Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Honnan származik az élet?

Honnan származik az élet?

Harmadik fejezet

Honnan származik az élet?

FÖLDÜNKÖN pezseg az élet. A havas Északi-sarktól az amazonasi esőerdőig, a Szaharától az Everglades mocsaras vidékéig, az óceán sötét mélyétől a verőfényes hegycsúcsokig — hemzsegnek az élőlények. És az élet telis-tele van csodálatunkat keltő dolgokkal.

Képzelőerőnket zavarba ejti az életformák változatossága, mérete és mennyisége. Bolygónkon milliónyi rovarfaj nyüzsögve zsong-bong. A vizekben körülöttünk több mint 20 000 halfaj úszkál — vannak olyan aprók is, mint egy rizsszem, és vannak kamion hosszúságúak is. Legkevesebb 350 000 növényfaj díszíti a földet, néhány közülük különös, legtöbbjük egészen csodálatos. Ezenkívül több mint 9000 madárfaj repked a fejünk felett. E teremtmények és az ember alkotják együttesen azt a panorámát és szimfóniát, amelyre úgy utalunk, hogy az élet.

De ami még a körülöttünk lévő rendkívüli változatosságnál is ámulatba ejtőbb, az a mélyen gyökerező egység, amely összeköti őket. A biokémikusok, akik a föld teremtményeinek még a bőre alá is bekíváncsiskodnak, azt mondják, hogy minden élő — legyen az amőba vagy ember — egy áhítatot keltő kölcsönhatástól függ: a nukleinsavak (DNS, RNS) és a fehérjemolekulák csapatmunkájától. Azok a bonyolult folyamatok, melyekben ezek az alkotóelemek szerepet játszanak, tulajdonképpen testünk minden sejtjében éppúgy lejátszódnak, mint a kolibrik, az oroszlánok és a bálnák sejtjeiben. Ez az egységesen fennálló kölcsönhatás az életformák csodaszép mozaikját hozza létre. Hogyan történt az élet ilyfajta egybehangolása? Alapjában véve honnan származik az élet?

Valószínűleg egyetértesz azzal, hogy egykor a földön nem volt élet. A tudományos vélemény is ezen az állásponton van, csakúgy, mint sok vallásos könyv. Ennek ellenére biztosan tudod, hogy ez a két forrás — a tudomány és a vallás — különféleképpen magyarázza az élet kezdetét a földön.

Mindenfajta műveltségű emberek milliói hisznek abban, hogy egy intelligens Teremtő, az eredeti Tervező hozta létre az életet a földön. Sok tudós ezzel ellentétben azt állítja, hogy az élet az élettelen anyagból puszta véletlen folytán keletkezett úgy, hogy egyik vegyi folyamat követte a másikat. Vajon az egyik vagy a másik változat szerint történt?

Ne gondoljuk azt, hogy ez a kérdés meglehetősen távol áll tőlünk, és attól, hogy értelmesebb életre leljünk. Amint már megjegyeztük, az egyik legfontosabb kérdés, melyre az embereknek választ kell találniuk, így hangzik: Mi, élő emberek, honnan származunk?

A tudományos szakirodalom nagy része az egyes életformák adaptációjára és fennmaradására helyezi a hangsúlyt, nem pedig a fontosabb kérdésre, magának az élet eredetének a kérdésére. Valószínűleg észrevetted, hogy amikor az élet eredetét igyekeznek megmagyarázni, rendszerint ilyen általánosságok hangzanak el: Több millió év alatt a molekulák összeütközése valahogyan létrehozta az életet. De kielégítő ez a válasz? Ez azt jelentené, hogy a Napból, villámlásból vagy vulkánokból származó energia jelenlétében némi élettelen anyag mozgásba jött, szervessé vált, és végül élő lett — mindez irányított segítség nélkül. Micsoda hatalmas ugrásszerű átmenet lett volna! Élettelen anyagból élő! Vajon így történhetett?

A középkorban még nem jelentett volna akadályt elfogadni egy ilyen elméletet, mivel az ősnemzés elmélete, az az elképzelés, hogy az élet az élettelen anyagból önmagától keletkezhet, elterjedt nézet volt. A XVII. században végül Francesco Redi olasz orvos bebizonyította, hogy a rothadt húson csak akkor jelennek meg kukacok, ha a legyek rárakják petéiket. A legyek elől elzárt húson nem fejlődtek ki kukacok. Ha a légy nagyságú állatok nem csak úgy saját maguktól tűntek elő, akkor mit mondjunk a mikrobákról, amelyek függetlenül attól, hogy az étel le volt-e fedve vagy sem, mindig megjelentek benne? Noha a későbbi kísérletek jelezték, hogy a mikrobák sem önmaguktól keletkeznek, a vitás kérdés továbbra is fennmaradt. Ezután jött Louis Pasteur tevékenysége.

Sokan visszaemlékeznek munkásságára, amelyet az erjedés és a fertőző betegségekkel kapcsolatos problémák megoldásáért fejtett ki. Kísérleteket végzett annak megállapítására is, hogy vajon a parányi életformák keletkezhetnek-e önmaguktól. Bizonyára olvastál róla, hogy Pasteur kimutatta, a beszennyeződéstől védett, fertőtlenített vízben nem alakulnak ki még parányi baktériumok sem. 1864-ben ezt a kijelentést tette: „a körülöttünk levő élet önmagától, élettelen anyagból való keletkezésének tana soha többé nem heveri ki azt a halálos csapást, amelyet ezek a mindennapi, egyszerű kísérletek mértek rá.” Kijelentése még ma is igaz. Élettelen anyagból még egyetlen kísérlet sem hozott létre életet.

Hogyan keletkezett az élet a földön? A kérdés megválaszolására tett modernkori kísérletek az 1920-as évekre tehetők, az orosz biokémikus, Alekszandr I. Oparin munkásságának idejére. Azóta ő és más tudósok is valami olyasmivel álltak elő, ami egy háromfelvonásos színdarab forgatókönyvéhez hasonlítható, azt ábrázolva, ami állítólag a Föld bolygó színpadán történt. Az első felvonás a Föld elemeit, azaz a nyersanyagokat mutatja be, amint molekulacsoportokká alakulnak át. Ezután következik az ugrásszerű átváltozás nagy molekulákká. A színdarab utolsó felvonása pedig az első élő sejthez való ugrást mutatja be. De tényleg így történt?

E színdarabbal kapcsolatban alapvetően fontos tisztáznunk, hogy kezdetben a Föld légköre sokban különbözött a jelenlegitől. Az egyik elmélet azt feltételezi, hogy gyakorlatilag hiányzott a szabad oxigén, és az elemi nitrogén, hidrogén és szén ammóniává, valamint metánná alakult. Az elképzelés szerint, amikor villámlás és ultraibolya fény érte a légkört, ami ezekből a gázokból és vízgőzből állt, akkor alakultak ki bizonyos cukrok és aminosavak. Ne feledd azonban, hogy ez csupán feltételezés.

Ezen elméleti színdarab szerint ezek a molekuláris vegyületek belemosódtak az óceánokba vagy más víztömegekbe. Idővel a cukrok, a savak és más vegyületek egy fajta „ősleves” táptalajává koncentrálódtak, amelyben az aminosavak összekapcsolódása során például fehérjékké egyesültek. Ezt az elméleti folyamatot tovább szőve, más, nukleotidoknak nevezett vegyületek láncokat alkotva nukleinsavvá, például DNS-sé váltak. A feltételezések szerint mindezek készítették elő a molekuláris színdarab végső felvonását.

Az ember erről az amúgy nem bizonyított utolsó felvonásról azt is mondhatná, hogy olyan, mint egy szerelmi történet. A fehérjemolekulák egyszer csak összetalálkoznak a DNS-molekulákkal, felfigyelnek egymásra és összeölelkeznek. Majd éppen azelőtt, hogy lemenne a függöny, megszületik az első élő sejt. Ha végigkövetted a színdarab eseményeit, biztosan eltűnődsz azon, hogy vajon ez valóság vagy képzelet. Csakugyan így keletkezett az élet a földön?

Az élet keletkezése a laboratóriumban?

Az 1950-es évek elején a tudósok kezdték vizsgálat alá vetni Alekszandr Oparin elméletét. Az elfogadott tény volt, hogy élő csak élőtől származhat, a tudósok ennek ellenére olyan elméleteket gyártottak, melyek szerint ha a múltban más állapotok álltak fenn, akkor esetleg lassan létrejöhetett élettelenből élő. Bizonyítható ez? Stanley L. Miller tudós, aki Harold Urey laboratóriumában dolgozott, hidrogént, ammóniát, metánt és vízgőzt (feltételezve, hogy az őslégkör ilyen összetételű volt) zárt egy lombikba, melynek az alján forrásban levő víz volt (az óceán szerepét töltve be), majd elektromos szikrát (mint amilyen a villámlás) idézett elő a vízgőzben. Egy héten belül Miller egy kevéske vöröses, ragacsos anyagot fedezett fel a lombikban, amelyet analizált, és a fehérjék alapját képező aminosavakban találta gazdagnak. Bizonyára hallottál erről a kísérletről, hiszen a tudományos könyvekben és az iskolai tananyagokban évekig úgy utaltak rá, mint ami magyarázatot ad a földi élet kezdetére. De csakugyan magyarázatot ad?

Ami azt illeti, Miller kísérletének érvényességét napjainkban komolyan vitatják. (Lásd: „Klasszikus, mégis vitatható”, 36., 37. oldal.) Látszólagos sikere ennek ellenére olyan vizsgálatokhoz vezetett, amelyek során még a nukleinsavak (DNS vagy RNS) alkotóelemeit is előállították. E szakterület specialistái (gyakran nevezik őket úgy, hogy az élet eredetének kutatói) derűlátóak voltak, hiszen látszólag lemásolták a molekuláris színdarab első felvonását. És úgy tűnt, mintha ezután a másik két felvonás laboratóriumi változata következne. Egy kémiaprofesszor kijelentette: „már igencsak a láthatáron van az ősi élő rendszerek eredetének evolúciós mechanizmusok általi magyarázata.” Egy tudományos író pedig megjegyezte: „A szakemberek java része azt várta volna, hogy a tudósok — akárcsak Mary Shelley Frankenstein doktora — most már egykettőre »elővarázsolják« laboratóriumaikban az első élőlényeket, s így részleteiben is felidézik, miként keletkezett az élet.” Sokan gondolkodtak úgy, hogy az élet ősnemzésének rejtélye megoldódott. (Lásd: „Jobbkezes, balkezes”, 38. oldal.)

Az állásfoglalás változik — a rejtély marad

Azóta az évek során ez a derűlátás szertefoszlott. Évtizedek teltek el, és az élet titkait még mindig homály fedi. Miller professzor mintegy 40 évvel a kísérlete után ezt mondta a Tudomány folyóiratban: „Az élet keletkezése, mint kiderült, jóval bonyolultabb, mint akár jómagam, akár mások annak idején elképzeltük.” Más tudósok is megváltoztatják az állásfoglalásukat. Dean H. Kenyon biológiaprofesszor például 1969-ben még társszerzője volt a Biochemical Predestination (Biokémiai eleveelrendeltség) című könyvnek. Nemrégiben azonban olyan következtetésre jutott, hogy „alapjában véve valószerűtlen, hogy az anyag és az energia segítség nélkül élő rendszerekké szerveződött”.

A laboratóriumi munkák valóban igazolják Kenyon átértékelését, hogy „az élet kémiai eredetére vonatkozó összes jelenlegi elméletben sarkalatos hiba” van. Miután Miller és mások aminosavakat szintetizáltak, a tudósok nekiláttak a fehérjék és a DNS előállításához; mindkettő szükséges az élethez a földön. Milyen eredményre jutottak az úgynevezett prebiotikus állapotokra vonatkozó több ezer kísérlet után? A The Mystery of Life’s Origin: Reassessing Current Theories ezt írja: „Igen szembeötlő, hogy mekkora az ellentét az aminosavak szintetikus előállításában elért tekintélyes siker, és a fehérjék, valamint a DNS szintetikus előállításában vallott folyamatos kudarc között.” Az utóbbiak érdekében tett erőfeszítéseket „állandó kudarc” jellemzi.

Tárgyilagosan tekintve, a rejtély többet ölel fel, mint csupán azt, hogy miként jöttek létre az első fehérje- és nukleinsav (DNS vagy RNS)-molekulák. Azt is magában foglalja, ahogyan együtt dolgoznak. „Csak ennek a két molekulának az együttműködése által lehetséges Földünkön a jelenlegi élet” — mondja a The New Encyclopædia Britannica. Az enciklopédia megjegyzése szerint az, hogy ez a társas kapcsolat miként jött létre, az „az élet eredetének kritikus és megoldatlan problémája” marad. Ez így igaz.

A Függelék A részében „Csapatmunka az életért” címmel (45—47. oldal) néhány alapvető részlet áttekintése található arról az érdekfeszítő csapatmunkáról, mely a sejtjeinkben történik a fehérjék és a nukleinsavak között. Már az is csodálatra késztet minket a tudósok e téren végzett munkája iránt, ha csak így futólag pillantunk be testünk sejtjeinek birodalmába. A tudósok fényt derítettek azokra a rendkívül bonyolult folyamatokra, amelyekre aligha gondolna közülünk valaki, pedig életünk minden percében végbemennek. Másrészt ezeknek a folyamatoknak a félelmetes bonyolultsága, és az a döbbenetes precizitás, amelyet megkívánnak, visszavezet minket ehhez a kérdéshez: Hogyan jött létre mindez?

Valószínűleg tudod, hogy az élet eredetének kutatói szüntelenül azzal próbálkoznak, hogy megalkossák az élet első megjelenéséről szóló színdarab valószerű forgatókönyvét. Ennek ellenére az új forgatókönyveik sem bizonyultak meggyőzőnek. (Lásd a Függelék B részét: „Az »RNS-világból« vagy egy másik világból?”, 48. oldal.) Klaus Dose, a mainzi (Németország) Biokémiai Intézet munkatársa például ezt figyelte meg: „Jelenleg minden vita, melyet e területen a főbb elméletekről és a kísérletekről folytatnak, vagy patthelyzettel, vagy a tudatlanság bevallásával végződik.”

Még az 1996-os Nemzetközi konferencia az élet eredetéről sem hozakodott elő megoldásokkal. Ehelyett a Science folyóirat arról számolt be, hogy a majdnem 300 tudós, aki a konferencián összegyűlt, „annak a rejtélynek a megfejtésével küszködött, hogy miként jelentek meg az első . . . [DNS- és RNS-] molekulák, és hogyan fejlődtek önmagukat sokszorosító sejtekké”.

Intelligenciát és magas fokú műveltséget igényel a sejtjeinkben molekuláris szinten történő dolgok tanulmányozása, a magyarázata pedig még inkább. Ésszerű vajon elhinni azt, hogy kezdetben egy „őslevesben” bonyolult folyamatok történtek lépésről lépésre, irányítás nélkül, önmaguktól és véletlenül? Vagy többről volt szó?

Mi okozza a rejtélyt?

Az ember ma már csaknem fél évszázadra tud visszatekinteni azokat a spekulációkat és több ezer kísérletet illetően, melyek megpróbálják bebizonyítani, hogy az élet önmagától jött létre. Ha visszatekintünk, nehéz lenne nem egyetértenünk a Nobel-díjas Francis Crickkel, aki az élet eredetének elméleteiről beszélve megjegyezte, hogy „túl sok a spekuláció a túl kevés tény mellett”. Érthető tehát, hogy némely tudós a tényeket vizsgálva úgy következtet, hogy az élet még ahhoz is túlságosan bonyolult, hogy egy laboratóriumban szervezett körülmények között bukkanjon elő csak úgy önmagától, nemhogy egy irányítás nélküli környezetben.

Ha az előrehaladott tudomány nem tudja bizonyítani, hogy az élet létrejöhetett önmagától, akkor miért ragaszkodik néhány tudós továbbra is ezekhez az elméletekhez? Néhány évtizeddel ezelőtt J. D. Bernal professzor némi betekintést nyújtott ebbe a kérdésbe a The Origin of Life című könyvében: „A tudományos módszerek szigorú ismérveit erre a kérdésre [az élet ősnemzésének kérdésére] alkalmazva számos területen lehet hatásosan bizonyítani a történetben, hogy az élet hogyan nem jöhetett létre magától; túl sok a valószínűtlenség, az élet előbukkanására pedig túl kevés az esély.” Hozzáfűzte még: „Ebből a nézőpontból sajnálatos, hogy itt a Földön az élet mégis létezik valamennyi változatos formájával és tevékenységével együtt, és az érveket úgy kell ferdíteni, hogy alátámasszák az élet létezését.” És ez a helyzet azóta sem javult.

Figyeljük meg, hogy alapjában véve mit jelent ez az érvelés. Olyan, mintha ezt mondanánk: „Tudományos szempontból helyes azt állítani, hogy az élet nem kezdődhetett el önmagától, de amit mi egyetlen lehetőségként figyelembe veszünk, az az önmagától keletkező élet. Ehhez tehát arra van szükség, hogy az érveket elferdítsük, hogy alátámasszák az önmagától keletkező életről alkotott feltevésünket.” Téged megnyugtat ez a logika? Nemde a tények sokszori elferdítését igényli ez a fajta érvelés?

Vannak azonban olyan jól értesült, tiszteletnek örvendő tudósok is, akik nem látják szükségesnek elferdíteni a tényeket azért, hogy azok megfeleljenek az élet eredetével kapcsolatos elfogadott filozófiának. Ehelyett inkább hagyják, hogy a tények vezessenek ésszerű következtetéshez. Milyen tények, és milyen következtetéshez?

Információ és intelligencia

Egy dokumentumfilmben interjút készítettek Maciej Giertych professzorral, a Lengyel Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének neves genetikusával, aki így válaszolt a fenti kérdésekre:

„Most már tudatában vagyunk annak, hogy mennyire sok információt tartalmaznak a gének. Ismereteink szerint nincs tudományos magyarázat arra, hogy miként keletkezhetne önmagától ez az információ. Intelligenciát igényel; nem keletkezhet véletlen események során. A betűk puszta összekeveréséből még nem lesznek szavak.” Hozzáfűzte még: „A sejtben lévő rendkívül bonyolult DNS-, RNS- és fehérjelemásoló rendszernek már egészen kezdettől fogva tökéletesnek kellett lennie. Ha nem lett volna az, nem létezhetnének életrendszerek sem. Az egyedüli logikus magyarázat az, hogy ez a mérhetetlen mennyiségű információ intelligenciától származik.”

Minél többet megismersz az élet csodáiból, annál logikusabb lesz egyetértened ezzel a következtetéssel: Az élet eredete egy intelligens forrást követel meg. Milyen forrást?

Mint már korábban megemlítettük, több millió művelt egyén következtet úgy, hogy a földi életet egy magasabb rendű intelligenciának, egy tervezőnek kellett létrehoznia. Igen, a kérdés becsületes megvizsgálása után ők elfogadták, hogy még most, tudományos korunkban is ésszerű dolog egyetérteni a bibliai költővel, aki nagyon régen ezt mondta Istenről: „Mert nálad van az életnek forrása” (Zsoltárok 36:10).

Függetlenül attól, hogy te is eljutottál-e már ilyen szilárd meggyőződésre vagy sem, kérünk, hogy velünk együtt szentelj figyelmet néhány csodának, amely személy szerint téged is érint. Ennek megtétele rendkívül megnyugtató eredményre vezet, és biztosan fényt derít erre az életünket érintő kérdésre.

[Kiemelt rész a 30. oldalon]

Mekkora az esély a véletlenre?

„A véletlen, és csakis a véletlen hozott létre mindent az őslevestől az emberig” — mondta a Nobel-díjas Christian de Duve, amikor az élet eredetéről beszélt. Vajon ésszerű magyarázat az, hogy a véletlen az élet okozója?

Mi a véletlen? Egyesek matematikai valószínűség szempontjából gondolnak rá mint olyasmire, ami például egy pénzdarab feldobásakor nyilvánul meg. Sok tudós azonban nem így alkalmazza a „véletlent” az élet eredetére vonatkozóan. A bizonytalan értelmű „véletlen” szót egy ennél pontosabb szó, például az „ok” szó helyett használják, különösen akkor, ha az ok ismeretlen.

„Megszemélyesíteni a »véletlent«, mintha egy kiváltó okról beszélnénk, annyit jelent, mint egy tudományos elméletről szabálytalan fordulattal áttérni egy félig-meddig vallásos, mitológiai elméletre” — írja Donald M. MacKay biofizikus. Ehhez hasonló Robert C. Sproul álláspontja: „Ha az ismeretlen okot ilyen sokáig »véletlennek« hívják, akkor az emberek kezdik elfelejteni, hogy ez a szó csak helyettesítő szó . . . A miatt a feltevés miatt, hogy a »véletlen egyenlő az ismeretlen okkal«, ma már sokan hiszik azt, hogy a »véletlen az okkal egyenlő«.”

A Nobel-díjas Jacques L. Monod például ezt a „véletlen=ok” érvelést alkalmazta. Ezt írta: „A puszta véletlen az — amely korlátlanul szabad ugyan, de vak —, ami az evolúció fantasztikus építményének az alapja. Az ember végre már tudja, hogy egyedül van a világegyetem érzéketlen végtelenségében, amelyből csak véletlen folytán keletkezett.” Figyeld meg, mit mond: véletlen FOLYTÁN. Monod azt teszi, amit sokan mások: a teremtői elv szintjére emeli a véletlent. Úgy tárja elénk a véletlent, mint a földi élet keletkezésének az eszközét.

Ami azt illeti, a szótárak azt írják a „véletlenről”, hogy „a kiszámíthatatlan történések feltételezett, személytelen, szándék nélküli meghatározója”. Ezért ha valaki arról beszél, hogy az élet véletlen folytán jött létre, akkor azt mondja, hogy egy olyan kiváltó erő által, amely ismeretlen. Lehetséges esetleg, hogy egyesek gyakorlatilag nagybetűvel írják a Véletlent, és ezzel valójában azt mondják: Teremtő?

[Kiemelt rész a 35. oldalon]

„[A legkisebb baktérium] sokkal inkább hasonlít az emberre, mint Stanley Miller vegyületeinek keveréke, mivel már vannak erre a rendszerre utaló tulajdonságai. Tehát egy baktériumtól eljutni az emberig kisebb ugrást jelent, mint az aminosavak keverékétől eljutni eddig a baktériumig” (Lynn Margulis biológiaprofesszor).

[Kiemelt rész/kép a 36., 37. oldalon]

Klasszikus, mégis vitatható

Stanley Miller 1953-ban végzett kísérletére gyakran utalnak annak bizonyítékaként, hogy az ősnemzés megtörténhetett a múltban. Miller magyarázatának érvénye azonban azon a feltevésen alapul, hogy a föld őslégköre „reduktív” volt. Ez azt jelenti, hogy csak a legkisebb mennyiségben tartalmazott szabad (kémiailag nem kötött) oxigént. Miért?

The Mystery of Life’s Origin: Reassessing Current Theories című könyv rámutat, hogy ha sok szabad oxigén lett volna jelen, akkor „egyetlen aminosav sem jöhetett volna létre, és ha valami véletlen folytán mégis létrejött volna, akkor gyorsan felbomlott volna”. * Mennyire volt megbízható Miller feltevése az úgynevezett őslégkörrel kapcsolatban?

Miller a kísérlete után két évvel ezt írta egy tekintélynek örvendő újságban: „Ezek az elképzelések természetesen spekulációk, hiszen nem tudjuk, hogy amikor létrejött a Föld, reduktív volt-e a légköre . . . eddig még nem találtak rá közvetlen bizonyítékot” (Journal of the American Chemical Society, 1955. május 12.).

Azóta vajon találtak? Körülbelül 25 évvel később Robert C. Cowen tudományos író erről számolt be: „A tudósoknak egynéhány feltevésüket újra végig kell gondolniuk . . . Aligha mutatkozik bizonyíték egy hidrogénben gazdag, igen reduktív légkörről szóló elmélet alátámasztására, ellene viszont szól néhány bizonyíték” (Technology Review, 1981. április).

És azóta? 1991-ben John Horgan ezt írta a Tudomány című folyóiratban: „Az elmúlt évtizedben azonban megsokasodtak a kérdőjelek Urey és Miller légkörrel kapcsolatos feltevései körül . . . mások laboratóriumi kísérletei és számítógépes modelljei szerint a Napból érkező ultraibolya sugárzás — amelyet ma a sztratoszféra ózonpajzsa felfog — elbontotta a légkör hidrogéntartalmú gázait . . . Ilyen összetételben pedig a légkör [szén-dioxid és nitrogén] aligha segítette elő az aminosavak és az élethez szükséges más vegyületek létrejöttét.”

Miért hiszik hát még mindig oly sokan azt, hogy a föld kezdeti légköre reduktív volt, azaz kevés oxigént tartalmazott? A Molecular Evolution and the Origin of Life című könyvben Sidney W. Fox és Klaus Dose válaszolnak a kérdésre: A légkörből egyrészt azért kellett hiányoznia az oxigénnek, mert „a laboratóriumi kísérletek kimutatják, hogy a kémiai evolúciót . . . nagymértékben akadályozná az oxigén”, és mert az aminosavakhoz hasonló vegyületek „oxigén jelenlétében nem maradnak stabilak földtörténeti korszakokon át”.

Nem körülményes ez az érvelés? A kezdeti légkör állítólag azért volt reduktív, mert különben nem jöhetett volna létre ősnemzés. Ám igazából nincs semmilyen biztosíték arra, hogy a légkör reduktív lett volna.

Van még egy sokatmondó részlet: Ha a gázoknak ez az elegye jelenti a légkört, az elektromos szikrák imitálják a villámlást, és a forrásban lévő víz a tengert, akkor mit vagy kit személyesít meg a tudós, aki előkészíti és végrehajtja a kísérletet?

^ 50. bek. Az oxigén igen reakcióképes. Vegyül például a vassal, és rozsdát képez, vagy a hidrogénnel, és vizet alkot. Ha sok szabad oxigén lenne egy légkörben, amikor aminosavak gyülemlenek fel, az oxigén gyorsan vegyülne velük, és lebontaná a szerves molekulákat, amint azok megalakulnak.

[Kiemelt rész a 38. oldalon]

Jobbkezes, balkezes

Tudjuk, hogy vannak jobbkezes és balkezes kesztyűk. Az aminosav-molekulákkal is ez a helyzet. A körülbelül 100 ismert aminosav közül csak 20 fordul elő a fehérjékben, és mind a 20 balkezes. Amikor a tudósok olyan aminosavakat állítanak elő a laboratóriumokban utánzatképpen, amelyekről úgy gondolják, hogy valószínűleg az őslevesben is ilyenek voltak, a jobbkezes és a balkezes molekulák száma egyenlő. A The New York Times ezt írja: „Ez az 50-50 százalékos megoszlás nem jellemző az életre, mivel az élet kizárólag a balkezes aminosavaktól függ.” Hogy az élő organizmusok miért csak balkezes aminosavakból állnak, „ez nagy rejtély”. Még a meteoritokban talált aminosavak esetében is „a balkezes formájúak voltak túlsúlyban”. Dr. Jeffrey L. Bada, az élet eredetével kapcsolatos problémák tanulmányozója azt mondta, hogy „valamilyen földön kívüli befolyás játszhatott némi szerepet a biológiai aminosavak jobb- vagy balkezességének eldöntésénél”.

[Kiemelt rész a 40. oldalon]

„Az abiotikus szintézis kísérleteket a fejlett értelemmel [bíró] és nagymértékben »biotikus« ember végzi, annak érdekében, hogy igazolja azokat az eszméket, amelyek mellett eleve elkötelezte magát” (Az élő rendszerek eredete és fejlődése).

[Kiemelt rész/kép a 41. oldalon]

„Kifejezetten intellektuális tett”

Sir Fred Hoyle brit csillagász több évtizedet töltött el a világegyetem és a benne lévő élet tanulmányozásával, sőt annak is támogatója volt, hogy az élet a világűrből érkezett a Földre. A Kaliforniai Műszaki Intézetben előadást tartva, a fehérjékben lévő aminosavak sorrendjéről beszélt.

Hoyle ezt mondta: „A biológia nagy problémája . . . nem is annyira az a meglehetősen zord tény, hogy a fehérje olyan aminosavláncból áll, melyben az aminosavak egy bizonyos módon kapcsolódnak egymáshoz, hanem az aminosavaknak az a meghatározott sorrendje, amely figyelemre méltó tulajdonságokkal ruházza fel a láncot . . . Ha az aminosavak csak úgy találomra kötődnének egymáshoz, akkor roppant nagy számban lennének a láncban olyan rendeződések, melyeket nem lehetne arra használni, hogy szolgálják az élő sejt célját. Ha az ember figyelembe veszi, hogy egy tipikus enzimnek a lánca esetleg 200 kapcsolódásból is állhat, és minden egyes kapcsolódás 20-féleképpen lehetséges, akkor könnyen belátja, hogy milyen végtelen nagy a haszontalan rendeződések lehetőségeinek a száma, még a legnagyobb távcsövekkel látható összes galaxis atomjainál is több. Ez csak egy enzim, és több mint 2000 van belőlük, melyek nagyon eltérő célokat szolgálnak. Hogyan alakult hát a helyzet olyanná, amilyennek most látjuk?”

Hoyle hozzáfűzte: „Annak a fantasztikusan csekély valószínűségnek az elfogadása helyett, hogy az élet a természet vak erői által keletkezett, okosabbnak tűnne inkább azt feltételezni, hogy az élet létrehozása kifejezetten intellektuális tett volt.”

[Kiemelt rész a 44. oldalon]

Michael J. Behe professzor kijelentette: „Az a személy, aki nem érzi úgy, hogy kénytelen a kutatásait olyan okokra korlátozni, amelyek mögött nem húzódik intelligencia, azt a világos következtetést vonja le, hogy sok biokémiai rendszer tervezés által jött létre. Nem a természet törvényei, nem is a véletlen vagy a szükség formálta meg őket, hanem tervezve lettek . . . A földi élet — legalapvetőbb szintjét és legfontosabb összetevőit tekintve — intelligens tevékenység eredménye.”

[Ábra/kép a 42. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Még ha csak futó pillantást vetünk is testünk minden egyes sejtjének összetett világára és bonyolult működésére, az erre a kérdésre késztet minket: Hogyan jött létre mindez?

Riboszómák

A fehérjék keletkezésének helye

Sejtmag

A sejt irányító központja

Sejthártya

Ellenőrzi, hogy mi megy be a sejtbe, és mi hagyja el azt

Mitokondrium

A sejt energiahordozó molekuláinak termelőközpontja

Kromoszómák

A DNS-t, a genetikai mestertervrajzot tartalmazzák

Sejtmagvacska

A riboszómák összeállításának helye

[Kép a 33. oldalon]

Ma már sok tudós elismeri, hogy az élethez alapvetően fontos, bonyolult molekulák nem keletkezhettek spontán egy őslevesben