. A költő úgy gondolta, hogy még a sok hindu isten sem tudhatja, hogy „hogyan történt a teremtés”, mert „maguk az istenek későbbiek, mint a teremtés”. (Kiemelés tőlünk.)

A babiloni és egyiptomi írások hasonló mítoszokkal szolgálnak arról, hogy isteneik egy már létező világegyetemben születtek meg. A lényeg azonban az, hogy ezek a mítoszok azt nem tudják megmondani, hogy a világegyetem hogyan keletkezett. Látni fogod azonban, hogy létezik egy másféle beszámoló is a teremtésről. Ez a különleges beszámoló, a Biblia, ezekkel a szavakkal kezdődik: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1).

Mózes körülbelül 3500 évvel ezelőtt írta le ezt az egyszerű, drámai kijelentést. A Teremtőre, Istenre irányítja a figyelmet, aki felette áll az anyagi világegyetemnek, mivel ő teremtette, és mivel már a világegyetem megléte előtt létezett. Ugyanez a könyv tanítja azt, hogy „szellem az Isten”, ami azt jelenti, hogy a szemünk előtt láthatatlan formában létezik (János 4:24, Vida fordítás). A létezésnek ez a módja ma már talán elképzelhetőbb, mint régen, hiszen a tudósok leírást tudnak adni a világűrben levő hatalmas neutroncsillagokról és fekete lyukakról — láthatatlan objektumokról, melyek az általuk kiváltott hatásokból fedezhetők fel.

 Figyelmet érdemel a Biblia beszámolója: „vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké” (1Korinthus 15:40, 44). A „mennyei testek” kifejezés nem arra a láthatatlan kozmikus anyagra utal, amelyet a csillagászok tanulmányoznak. Az itt említett „mennyei testek” intelligens szellemi testek. A Teremtőn kívül kinek lehet még szellemi teste? — tűnődhetsz el.

Láthatatlan égi teremtmények

A Biblia beszámolója szerint nem a látható világ volt az első teremtésmű. Ez az ősi teremtési beszámoló elmondja, hogy egy másik szellemszemély, az elsőszülött Fiú életre hívása volt az első lépés a teremtésben. Ő volt az, aki „minden teremtménynek előtte született”, azaz „az Isten teremtésének kezdete” (Kolossé 1:15; Jelenések 3:14). Ez az első megteremtett személy rendkívüli volt.

 Ő volt az egyetlen teremtmény, akit Isten közvetlenül alkotott meg, ezenkívül nagy bölcsességgel áldotta meg őt. Egy későbbi író, a saját bölcsességéről híres király valójában úgy jellemezte ezt a Fiút, mint „kézmívest”, aki ezt követően minden teremtési munkában részt vett (Példabeszédek 8:22, 30; lásd még: Zsidók 1:1, 2). Róla írta az első századi tanító, Pál: „Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok” (Kolossé 1:16; vesd össze: János 1:1–3).

Melyek azok a láthatatlan dolgok az egekben, melyeket a Teremtő e Fiú által hozott létre? Míg a csillagászok több milliárd csillagról és láthatatlan fekete lyukról adnak jelentést, addig a Biblia itt több százmillió szellemi testű szellemteremtményről számol be. Miért lettek teremtve ilyen láthatatlan, intelligens lények? — tehetik fel néhányan a kérdést.

Ahogyan a világegyetem tanulmányozása választ adhat a Létrehozójával kapcsolatos kérdések némelyikére, úgy a Biblia tanulmányozása a Biblia Szerzőjéről láthat el minket fontos információkkal. Például, a Biblia elmondja nekünk, hogy ő „a boldog Isten”, akinek a szándékai és tettei szeretetet tükröznek (1Timótheus 1:11; 1János 4:8). Ésszerűen következtethetünk: Isten úgy döntött, hogy legyenek körülötte más intelligens szellemszemélyek is, akik szintén örvendhetnek az életnek. Mindegyiknek kielégítő munkája volt, mely rájuk is jótékonyan hatott, és a Teremtő szándékát is előmozdította.

Semmi sem mutat arra, hogy ezeknek a szellemi teremtményeknek robotokként kellett volna engedelmeskedniük Istennek. Ehelyett intelligenciával és szabad akarattal látta el őket. A bibliai beszámoló rámutat, Isten arra bátorítja teremtményeit, hogy gyakorolják gondolati és cselekvési szabadságukat — ugyanakkor  abban is biztos, hogy ezzel nem fenyegeti tartós veszély a világegyetem békéjét és harmóniáját. A Teremtőnek a héber Bibliában megtalálható személyes nevét használva Pál ezt írta: „Jehova pedig szellem; és ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van” (2Korinthus 3:17, NW).

Látható dolgok az egekben

Milyen látható dolgokat teremtett Isten elsőszülött Fián keresztül? Többek között a napunkat és a csillagok és anyagok összes többi milliárdját, melyek a világegyetemet alkotják. Ad vajon a Biblia valamilyen támpontot arra, hogy Isten mindezt hogyan hozta létre a semmiből? Nézzük meg a Bibliát a modern tudomány fényénél.

A XVIII. században Antoine Laurent Lavoisier tudós az anyag tömegét tanulmányozta. Észrevette, hogy a kémiai reakciók után keletkezett anyag tömege megegyezik az eredeti alkotóelemek össztömegével. Például, ha egy papír elég oxigénben, a keletkező hamunak és gázoknak a tömege ugyanakkora, mint eredetileg a papíré és oxigéné volt. Lavoisier kidolgozott egy törvényt — a tömegmegmaradás vagy anyagmegmaradás törvényét. 1910-ben a The Encyclopædia Britannica ezzel a felvilágosítással szolgált: „Anyag nem teremtődhet meg, sem nem semmisülhet meg.” Ez ésszerűnek tűnt, legalábbis akkor.

Japánban 1945-ben az atombomba felrobbanása Hirosima városa felett azonban nyilvánosan felfedte Lavoisier törvényének a hibáját. Egy ilyen szuperkritikus tömegű urán robbanásakor különféle anyagok alakulnak ki, de össztömegük kevesebb, mint az eredeti urán tömege. Miért van tömegveszteség? Mert az urán tömegéből bizonyos mennyiség átalakul, és félelmetes energiaként szabadul fel.

 Lavoisier anyagmegmaradási törvényével kapcsolatban 1952-ben, egy termonukleáris találmány (a hidrogénbomba) hatalmas erejű robbanásakor újabb aggály merült fel. Ebben a robbanásban a hidrogénatomok egyesültek, és héliummá alakultak. A keletkező hélium tömege azonban kisebb volt, mint az eredeti hidrogéné. A hidrogén tömegének egy része robbanási energiává alakult át, olyan hatalmas robbanássá, amely sokkal pusztítóbb volt, mint a Hirosimára ledobott bombáé.

Ezek a robbanások bizonyították, hogy egy kevés anyag hatalmas mennyiségű energiát képvisel. Ez az anyag és energia közötti kapcsolat ad magyarázatot a nap energiájára, mely életben tart bennünket, és megfelelő életkörülményeket biztosít. Mi ez a kapcsolat? Nos, körülbelül 40 évvel előtte, 1905-ben Einstein kiszámította az anyag és az energia közötti összefüggést. Sokan  ismerik egyenletét: E=mc². * Mihelyt Einstein megfogalmazta ezt az összefüggést, más tudósok magyarázatot tudtak adni arra, hogyan képes több milliárd éve sütni a nap. A napban folyamatosan termonukleáris reakciók mennek végbe. Így a nap minden másodpercben körülbelül 564 millió tonna hidrogént alakít át 560 millió tonna héliummá. Eszerint mintegy 4 millió tonna anyag alakul át napenergiává, melynek egy töredéke eljut a földre, és fenntartja az életet.

Figyelmet érdemel, hogy a folyamat meg is fordítható. A The World Book Encyclopedia ezt írja: „Az energia anyaggá alakul át, ha szubatomos részecskék nagy sebességgel összeütköznek, és új, nehezebb részecskéket hoznak létre.” Korlátozott mértékben a tudósok is meg tudják ezt valósítani a részecskegyorsítónak nevezett óriási gépekben, ahol szubatomos részecskék fantasztikus sebességgel ütköznek egymással, és anyagot hoznak létre. „A világegyetem egyik csodáját ismételjük meg — energiát alakítunk át anyaggá” — magyarázza dr. Carlo Rubbia Nobel-díjas fizikus.

Ez igaz — mondhatná valaki —, de mi köze van ennek a Bibliában olvasható, teremtésről szóló beszámolóhoz? Nos, a Biblia nem tudományos kézikönyv, ennek ellenére korszerűnek és a tudományos tényekkel egybehangzónak bizonyult. A Biblia elejétől a végéig arra a Személyre hívja fel a figyelmet, aki a világegyetemben létező valamennyi anyagot megteremtette, a Tudósra (Nehémiás 9:6; Cselekedetek 4:24; Jelenések 4:11). És egyértelműen rámutat az energia és az anyag közötti összefüggésre.

A Biblia például erre szólítja fel az olvasóit: „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté  azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt [dinamikus energiájának bősége és tetterős hatalma következtében, NW] egyetlen híjok sincsen” (Ésaiás 40:26). Igen, a Biblia azt mondja, hogy a mérhetetlen dinamikus energia forrása — a Teremtő — idézte elő, hogy a fizikai világegyetem létrejöjjön. Ez tökéletesen összhangban van a modern technikával. A Biblia teremtésről szóló beszámolója már ennél az egy oknál fogva is megérdemli mélységes tiszteletünket.

A Teremtő és elsőszülött Fia, miután megteremtette az egekben a láthatatlan és a látható dolgokat, a földre irányította a figyelmét. Miből keletkezett a föld? A sokféle kémiai elem, melyből bolygónk áll, létrejöhetett Isten korlátlan dinamikus energiájának közvetlenül anyaggá alakítása által, amiről a fizikusok ma már azt mondják, hogy megvalósítható. Vagy, ahogy sok tudós hiszi, a föld egy szupernóva robbanásakor kitörő anyagból alakulhatott ki. De vajon ki tudná megmondani, hogy a fenti folyamatok játszódtak-e le, vagy esetleg a tudósok által még fel nem fedezett folyamatok kombinációi? Bármelyik mechanizmusról legyen is szó, a Teremtő a dinamikus Forrása a földünket alkotó elemeknek, beleértve az életben tartásunkhoz szükséges valamennyi ásványt is.

Biztosan te is tisztán látod, hogy a föld megalapítása sokkal többet foglal magában minden anyag kifogástalan arányú előállításánál. A föld nagyságának, tengely  körüli forgásának, a naptól mért távolságának, tengelye hajlásszögének és a nap körüli, majdnem kör alakú pályájának is éppen olyan kifogástalannak kellett lennie, mint amilyen most. A Teremtő nyilván természeti körforgásokat is működtetni kezdett, melyek alkalmassá teszik bolygónkat arra, hogy rengeteg élőlényt fenntartson. Minden okunk megvan rá, hogy mindez csodálattal töltsön el minket. De képzeld csak el, hogyan reagáltak az égi szellemfiak, akik nézték a föld és a földi élet megteremtését! A Biblia egyik könyve azt mondja, hogy „együtt örvendezének” és „vigadozának” (Jób 38:4, 7).

A Mózes első könyve első fejezetének értelmezése

A Biblia első fejezete részben leír néhány létfontosságú lépést, amelyet Isten tett a föld megalkotása érdekében, hogy az embereknek örömük teljen benne. Ez a fejezet nem mindenről ad részletes leírást, és miközben olvasod, ne zavarjon, ha kihagy bizonyos részleteket, melyeket az ókori olvasók egyébként sem értettek volna meg. Például, ennek a fejezetnek az írásakor Mózes nem számolt be a mikroszkopikus algák vagy baktériumok működéséről. Ezek az életformák csak a XVI. században, a mikroszkóp felfedezése után váltak láthatóvá az emberi szemek előtt. Konkrétan dinoszauruszokról sem számolt be Mózes, amelyeknek a létezésére fosszíliákból következtettek a XIX. században. Ehelyett Mózes arra kapott ihletést, hogy olyan szavakat használjon, amelyeket az ő napjaiban élt emberek megértettek — egyben olyan szavakat, amelyek mindenben pontosak voltak, amit a föld teremtéséről mondtak.

Amikor a Mózes első könyvének első fejezetét olvasod, a harmadik verstől észreveszed, hogy hat teremtési „napra” tagozódik. Egyesek szerint ezek a napok betű  szerinti, 24 órás napok voltak, és úgy gondolják, hogy az egész világegyetem és a földön az élet megteremtése nem egészen egy hét alatt történt! Gyorsan rájöhetsz azonban, hogy a Biblia nem ezt tanítja. A Mózes első könyve héberül íródott. Ezen a nyelven a „nap” kifejezés valamilyen időtartamra utal. Hosszú időszak is lehet, de egy betű szerinti 24 órás nap is. Sőt Mózes első könyve úgy beszél a hat „napról” együttesen, mint egy hosszú időszakról — ’arról a napról, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta’ (1Mózes 2:4, Katolikus fordítás; vesd össze: 2Péter 3:8). Tény, hogy a Biblia feltárja, hogy a teremtési „napok” vagy korszakok évezredeket foglalnak magukban.

Ez abból látható, amit a Biblia a hetedik „napról” mond. Az első hat „nap” mindegyikéről a beszámoló azokkal a szavakkal fejeződik be, hogy ’és lőn este és reggel, első nap’ és így tovább. A hetedik „napról” szóló feljegyzés után azonban nem találjuk ezt a megjegyzést. A történelem folyamán mintegy 4000 évvel később, az i. sz. első században a Biblia úgy utalt a hetedik „napra”, a pihenőnapra, mint amely még mindig folyamatban van (Zsidók 4:4–6). A hetedik „nap” tehát egy több ezer évet felölelő időszak, ezért ésszerűen következtethetünk ugyanilyen időszakra az első hat „nappal” kapcsolatban is.

Az első és a negyedik „nap”

Úgy tűnik, hogy a föld már a hat „nap” vagy időszak előtt, a konkrét teremtési műveletek kezdete előtt a nap körüli pályára megalkotott bolygó volt, melyet víz borított. „Sötétség volt a vízből álló mélység színén” (1Mózes 1:2, NW). Ezen a kezdeti ponton valami — talán vízgőz, egyéb gázok és vulkáni hamu keveréke — bizonyára megakadályozta, hogy a napfény elérje a föld felszínét.  A Biblia így írja le az első teremtési időszakot J. W. Watts fordítása szerint: „Ezután Isten ezt mondta: »Legyen világosság«; és fokozatosan világosság lett”, azaz a fény elérte a föld felszínét (1Mózes 1:3).

Az a kifejezés, hogy „fokozatosan . . . lett”, pontosan visszaadja azt a szóban forgó héber igealakot, amely egy fokozatos cselekvést ír le, melyhez időre van szükség, hogy befejeződjön. Aki tud héberül olvasni, körülbelül 40-szer találja meg ezt az igealakot a Mózes első könyve első fejezetében, és ez a fejezet megértésének a kulcsa. Amit Isten elkezdett egy teremtési időszak vagy korszak jelképes estéjén, az fokozatosan világosabb, azaz láthatóbb lett annak a „napnak” * a reggele után. Azonkívül, ami az egyik időszak alatt elkezdődött, annak nem kellett teljesen befejeződnie akkorra, amikor a következő időszak megkezdődött. Ennek szemléltetéséül: az első „napon” fokozatosan kezdett világosság lenni, a nap, a hold  és a csillagok mégis csak a negyedik teremtési időszakban váltak láthatóvá (1Mózes 1:14–19).

A második és a harmadik „nap”

Mielőtt a Teremtő előidézte, hogy szárazföld jelenjen meg a harmadik teremtési „napon”, a víz bizonyos részét felemelte. Ennek az lett az eredménye, hogy a földet egy vízpárából álló burok vette körül. * Az ősi beszámoló nem írja le — nincs is szükség rá —, hogy milyen mechanizmusok felhasználásával történt ez meg. A Biblia inkább a fenti és a földfelszíni vizek közötti kiterjedésre tereli a figyelmet, és egeknek nevezi el. Az emberek még ma is használják ezt a kifejezést, amikor a földet körülvevő légkörről beszélnek, ahol a madarak és a repülőgépek repülnek. Isten a kellő időben betöltötte ezeket a légköri egeket az élethez szükséges gázok keverékével.

A teremtési „napok” során azonban a föld felszínén levő vizek leapadtak, és előtűnt a szárazföld. Úgy tűnik, Isten — talán olyan geológiai erőket használva fel, melyek még ma is mozgatják a föld kéreglemezeit — felfelé tolta az óceán alatti hátságokat, hogy kontinenseket alakítson ki. A víz felszíne fölött szárazföld lett, lent pedig mélytengeri árkok, melyeket az oceanográfusok mára már feltérképeztek, és lelkesen tanulmányoznak. (Vesd össze: Zsoltárok 104:8, 9.) A szárazföld megalkotása után egy újabb csodálatos fejlemény történt.  Ezt olvassuk: „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn” (1Mózes 1:11).

Az előző fejezetben („A mű — Mi rejlik mögötte?”) megvizsgáltuk, hogy a fotoszintézis elengedhetetlenül szükséges a növényeknek. Egy zöld növényi sejt számos kisebb, kloroplasztisznak nevezett részt tartalmaz, melyek a napfényből nyerik az energiát. A Planet Earth című könyv ezzel a felvilágosítással szolgál: „Ezek a mikroszkopikus üzemek cukrokat és keményítőket állítanak elő . . . Ember még nem tervezett annál jobban működő üzemet, mint a kloroplasztisz, vagy olyat, amelynek a termékei után nagyobb lenne a kereslet.”

Csakugyan, a később megjelenő állatok életének a fenntartása a kloroplasztiszoktól függött. Ezenkívül, zöld növényzet nélkül a föld légköre túl sok szén-dioxidot tartalmazna, mi pedig meghalnánk a hőségtől és az oxigénhiánytól. Egyes szakemberek meglepő magyarázattal szolgálnak a fotoszintézistől függő élet kialakulására. Azt mondják például, hogy amikor a vízben az egysejtű organizmusoknak kezdett elfogyni az élelmük, „néhány úttörő sejt végül rájött a megoldásra. Felfedezték a fotoszintézist.” De vajon tényleg így lehetett? A fotoszintézis olyan bonyolult, hogy a tudósok még ma is azzal próbálkoznak, hogy felfedjék titkait. Gondolod, hogy az önsokszorosító fotoszintetikus élet megmagyarázhatatlan módon és spontán keletkezett? Vagy úgy gondolod, ésszerűbb abban hinni, hogy egy intelligens, céltudatos teremtési folyamat eredményeként létezik, ahogyan arról a Mózes első könyve beszámol?

Lehet, hogy a növényi élet újfajta egyedeinek megjelenése a harmadik teremtési „napon” még nem ért véget. Folytatódhatott akár a hatodik „napig” is, amikor a  Teremtő „ültete . . . egy kertet Édenben”, és „nevele . . . a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót” (1Mózes 2:8, 9). És amint említettük, a Föld légkörének a negyedik „napon” ki kellett tisztulnia, hogy a Naptól és más égitestektől több fényt kapjon a Föld bolygó.

Az ötödik és a hatodik „nap”

Az ötödik teremtési „napon” a Teremtő a növényzettől eltérő, új életformával — „élő lelkekkel” — kezdte megtölteni az óceánokat és a légköri egeket. Érdekes, hogy a biológusok többek között növények országáról és állatok országáról beszélnek, és alosztályokba rendszerezik őket. A „léleknek” fordított héber szó ’lélegzőt’ jelent. A Biblia azt is mondja, hogy az „élő lelkeknek” vérük van. Ezért úgy következtethetünk, hogy az olyan teremtmények, amelyeknek légzőrendszerük és vérkeringési rendszerük van — a tengerek és az egek lélegző lakói —, az ötödik teremtési időszakban kezdtek megjelenni (1Mózes 1:20, NW; 9:3, 4).

A hatodik „napon” Isten még több figyelmet fordított a szárazföldre. „Háziállatokat” és „vadakat” teremtett; ezek a kifejezések fontos szerepet kaptak, amikor Mózes a beszámolót írta (1Mózes 1:24, K. f.). Tehát ebben a hatodik teremtési időszakban lettek megalkotva a szárazföldi emlősök. És az emberek?

Az ősi beszámoló elmondja nekünk, hogy a Teremtő végül úgy döntött, hogy egy igazán egyedülálló életformát hoz létre a földön. Ezt mondta égi Fiának: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1Mózes 1:26). Az ember tehát Alkotójának szellemi képmását tükrözi vissza, az Ő tulajdonságait nyilvánítva ki. Ezenkívül az ember roppant nagy  mennyiségű ismeret befogadására volt képes. Így az emberek bármelyik állatét meghaladó intelligencia birtokában cselekedhettek. Továbbá, az állatoktól eltérően, az ember azzal a képességgel lett megalkotva, hogy elsősorban ne az ösztönei által vezérelve, hanem a saját szabad akarata szerint cselekedjen.

Az utóbbi években a tudósok mélyreható kutatásokat végeztek az emberi gének területén. Olyan genetikai mintákat hasonlítottak össze, melyek a világ különböző részein élő emberektől származtak, és annak félreérthetetlen bizonyítékát látták, hogy minden embernek közös az őse, mindannyiunkat beleértve; mindenkinek, aki eddig élt, közös a DNS-forrása. 1988-ban a Newsweek folyóirat a következő cím alatt számolt be az eredményekről: „Kutatás Ádám és Éva után”. A tanulmányok a mitokondriális DNS — a csak anyai ágon öröklődő genetikai anyag — egyik típusán alapultak. A férfiak DNS-ének kutatásairól szóló 1995-ös jelentések ugyanerre az eredményre mutatnak, azaz „volt egy ősi »Ádám«, akinek a genetikai anyagában lévő [Y] kromoszóma azonos minden emberben, aki a földön él” — írta a Time folyóirat. Akár pontos az eredmények minden részlete, akár nem, arra világít rá, hogy a Mózes első könyvében található történet igen hihető, mivel az a Valaki a szerzője, aki akkor valóban ott volt.

A teremtés csúcspontjaként Isten összeillesztett bizonyos földi elemeket, és megformálta első emberi fiát, akit Ádámnak nevezett! (Lukács 3:38). A történelmi beszámolóból megtudjuk, hogy a földgolyó és a rajta levő élet Teremtője az embert, akit megalkotott, egy kerthez hasonló területen helyezte el, „hogy mívelje és őrizze azt” (1Mózes 2:15). Lehetséges, hogy abban az időben a Teremtő még tovább teremtett új állatfajokat is. A Biblia ezt mondja: „formált vala az Úr Isten a földből mindenféle  mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve” (1Mózes 2:19). A Biblia egyáltalán nem kelti azt a látszatot, hogy az első ember, Ádám csupán mitikus alak. Ellenkezőleg, valóságos személy volt, gondolkodó, érző lény, aki örömet tudott találni a paradicsomi otthonában végzett munkában. Napról napra többet tudott meg a Teremtő alkotásairól és arról, hogy milyen ez a Valaki — milyenek a tulajdonságai és a személyisége.

Majd egy pontosan meg nem jelölt időszak után Isten megteremtette az első nőt, hogy Ádám felesége legyen. Isten a továbbiakban ezzel a jelentőségteljes feladattal gazdagította életüket: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1Mózes  1:27, 28). Semmi sem változtathatja meg a Teremtőnek ezt a kijelentett szándékát, nevezetesen, hogy az egész föld paradicsommá váljon, melyet boldog emberek töltenek meg, békében élve egymással és az állatokkal.

A fizikai világegyetem, beleértve a bolygónkat és a rajta lévő életet, egyértelmű bizonyítéka Isten bölcsességének. Tehát nyilvánvalóan előre láthatta annak a lehetőségét, hogy idővel az emberek közül egyesek a független vagy lázadó cselekvés mellett dönthetnek annak ellenére, hogy ő a Teremtő és az Életadó. Egy ilyen lázadás gátat vethetett annak az óriási munkának, hogy az egész földet paradicsommá alakítsák. A beszámoló elmondja, hogy Isten egy egyszerű próba elé állította Ádámot és Évát, mely arra figyelmeztette őket, hogy engedelmeskedniük kell. Isten elmondta, hogy az engedetlenség a tőle kapott élet elvesztését eredményezi. Szerető törődést mutat a Teremtő részéről, hogy óvta ősszüleinket az olyan helytelen életúttól, amely az egész emberi faj boldogságára kihat (1Mózes 2:16, 17).

A hatodik „nap” végére a Teremtő mindent megtett, ami szándéka teljesítése érdekében szükséges volt. Jogosan jelenthette ki, hogy minden, amit alkotott, „igen jó” (1Mózes 1:31). Ezen a ponton a Biblia egy újabb lényeges időszakot vezet be azzal a kijelentéssel, hogy Isten „megszűnék [megpihent, Úf] a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala” (1Mózes 2:2). Mivel a Teremtő „nem fárad és nem lankad el”, miért van írva róla, hogy pihen? (Ésaiás 40:28). Ez arra utal, hogy abbahagyta a fizikai teremtésmű létrehozásával járó munkákat; továbbá annak a tudatában pihen, hogy semmi, még egy égi vagy földi lázadás sem képes meghiúsítani nagyszerű szándékának a beteljesedését. Isten teljes biztonsággal mondhatott áldást a hetedik teremtési „napra”. Ezért Isten lojális, intelligens teremtményei  — az emberek és a láthatatlan szellemi teremtmények — biztosak lehetnek abban, hogy a hetedik „nap” végére béke és boldogság fog uralkodni az egész világegyetemben.

Tudsz hinni a Mózes első könyvének beszámolójában?

De vajon igazán képes vagy hinni ebben a teremtésről szóló beszámolóban, és a kilátásokban, melyeket számunkra tartogat? Amint azt már megjegyeztük, a modern genetikai kutatások a felé a végkövetkeztetés felé tartanak, mely a Bibliában már régóta megtalálható. Egyes tudósok felfigyeltek a Mózes első könyvében feljegyzett események sorrendjére is. A neves geológus, Wallace Pratt például ezt mondta: „Ha engem mint geológust arra kérnének fel, hogy röviden magyarázzam el a föld eredetének és a rajta levő élet kifejlődésének újabb kori elképzeléseit egy egyszerű pásztornépnek,  olyan törzseknek, amelyekhez a Mózes első könyve szól, aligha tudnám azt jobban megtenni, mint hogy nagyon szorosan követném a Mózes első könyve első fejezetének nyelvezetét.” Azt is megfigyelte, hogy a Mózes első könyvében feljegyzett események sorrendje — az óceánok keletkezése, a szárazföld kiemelkedése, valamint a tengeri élet, a madarak és az emlősök megjelenése — alapvetően a földtörténeti idő legfontosabb fejezeteinek a sorrendje.

Gondold csak el: Hogyan írhatta volna le Mózes több ezer évvel ezelőtt a helyes sorrendet, ha információjának a forrása nem maga a Teremtő és Tervező lett volna?

A Biblia ezt írja: „Hit által fogjuk fel, hogy a világegyetem Isten szavára formálódott úgy, hogy a láthatók a nem láthatókból állottak elő” (Zsidók 11:3, The New English Bible). Sokan nem hajlandók tudomásul venni ezt a tényt, és inkább hisznek a véletlenben vagy valamilyen vak folyamatban, amely állítólag létrehozta a világegyetemet és az életet. * De amint láttuk, sok és sokféle okunk van hinni, hogy a világegyetem és a földi élet — a mi életünket is beleértve — egy intelligens Ősoktól, egy Teremtőtől, Istentől származik.

A Biblia nyíltan elismeri, hogy „nem mindenkié a hit” (2Thessalonika 3:2). A hit azonban nem hiszékenység. A hit valóságon alapul. A következő fejezetben azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen további alapos okok és meggyőző érvek miatt lehet megbízni a Bibliában és a Nagy Teremtőben, aki ránk, egyénekre, külön-külön gondot visel.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 86. oldalon]

A képen látható NGC 4261 galaxis porkorongjához hasonló porkorongok a bizonyítékai a hatalmas fekete lyukaknak, melyek nem láthatók. A Biblia egy másfajta birodalomban lévő teremtmények létezéséről számol be, melyek hatalmasak ugyan, de ők sem láthatók

[Kép a 89. oldalon]

A kísérletek alátámasztják azt a tudományos elméletet, hogy a tömeg energiává alakítható, az energia pedig tömeggé

[Kép a 94. oldalon]

Az elsőtől a harmadik „napig” tartó teremtési munkák lehetővé tették a növényzet kialakulását bámulatos változatosságban

[Képek a 99. oldalon]

A Biblia egyszerű kifejezésekkel, de pontosan írja le az életformák egymás utáni megjelenését a földön

[Kép a 101. oldalon]

„Mint geológus . . . aligha tudnám azt jobban megtenni, mint hogy nagyon szorosan követném a Mózes első könyve első fejezetének nyelvezetét” (Wallace Pratt)