Hetedik fejezet

Mit tudhatsz meg a Teremtőről egy könyvből?

VALÓSZÍNŰLEG egyetértesz azzal, hogy egy érdekes, felvilágosító jellegű könyv igazi érték. A Biblia ilyen könyv. Magas erkölcsi értékeket tükröző, lebilincselő élettapasztalatokat olvashatsz benne. Ezenkívül lényegbevágó igazságokról találsz élénk szemléltetéseket. Egyik írója, aki a bölcsességéről volt híres, azt mondta, hogy „igyekezett tetszetős szavakat találni, és az igazság szavait őszintén leírni” (Prédikátor 12:10, K. f. [12:12]).

A könyv, amelyre úgy utalunk, hogy „a Biblia”, tulajdonképpen egy könyvgyűjtemény, 66 kisebb könyvből áll, melyeket egy több mint 1500 évet felölelő időszak alatt írtak. I. e. 1513 és 1473 között például Mózes megírta az első öt könyvet, kezdve a teremtésről szóló beszámolóval. János, Jézus egyik apostola volt az utolsó bibliaíró. Jézus életének történetét (János evangéliumát) írta le, valamint kisebb leveleket és a Jelenések könyvét, amely a legtöbb Bibliában az utolsó könyvként szerepel.

Mózestől Jánosig, 1500 év alatt mintegy 40 személy vett részt a Biblia írásában. Őszinte, istenfélő férfiak voltak, akik segíteni szerettek volna másoknak, hogy megismerjék a Teremtőnket. Írásaikat olvasva betekintést nyerhetünk Isten egyéniségébe, és megtudhatjuk, hogyan nyerhetjük el a tetszését. A Biblia annak megértésében is segít, hogy miért oly nagy a gonoszság, és hogyan fog megszűnni. A bibliaírók előremutattak arra az időre, amikor az emberek még közvetlenebb módon Isten uralma alatt élnek majd, és leírták,  milyen szívet melengető állapotoknak örvendhetünk akkor (Zsoltárok 37:10, 11; Ésaiás 2:2–4; 65:17–25; Jelenések 21:3–5).

Alighanem te is azt tapasztalod, hogy sokan elvetik a Bibliát, mert az emberi bölcsesség egy régi könyvének tartják. Több millió ember azonban meg van győződve róla, hogy a Biblia igazi Szerzője Isten, ő irányította íróinak a gondolatait (2Péter 1:20, 21). Hogyan döntheted el, hogy amit a bibliaírók leírtak, az valóban Istentől származik?

Nos, a bizonyítékok sok szála összefut, melyet mérlegelhetsz. Sokan megtették már ezt, és utána arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Biblia több, mint csupán emberek által írt könyv; emberfeletti forrásból származik. Hadd szemléltessük ezt a bizonyítékoknak csupán az egyikével. Eközben többet megtudhatunk világegyetemünk Teremtőjéről, az emberi élet Forrásáról.

Jövendölések, melyek valóra váltak

Sok bibliaíró jegyzett fel próféciákat. Ezek az írók távolról sem állították, hogy személy szerint ők képesek megmondani a jövőt, mindezt a Teremtőnek tulajdonították. Ésaiás például úgy tekintette Istent, mint ’aki megjelenti kezdettől fogva a véget’ (Ésaiás 1:1; 42:8, 9; 46:8–11). Ésaiás Istenét kivételes személyiségként tünteti fel az a képessége, hogy évtizedekkel vagy akár évszázadokkal előre meg tudja mondani a jövőbeni eseményeket; ő nem puszta bálvány, mint azok, akiket az emberek imádtak a múltban, és imádnak a jelenben is. A próféciák meggyőző bizonyítékát adják annak, hogy a Biblia szerzője nem ember. Nézzük meg, Ésaiás könyve hogyan támasztja ezt alá.

Ha egybevetjük Ésaiás könyvének tartalmát a történelmi adatokkal, kiderül, hogy a könyv körülbelül  i. e. 732-ben íródott. Ésaiás megjövendölte, hogy Jeruzsálem és Júda lakóira súlyos csapást mérnek, mert vérontásban és bálványimádatban vétkesek. Ésaiás előre megmondta, hogy az országot feldúlják, Jeruzsálemet és templomát elpusztítják, a túlélőket pedig fogságba viszik Babilonba. De Ésaiás arról is prófétált, hogy Isten nem fogja elfelejteni a fogságba került népet. Könyve megjövendölte, hogy egy idegen király, név szerint Czírus (Kürosz), le fogja győzni Babilont, és kiszabadítja a zsidókat, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre. Ésaiás tulajdonképpen úgy ír Istenről, mint „ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!” (Ésaiás 2:8; 24:1; 39:5–7; 43:14; 44:24–28; 45:1).

Az ilyen jövendölések Ésaiás napjaiban, az i. e. nyolcadik században hihetetlennek tűntek. Akkoriban Babilon még csak komoly katonai hatalomnak sem számított. Az akkori világhatalom, az Asszír Birodalom alávetettje volt. Éppen ennyire különösnek tűnhetett az az elgondolás is, hogy egy leigázott nép, amelyet száműzöttként egy távoli országba visznek, meg tud szabadulni onnan, és visszanyerheti az országát. „Ki hallott olyat, mint ez . . .?” — írta Ésaiás (Ésaiás 66:8).

Ennek ellenére mit mutatnak a kétszáz évvel későbbi történelmi események? Az ókori zsidóknak a próféciát követő történelme azt bizonyítja, hogy Ésaiás próféciája részletekbe menően beteljesedett. Babilon hatalommá vált, és elpusztította Jeruzsálemet. A perzsa király neve (Czírus), későbbi győzelme Babilon fölött és a zsidók visszatérése mind elismert történelmi tény. A jövendölések részletei olyannyira pontosan teljesedtek be, hogy a XIX. században bizonyos kritikusok azt állították, Ésaiás könyve csupán ámítás; alapjában véve ezt  mondták: „Lehet, hogy Ésaiás könyvének az első fejezeteit ő írta meg, de a könyv többi részét később, Czírus király idejében úgy írta meg egy író, hogy az próféciának tűnjön.” Tehet ugyan az ember ilyen elutasító kijelentést, de mit mutatnak a tények?

Valódi jövendölések?

Ésaiás könyvének jövendölései nem korlátozódnak a Czírust és a zsidó száműzetést érintő eseményekre. Ésaiás Babilon végső állapotát is megjövendölte, és könyve sok-sok részletet mond el az eljövendő Messiásról vagy Szabadítóról is, aki szenvedni fog, majd pedig megdicsőül. Vajon mi képesek vagyunk-e eldönteni, hogy ezek a jövendölések valóban jóval előre leírattak, ennélfogva beteljesülő próféciáknak számítanak?

Vegyük fontolóra a következőt. Ésaiás így írt Babilon végső állapotáról: „Úgy jár majd Babilon, az országok ékessége, a káldeusok fenséges dísze, ahogyan földúlta Isten Sodomát és Gomorát. Nem telepszik le ott többé senki, nem lakik ott senki a jövő nemzedékek során” (Ésaiás 13:19, 20, Úf; 47. fejezet). Hogyan alakultak a dolgok a valóságban?

Babilon valójában hosszú időn át a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti duzzasztógátak és csatornák bonyolult öntözőrendszerére szorult. Körülbelül i. e. 140-ben a pártusok pusztító hódításakor ez az öntözőrendszer megrongálódott és gyakorlatilag tönkrement. Milyen következményekkel járt ez? A The Encyclopedia Americana ezzel a felvilágosítással szolgál: „A talaj ásványi sókkal telítődött meg, lúgos réteg képződött a felszínén, és emiatt mezőgazdasági használatra alkalmatlanná vált.” Mintegy 200 évvel később Babilon még mindig népes város volt, de már nem sokáig maradt az. (Vesd össze: 1Péter 5:13.) I. sz. a harmadik században  Cassius Dio (körülbelül i. sz. 150—235) történetíró úgy írt le egy Babilonba látogató személyt, hogy „dombokon, köveken és romokon” kívül egyebet nem talált (LXVIII, 30). Lényeges tudnunk, hogy erre az időre Ésaiás már régen halott volt, és az általa írt teljes könyv már több száz éve használatban volt. Ha pedig ma ellátogatnál Babilonba, az egykori dicső városnak csak a romjait látnád. Míg egyes ókori városok — mint Róma, Jeruzsálem és Athén — egészen napjainkig fennmaradtak, Babilon kihalt, lakatlan, romokban hever; pontosan olyan, amilyennek Ésaiás megjövendölte. A jövendölés valóra vált.

Most pedig fordítsuk figyelmünket Ésaiásnak az eljövendő Messiásra vonatkozó leírására. Az Ésaiás 52:13 szerint Istennek ez a különleges szolgája végül „magasságos . . . és dicső lesz”. A következő fejezet (Ésaiás 53.)  azonban azt is megjövendölte, hogy felmagasztalása előtt a Messiás döbbenetesen eltérő eseményeket él át. Biztosan elcsodálkozol, milyen részleteket tartalmaz ez a fejezet, melyet széles körben messiási próféciának ismernek el.

Ebben olvashatod, hogy honfitársai megvetik őt. Mivel Ésaiás biztos volt abban, hogy ez meg fog történni, úgy írta le, mintha már meg is történt volna: „Útált és az emberektől elhagyott volt” (3. vers). Ez az ellenséges bánásmód teljesen indokolatlan volt, hiszen a Messiás jót tett az emberekkel. „Betegséginket ő viselte” — így jellemezte Ésaiás a Messiás gyógyító tetteit (4. vers). Ennek ellenére a Messiást bíróság elé állították, igazságtalan ítéletet mondtak ki rá, ezalatt ő szótlan maradt vádolói előtt (7., 8. vers). Engedte, hogy átadják, és bűnözőkkel együtt öljék meg; kivégzésekor átszúrták a testét (5., 12. vers). Annak ellenére, hogy úgy halt meg, mint egy bűnöző, gazdag emberként temették el (9. vers). És Ésaiás újra meg újra kijelentette, hogy a Messiás igazságtalan halálának engesztelő ereje van, amely elfedezi a többi ember bűneit (5., 8., 11., 12. vers).

Mindezek a dolgok valóra váltak. A Jézus kortársai — Máté, Márk, Lukács és János — által feljegyzett történelmi beszámolók azt igazolják, hogy amit Ésaiás megjövendölt, az valóban megtörtént. Az események közül némelyik Jézus halála után történt meg, tehát a körülményeket ő már nem befolyásolhatta (Máté 8:16, 17; 26:67; 27:14, 39–44, 57–60; János 19:1, 34). Ésaiás messiási próféciájának a teljes mértékű beteljesedése évszázadokon át erőteljes hatást gyakorolt az őszinte bibliaolvasókra, köztük olyanokra is, akik korábban nem fogadták el Jézust. William Urwick tudós ezt írja: „Sok zsidó, aki leírta a keresztény hitre való áttérését, elismerte, hogy ennek a fejezetnek [Ésaiás 53.]  a figyelmes áttanulmányozása volt az, amely megingatta korábbi hitvallását és tanítóiba vetett hitét” (The Servant of Jehovah). *

Urwick az 1800-as évek végén írta le ezt a megjegyzését, amikor egyesek még mindig kétségbe vonták, hogy az Ésaiás 53. fejezete évszázadokkal Jézus születése előtt íródott. Ámde az azóta feltárt leletek lényegében véve minden kételkedésre adó okot megszüntettek. 1947-ben a Holt-tenger mellett egy beduin pásztor megtalálta Ésaiás teljes könyvének egy ősi tekercsét. Az ókori iratok szakértői szerint a tekercs az i. e. 125 és 100 közötti időszakból származik. Majd 1990-ben a tekercs C¹⁴-es vizsgálata alapján a korát i. e. 202 és 107 közé tették. Igen, ez a híres Ésaiás-tekercs már igen-igen öreg volt, amikor Jézus megszületett. Vajon mi minden kerül napvilágra, ha összehasonlítjuk ezt a tekercset a mai Bibliákkal?

Ha ellátogatsz Jeruzsálembe, megtekintheted a holt-tengeri tekercsek töredékeit. Jigáél Jadín régészprofesszor feljegyzése ezzel a magyarázattal szolgál: „Körülbelül ötszáz-hatszáz évnél több idő nem telhetett el attól számítva, hogy Ésaiás a valóságban elmondta ezeket a szavakat, addig az ideig, amíg ezt a tekercset a Kr. e. II. században lemásolták. Annak ellenére, hogy a múzeumban levő eredeti tekercs több mint 2000 éves, bámulatos, hogy mennyire megegyezik a ma használatos héber nyelvű Bibliával vagy az eredeti alapján készített fordításokkal.”

Nyilvánvaló, hogy ennek a ténynek hatnia kell a nézeteinkre. Milyen szempontból? Nos, el kellene oszlatnia bennünk minden bírálatot és kételyt, hogy ne gondoljuk Ésaiás könyvét csupán az események után megírt  próféciának. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy Ésaiás írásainak egyik másolata jócskán száz évvel Jézus születése előtt, és jóval Babilon elnéptelenedését megelőzően készült. Következésképpen hogyan is merülhet fel kétely azzal kapcsolatban, hogy Ésaiás írásai egyaránt előre megjövendölték Babilon sorsát, a Messiás igazságtalan szenvedéseit, hogy milyen módon hal meg, és hogy milyen bánásmódban részesül? És a történelmi tények annak vitatásához sem adnak semmiféle alapot, hogy Ésaiás pontosan megjövendölte a zsidók fogságba kerülését és kiszabadulását Babilonból.  Ezek a beteljesedett jövendölések csupán egyetlen szálát alkotják azoknak a bizonyítékoknak, melyek szerint a Biblia igazi Szerzője a Teremtő, és hogy a Biblia „Istentől ihletett” (2Timótheus 3:16).

Sok egyéb dolog utal arra, hogy a Biblia szerzője Isten. Ide sorolhatjuk többek között azt, hogy a Biblia csillagászati, földtani és orvosi kérdésekben pontos; belső összhang van könyvei között, melyeket sok-sok ember írt hosszú évszázadok alatt; számos világi történelmi és régészeti ténnyel megegyezik; valamint ide sorolhatjuk erkölcsi törvényeit, melyek az ókorban kimagaslottak az Izráelt körülvevő népek erkölcsi törvényei közül, és amelyeket még napjainkban is páratlannak ismernek el. A bizonyítékoknak ezek és más egyéb szálai arról győztek meg számtalan szorgalmas, becsületes embert, hogy a Biblia hitelt érdemlően a Teremtőnktől származó könyv. *

Ez segíthet abban is, hogy megalapozott következtetéseket vonjunk le a Teremtőről — segít látnunk a tulajdonságait. Vajon az a képessége, hogy előre tud látni a jövőbe, nemde azt bizonyítja, hogy az emberekét felülmúló érzékelőképességei vannak? Az emberek nem tudják, hogy mi fog történni a távoli jövőben, és befolyásolni sem tudják a jövőt. A Teremtő viszont meg tudja tenni. Képes előre látni a jövőt, és képes az eseményeket is úgy rendezni, hogy akarata megvalósuljon. Találóan ír Ésaiás a Teremtőről úgy, mint arról, ’aki megjelenti kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat’ (Ésaiás 46:10; 55:11).

 Közelebbről megismerni a Szerzőt

Úgy tudunk valakit megismerni, ha beszélgetünk vele, és látjuk, hogyan reagál különböző körülmények között. Ilyen módszerekkel meg lehet ismerni embereket, de hogyan ismerjük meg a Teremtőt? Nem tudunk vele közvetlenül elbeszélgetni. Amint azonban már megállapítottuk, sokat feltár magáról a Bibliában, azáltal is, amit mondott, és azáltal is, ahogyan cselekedett. Ráadásul ez a páratlan könyv arra szólít fel minket, hogy alakítsunk ki kapcsolatot a Teremtővel. Így sürget minket: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok” (Jakab 2:23; 4:8).

Vegyél figyelembe egy fontos lépést: Ha azt akarod, hogy valaki a barátod legyen, természetesen ismerned kell a nevét. Nos, mi a neve a Teremtőnek, és mit tár fel róla a neve?

A Bibliának a héber nyelven írt részében (melynek gyakran Ószövetség az elnevezése) található a Teremtő páratlan neve. Az ókori kéziratokban négy héber mássalhangzó jelöli, melyeket JHVH vagy YHWH betűkkel lehetne átírni. A Teremtő neve körülbelül 7000-szer szerepel a Bibliában, sokkal többször, mint az Isten vagy az Úr cím. A héber Bibliát olvasó személyek sok száz éven át használták ezt a személynevet. Idővel azonban sok zsidónak babonás félelme támadt az isteni név kiejtését illetően, és ezért nem őrizték meg annak kiejtését.

„A név eredeti kiejtése végül homályba veszett; modern korunkban csak feltevések alapján próbálkoznak a felélesztésével” — jegyzi meg a Mózes második könyvéről készített zsidó szövegmagyarázat. El kell ismernünk, nem tudjuk biztosan, hogy Mózes hogyan ejtette ki az isteni nevet, melyet a 2Mózes 3:16-ban (K. f.) és a 2Mózes 6:3-ban találunk. De őszintén szólva napjainkban  ki az, aki arra érezne kényszert, hogy Mózes vagy Jézus nevét pontosan azzal a hangzással és hanglejtéssel igyekezzen kiejteni, mint ahogyan az az ő életük idejében használatos volt? Mégsem tartózkodunk attól, hogy név szerint említsük Mózest és Jézust. A kérdés az, hogy a túlzott aggodalmaskodás helyett, hogy egy ókori, más nyelven beszélő nép hogyan ejtette ki pontosan Isten nevét, miért ne alkalmaznánk a mi nyelvünkön általánosan használatos kiejtést? A magyar „Jehova” alakot például már 400 éve használják, és még ma is széles körben elfogadott a Teremtő neveként.

Azonban van valami, ami a név kiejtésével kapcsolatos részleteken kívül még lényegesebb. Ez a jelentése. A név a héberben a ha·wahʹ ige műveltető formája, mely ige azt jelenti, hogy ’lesz’ vagy ’bizonyul’ (1Mózes 27:29; Prédikátor 11:3). A The Oxford Companion to the Bible a következőképpen adja vissza a név jelentését: „’előidéz’ vagy ’elő fogja idézni, hogy legyen’.” Ezért elmondhatjuk, hogy a Teremtő személynevének szó szerinti jelentése: ’előidézi, hogy legyen’. Figyeld meg, hogy a Teremtőnek nem a távoli, múltbeli tevékenységén van a hangsúly, mint amire valaki talán az „Ősok” kifejezés használatakor gondol. Miért nem?

Mert az isteni név azzal van kapcsolatban, amit a Teremtő tenni szándékozik. A héber igéknek alapjában véve két idejük van, és az, amelyik a Teremtő nevében szerepel, „cselekvést ír le . . . egy fejlemény folyamatában. Nem csupán egy cselekvés folyamatosságát fejezi ki . . ., hanem annak előrehaladását is az elejétől a teljes kibontakozásáig” (A Short Account of the Hebrew Tenses). Igen, Jehova a neve által tevékeny szándékozóként tárja fel magát. Így tehát megtudjuk róla, hogy fokozatos cselekvésével ígéreteinek Beteljesítőjévé válik.  Sokak szerint megnyugtató és biztató tudni, hogy a Teremtő mindig megvalósítja a szándékait.

Az ő szándéka — a te életcélod

Noha Isten neve szándékot vagy célt tükröz, sokan nehezen találnak igazi célt a saját életükben. Azt figyelik meg, hogy az emberiség egyik válságból a másikba jut — háborúk, természeti katasztrófák, járványos betegségek, szegénység, bűnözés. Még azon kiváltságos kevesek is, akik valamiképpen megmenekülnek az ezekkel járó káros hatásoktól, gyakran elismerik, hogy szűnni nem akaró kételyeik vannak a jövővel és az életük értelmével kapcsolatban.

A Bibliában ez a megjegyzés található: „a fizikai világ kudarcra lett ítélve, nem a saját kívánságára, hanem a Teremtő akaratára, aki így tévén reménységet is adott a világnak, hogy egy napon megszabadulhat . . ., és osztozik Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságában” (Róma 8:20, 21, J. W. C. Wand: The New Testament Letters). A Mózes első könyve azt mutatja, hogy egykor az emberek békében voltak a Teremtővel. Az emberek kötelességmulasztására válaszul Isten jogosan tette ki olyan helyzetnek az emberiséget, mely bizonyos szempontból bukást idézett elő. Nézzük meg, hogyan alakult ki mindez, mit mutat a Teremtőről, és milyen jövőre számíthatunk.

E történelmi feljegyzés szerint — mely már sokféle módon igazolhatónak bizonyult — az első két megteremtett ember neve Ádám és Éva. A beszámoló azt mutatja, hogy nem voltak magukra hagyatva, hogy vakon tapogatózva kutassák az élet célját és az Isten akaratával kapcsolatos utasításokat. Amit minden szerető, figyelmes emberi apa megtenne az utódaiért, azt a Teremtő is megtette, és hasznos irányelveket adott az  emberiségnek. Ezt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1Mózes 1:28).

Az első emberek életének tehát volt értelmes célja. Magában foglalta, hogy vigyázzanak a föld ökológiájára, és felelősségteljes egyénekkel töltsék meg a földgolyót. (Vesd össze: Ésaiás 11:9.) Senki nem okolhatja jogosan a Teremtőt bolygónk jelenlegi szennyezett állapotáért, mintha ő adott volna felhatalmazást az embereknek a földgolyó kizsákmányolására és elpusztítására. A „hajtsátok birodalmatok alá” kifejezés nem a kizsákmányolásra adott engedélyt. A bolygó megművelését és gondozását jelentette, melynek elvégzésére megbízást kaptak az emberek (1Mózes 2:15). Továbbá folyamatos jövő állt előttük, melyben ezt az értelmes feladatot kellett elvégezniük. Az a kilátásuk, hogy nem halnak  meg, összhangban van azzal a ténnyel, hogy az emberi agy teljesítménye jóval meghaladja azt, amit 70, 80 vagy akár 100 évig tartó élet alatt teljes mértékben hasznosítani lehet. Az agy vég nélküli használatra lett szánva.

Jehova Isten mint teremtésművének elkészítője és irányítója, cselekvési szabadságot adott abban, hogy miként vigyék véghez a földre és az emberiségre vonatkozó szándékát. Sem túl követelőző, sem szükségtelenül korlátozó nem volt. Ádámnak például azt a feladatot adta — amely minden zoológusnak a vágyálma lenne —, hogy tanulmányozza és nevezze el az állatokat. Ádám megfigyelte jellemző tulajdonságaikat, majd nevet adott nekik, melyek közül sok név tulajdonságot ír le (1Mózes 2:19). Ez csak egy példa arra, hogyan használhatnák fel az emberek a tehetségüket és képességeiket Isten szándékával összhangban.

Bizonyára megérted, hogy az egész világegyetem bölcs Teremtője könnyedén ellenőrzése alatt tud tartani bármilyen helyzetet a földön, még akkor is, ha az emberek ostoba vagy ártó életút mellett döntenek. A történelmi feljegyzés arról tájékoztat minket, hogy Isten csak egy korlátozó parancsot adott Ádámnak: „A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1Mózes 2:16, 17).

Ez a parancs megkövetelte az emberektől annak elismerését, hogy Istennek jogában áll elvárni az engedelmességet. Az embereknek Ádám idejétől kezdve napjainkig el kellett fogadniuk a gravitáció törvényét, és azzal összhangban kellett élniük; ostoba és ártalmas dolog lett volna másként tenniük. Akkor hát miért utasítják el az emberek, hogy összhangban éljenek jótevő Teremtőnknek egy másik törvényével vagy parancsával? A Teremtő egyértelműen kijelentette, hogy milyen következménnyel  jár törvényének az elutasítása, ellenben megadta Ádámnak és Évának a lehetőséget, hogy önként választhatják az iránta való engedelmességet. Nem nehéz felfedezni az ember korai történelméről szóló feljegyzésből, hogy a Teremtő szabad választást tesz lehetővé az embereknek. Ettől függetlenül azt akarja, hogy teremtményei a lehető legboldogabbak legyenek, ami természetes következménye annak, ha a tőle kapott hasznos törvényekkel összhangban élnek.

Egy korábbi fejezetben utaltunk rá, hogy a Teremtő alkotott intelligens szellemi teremtményeket is, akik nem láthatók. Az emberi történelem elején történtekből kiderül, hogy az egyik szellemszemély annak a gondolatnak a megszállottja lett, hogy Isten szerepét bitorolja. (Vesd össze: Ezékiel 28:13–15.) Visszaélt az Istentől kapott szabad választási jogával, és olyasmire csábította az első két embert, amit nyílt lázadásnak kell neveznünk. Az első emberpár a közvetlen engedetlenség kihívó tettét hajtva végre — evett „a jó és gonosz tudásának fájáról” — az Isten uralmától való függetlenséget nyilvánította ki. De ami még ennél is fontosabb, tettük feltárta, hogy ők azon állítás mellett foglaltak állást, hogy a Teremtő megtagadja a jót az embertől. Mintha Ádám és Éva maguknak követelték volna annak eldöntését, hogy mi a jó és mi a rossz —  függetlenül attól, hogy Alkotójuk hogyan állapítja meg az értékeket.

Mennyire ésszerűtlen lenne, ha férfiak és nők úgy döntenének, hogy nekik nem tetszik a gravitáció törvénye, és a törvénnyel ellenkezve cselekednének! Éppen ennyire értelmetlen volt Ádámtól és Évától, hogy elutasították a Teremtő erkölcsi irányadó mértékeit. Egyértelmű, hogy az emberek káros következményekre számíthatnak abból fakadóan, ha megszegik Istennek az engedelmességet megkövetelő alapvető törvényét; éppoly káros következményekre számíthatnak, mint amelyek a gravitáció törvényére fittyet hányó személyt érik.

A történelem beszámol róla, hogy Jehova ezt követően cselekedni kezdett. Azon a „napon”, amelyen Ádám és Éva hátat fordítottak Isten akaratának, állapotuk hanyatlani kezdett, és haláluk felé tartottak; pontosan az történt, amire Isten előre figyelmeztette őket. (Vesd össze: 2Péter 3:8.) Ez a Teremtő egyéniségének egy újabb vonását tárja fel. Ő az igazságosság Istene, aki nem gyenge, és aki nem nézi el a felháborító engedetlenséget. Bölcs és igazságos irányadó mértékei vannak, és kiáll mellettük.

Kimagasló tulajdonságaihoz következetesen ragaszkodva, könyörületet mutatott, és nem vetett véget azonnal az emberek életének. Miért? Ádám és Éva utódai iránti törődése miatt, akik akkor még csak meg sem fogantak, és akik nem voltak közvetlenül felelősek elődeik bűnös életútjáért. Isten törődése a még meg sem fogant életek iránt arról beszél nekünk, hogy milyen a Teremtő. Nem könyörtelen bíró, aki mentes lenne az érzésektől. Inkább méltányos, kész lehetőséget adni mindenkinek, és tiszteletet mutat az emberi élet iránt.

Ez nem azt jelenti, hogy az ezután élt generációk  ugyanolyan pompás körülményeknek örvendtek, mint az első emberpár. Azzal, hogy a Teremtő megengedte Ádám leszármazottjainak, hogy színre léphessenek, „a fizikai világ kudarcra lett ítélve”. Ez mégsem jelentett teljes kudarcot vagy reménytelenséget. Emlékezz vissza, hogy a Róma 8:20, 21 azt is mondta, hogy a Teremtő „reménységet is adott a világnak, hogy egy napon megszabadulhat”. Ez olyasmi, amiről többet kell tudnunk.

Meg tudod találni őt?

Az ellenséget, aki az első emberpárt lázadásra bírta, a Biblia Sátánnak, az Ördögnek nevezi, ami ’ellenállót’, illetve ’rágalmazót’ jelent. Isten, amikor kimondta az ítéletet e fő lázítóra, ellenségnek bélyegezte őt, a jövőben megszületendő emberek előtt viszont a reménység alapját fektette le. Isten ezt mondta: „ellenségeskedést szerzek közötted [Sátán] és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Mózes 3:15). Természetesen jelképes, szemléltető nyelvezetről van szó. Mit jelent az, hogy egy bizonyos „mag” el fog jönni?

A Biblia más részei derítenek fényt erre az érdekfeszítő versre. Rámutatnak, ez a vers összefüggésben van azzal, hogy Jehova a nevéhez méltóan jár el, és ’azzá lesz’, amire szükség van ahhoz, hogy teljesüljön szándéka az emberekkel kapcsolatosan a földön. Miközben így tett, egy külön nemzetet használt fel, és annak történelme, ahogyan ezzel az ókori nemzettel bánt, jelentékeny részét képezi a Bibliának. Nézzük át röviden ezt a történelmet. Ezalatt még többet ismerhetünk meg Teremtőnk tulajdonságaiból. Igen, számos felbecsülhetetlen dolgot ismerhetünk meg róla, ha tovább vizsgálódunk abban a könyvben, amelyről gondoskodott az emberiség számára — a Bibliában.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 107. oldalon]

Évszázadokkal azután, hogy a Biblia megjövendölte, a hatalmas Babilon lakatlanná, romhalmazzá vált, és a mai napig az maradt

[Kép a 110. oldalon]

Ezt az Ésaiás-tekercset az i. e. második században másolták, és a Holt-tenger közelében, az egyik barlangban találták meg. Részletesen jövendölt olyan eseményekről, amelyek a leírásuk után több száz évvel később történtek meg

[Kép a 115. oldalon]

Ezt a cseréptöredékre írt óhéber levelet Lákisban találták az ásatások során. Isten neve (a nyilak jelzik) kétszer fordul elő benne, jelezve, hogy a Teremtő nevét ismerték és használták a mindennapokban

[Kép a 117. oldalon]

Isaac Newton megfogalmazta a gravitáció törvényét. A Teremtő törvényei ésszerűek, és javunkra válik, ha összhangban járunk el velük