1–2. Miért ment Pál Jeruzsálembe, és milyen nehézségekkel került szembe?

 PÁL ismét Jeruzsálem keskeny és forgalmas utcáin sétál. Nincs még egy olyan város a földön, amelynek fontosabb szerepe lenne Jehova népének a történelmében. Lakosainak nagy része büszke a város dicső múltjára. Pál tudja, hogy sok jeruzsálemi keresztény túl nagy jelentőséget tulajdonít a múltnak, és nem tart lépést Jehova fokozatosan kibontakozó szándékával. Ezért amikor még Efézusban volt, elhatározta, hogy idejön, hogy segítsen nekik. Tisztában van vele, hogy nemcsak anyagi segítségre van szükségük, hanem abban is segíteni kell nekik, hogy változtatni tudjanak a gondolkodásukon (Csel 19:21). Tudja, hogy veszélyes volt idejönnie, mégsem változtatott a döntésén.

² Milyen nehézségekkel kerül szembe Pál Jeruzsálemben? Egyrészt az okoz neki gondot, hogy néhány keresztény hisz azoknak a híreszteléseknek, amelyek vele kapcsolatban terjedtek el. De a nagyobb bajt az jelenti, hogy Krisztus ellenségei alaptalanul megvádolják, megverik, és meg akarják ölni. Ezek a viharos események arra is lehetőséget adnak Pálnak, hogy megvédje a hitét. Alázattal, bátorsággal és hittel néz szembe ezekkel a próbákkal. Lássuk, hogyan mutat ezzel nagyszerű példát a ma élő keresztényeknek.

3–5. a) Milyen megbeszélésen vett részt Pál Jeruzsálemben, és miről volt szó? b) Mit tanulhatunk a megbeszélésen történtekből?

³ Pál és a társai megérkeztek Jeruzsálembe, és a rá következő nap meglátogatták a gyülekezet felvigyázóit. A még életben lévő apostolok közül egyről sem tesz említést a beszámoló. Lehet, hogy ekkor már mindnyájan máshol szolgáltak. Jakab, Jézus testvére azonban még mindig Jeruzsálemben volt (Gal 2:9). Valószínűleg ő elnökölt a megbeszélésen, melyen „a vének mindnyájan jelen voltak” (Csel 21:18).

⁴ Pál üdvözölte a véneket, „és részletesen beszámolt arról, hogy mit tett Isten a nemzetek között az ő szolgálata által” (Csel 21:19). Mennyire  buzdító lehetett ezt hallani! Mi is nagyon örülünk, amikor halljuk, hogyan halad előre a prédikálómunka más országokban (Péld 25:25).

⁵ A megbeszélésen Pál bizonyára beszélt az adományokról is, amelyeket Európából hozott. A testvéreket jó érzéssel tölthette el, hogy a távoli helyeken élő keresztények gondoltak rájuk. Ez annyira fellelkesítette őket, hogy „dicsőíteni kezdték Istent” (Csel 21:20a). Ma is sok testvérünk él át katasztrófát, vagy küzd valamilyen súlyos betegséggel. Ők is nagyon hálásak, amikor a hittársaik segítenek nekik, és bátorítják őket.

6. Miről értesült Pál?

⁶ Aztán a vének elmondták Pálnak, hogy a júdeai testvéreket felkavarta az, amit róla hallottak: „Látod, testvér, hány ezer hívő van a zsidók között; és ők mind buzgón megtartják a törvényt. Felőled viszont azt rebesgetik, hogy a nemzetek között levő összes zsidót arra tanítod, hogy hagyják el Mózes törvényét, mivel azt mondod nekik, hogy ne metéljék körül a gyermekeiket, és ne kövessék a szokásokat” (Csel 21:20b, 21). a

7–8. a) Mihez ragaszkodott sok júdeai keresztény? b) Miért nem lehet ezt hitehagyásnak tekinteni?

⁷ Miért ragaszkodott még mindig ilyen sok keresztény a mózesi törvényhez? Elvégre már több mint húsz éve érvényét vesztette (Kol 2:14). 49-ben az apostolok és a vének összegyűltek Jeruzsálemben, és kiküldtek egy levelet a gyülekezeteknek. Ebben elmagyarázták, hogy a nemzetekből való keresztényeknek nem kell körülmetélkedniük, és nem kell megtartaniuk  a mózesi törvényt (Csel 15:23–29). A levél azonban arra nem tért ki, hogy mi a helyzet a zsidó keresztényekkel, akiknek a nagy többsége nem értette meg, hogy a mózesi törvény már nincs érvényben.

⁸ Bár tévesen gondolkodtak a mózesi törvényről, ettől még ők is hűséges keresztények voltak. Nem arról volt szó, hogy egykor pogány isteneket szolgáltak, és hogy még mindig hamis vallásos szokásokat követnének. A törvényt, mely annyira fontos volt nekik, Jehovától kapták. Magában a törvényben nem volt semmi kivetnivaló vagy démoni eredetű. De a korábbi szövetséghez fűződött, a keresztényekre pedig már az új szövetség vonatkozott. Nekik nem kellett betartani a törvényszövetség előírásait ahhoz, hogy az imádatuk elfogadható legyen Jehovának. Azok a héber keresztények, akik ragaszkodtak a törvényhez, ezt nem értették meg, és nem bíztak a keresztény gyülekezetben. Összhangba kellett hozniuk a gondolkodásukat azzal, amit Jehova az imádattal kapcsolatban feltárt (Jer 31:31–34; Luk 22:20). b

9. Mit tanított Pál a mózesi törvényről?

⁹ És mi a helyzet azokkal a híresztelésekkel, hogy Pál azt tanítja a nemzetek közt élő zsidóknak, hogy „ne metéljék körül a gyermekeiket, és ne kövessék a szokásokat”? Pál a nem zsidók apostola volt, és a korábbi döntés alapján azt tanította nekik, hogy nem kell betartaniuk a törvényt.  Ha valaki megpróbálta meggyőzni a nem zsidókat, hogy körül kell metélkedniük, és el kell fogadniuk a mózesi törvényt, annak nyíltan megmondta, hogy tévesen gondolkodik (Gal 5:1–7). De zsidóknak is prédikálta a jó hírt azokban a városokban, amelyekbe ellátogatott. Minden bizonnyal elmagyarázta a tiszta szívű embereknek, hogy Jézus halálával a törvény érvényét vesztette, és hogy már nem kell betartani ahhoz, hogy Jehova igazságosnak tartson valakit (Róma 2:28, 29; 3:21–26).

10. Miért mondhatjuk, hogy Pál kiegyensúlyozottan gondolkodott a törvényről és a körülmetélkedésről?

¹⁰ Ez nem jelenti azt, hogy Pál elítélte azokat, akik továbbra is megtartottak néhány zsidó szokást, például nem végeztek munkát sabbaton, vagy nem ettek meg bizonyos ételeket (Róma 14:1–6). És nem állított fel szabályokat a körülmetélkedéssel kapcsolatban. Sőt, Timóteuszt körülmetélte, hogy a zsidók ne utasítsák el őt azért, mert az apja görög (Csel 16:3). A körülmetélkedés személyes döntés volt. Pál ezt írta a galáciaiaknak: „sem a körülmetéltségnek, sem a körülmetéletlenségnek nincs semmi értéke, csak a szeretetből fakadó hitnek van haszna” (Gal 5:6). De az már nem lett volna helyes, ha valaki azért metélkedik körül, hogy betartsa a törvényt, vagy ha azt bizonygatja, hogy enélkül nem lehet elnyerni Jehova tetszését. Ez arról árulkodott volna, hogy nincs elég hite.

11. Milyen utasítást adtak a vének Pálnak, és mi az, amit biztosan nem tett volna meg? (Lásd a lábjegyzetet is.)

¹¹ Bár a szóbeszédnek semmi valóságalapja nem volt, a zsidó keresztényeket mégis felkavarta. Ezért a vének a következő utasítást adták Pálnak: „Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd őket magad mellé, tisztulj meg velük együtt szertartásilag, és fedezd a költségeiket, hogy  megborotváltathassák a fejüket. Így majd mindenki tudni fogja, hogy semmi sincs azokban a kósza hírekben, amelyeket rólad mondtak, hanem a törvénnyel összhangban élsz, és megtartod azt” (Csel 21:23, 24). c

12. Miből látszik, hogy Pál rugalmas volt?

¹² Pál mondhatta volna, hogy az igazi problémát nem a híresztelések jelentik, hanem az, hogy a zsidó keresztények még mindig ragaszkodnak a mózesi törvényhez. De kész volt megtenni, amire kérték, mert tudta, hogy ezzel nem sérti meg Isten alapelveit. Korábban ezt írta: „Noha én magam nem vagyok törvény alatt, a törvény alatt levőknek olyanná lettem, mint aki törvény alatt van, hogy törvény alatt levőket nyerjek meg” (1Kor 9:20). Pál együttműködött a jeruzsálemi vénekkel, és olyanná lett, „mint aki törvény alatt van”. Nagyszerű példát mutatott abban, hogy milyen fontos együttműködnünk a vénekkel, és hogy nem jó, ha kiharcoljuk, hogy minden úgy legyen, ahogy mi akarjuk (Héb 13:17).

13. a) Miért bujtotta fel néhány zsidó a tömeget a templomban? b) Hogyan menekült meg Pál?

¹³ Azonban a templomnál váratlanul adódott egy probléma. Amikor már majdnem leteltek a fogadalom napjai, az ázsiai zsidók meglátták Pált, és alaptalanul megvádolták, hogy nem zsidókat hoz a templomba, majd felbujtották ellene a tömeget. Majdnem agyonverték, de a római hadsereg parancsnoka közbelépett, és őrizetbe vette Pált. Ettől kezdve több mint négy évig volt fogságban. Azonban a veszély még nem múlt el. Amikor a parancsnok megkérdezte a zsidókat, hogy miért támadtak Pálra, ki ezt, ki azt kiabálta. A zűrzavarban a parancsnok egy szót sem értett. Végül Pált el kellett vinni onnan. Amikor a római katonák odaértek vele a kaszárnyához, Pál ezzel a kéréssel fordult a parancsnokhoz: „kérve kérlek, engedd meg, hogy beszéljek a néphez” (Csel 21:39). A parancsnok megadta az engedélyt, Pál pedig bátran kiállt a tömeg elé, hogy megvédje a hitét.

14–15. a) Mit magyarázott el Pál a zsidóknak? b) Hogyan próbálta a parancsnok megtudni, hogy miért dühösek a zsidók Pálra?

¹⁴ „Hallgassátok meg védekezésemet” – kezdte Pál (Csel 22:1). Amikor a tömeg hallotta, hogy héberül beszél, mind elhallgattak. Pál elmagyarázta  nekik, hogy miért lett Krisztus követője. Ügyesen olyan tényeket is megemlített, amelyeket a zsidók könnyen leellenőrizhettek. Például azt, hogy a híres Gamáliel tanítványa volt, és üldözte Krisztus követőit, ahogy azzal feltehetően néhányan tisztában is voltak. De útban Damaszkusz felé megjelent neki látomásban a feltámasztott Krisztus, és szólt hozzá. Pál útitársai nagy világosságot láttak, és a hangot is hallották, de nem értették, mit mond. (Lásd a Cselekedetek 9:7-hez és 22:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet, nwtsty.) Utána be kellett vezetniük Pált Damaszkuszba, mert a látomástól megvakult. Ott Anániás, akit a környéken élő zsidók jól ismertek, csoda útján visszaadta Pálnak a látását.

¹⁵ Pál aztán elmondta, hogy amikor visszaérkezett Jeruzsálembe, Jézus megjelent neki a templomban. A zsidók erre feldühödtek, és ezt kiabálták: „Távolítsd el a földről az ilyet, mert nem méltó rá, hogy éljen!” (Csel 22:22). A parancsnok, hogy kimentse Pált a kezeik közül, elvitette őt a kaszárnyába. Tudni akarta, hogy miért dühösek rá a zsidók, ezért korbácsolással akarta szóra bírni. Azonban Pálnak római állampolgárként a törvény védelmet biztosított, és ezt a parancsnok tudtára is adta. Jehova imádói ma is élnek a rendelkezésre álló jogi lehetőségekkel, hogy megvédjék a hitüket. (Lásd „ A római törvények és az állampolgárság”, valamint a „ Modern kori jogi küzdelmek” című kiemelt részt.) Amikor a parancsnok meghallotta, hogy Pál római állampolgár, tudta, hogy másképpen kell információhoz jutnia. Másnap a zsidók legfelsőbb bírósága, vagyis a szanhedrin elé vitte Pált, amelyet kifejezetten ezért hívott össze.

16–17. a) Mi történt, amikor Pál beszélni kezdett a szanhedrin előtt? b) Hogyan mutatott Pál példát az alázatban, amikor megütötték?

¹⁶ Pál így kezdte a védőbeszédét a szanhedrin előtt: „Férfiak, testvérek! Teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig” (Csel 23:1). De rögtön belé is fojtották a szót: „Anániás főpap... megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon” (Csel 23:2). Milyen felháborító! Mielőtt Pál bármit is mondhatott volna a védelme érdekében, hazugnak bélyegezték. Látszik, milyen nagy előítélet volt bennük. Nem csoda, hogy Pál így válaszolt: „Megver téged Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy megítélj engem a törvény szerint, ugyanakkor a törvényt megszegve azt parancsolod, hogy üssenek meg engem?” (Csel 23:3).

¹⁷ A jelenlevők közül néhányan teljesen megdöbbentek, de nem azért, mert Pált megütötték, hanem mert visszaszólt! „Isten főpapját sértegeted?” – vonták kérdőre. Pál válasza megmutatta, hogy mennyire alázatos, és hogy tiszteli a törvényt. Ezt mondta: „Testvérek, nem tudtam, hogy főpap. Mert meg van írva: »Ne gyalázd néped vezetőjét!«” (Csel 23:4, 5; 2Móz 22:28). d Pál ezután máshogy próbálta megvédeni magát. Mivel tudta, hogy a szanhedrin farizeusokból és szadduceusokból áll, így szólt: „Férfiak, testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia. A halottak feltámadásának reménysége miatt ítéltetem meg” (Csel 23:6).

18. Miért nevezte magát Pál farizeusnak, és hogyan alkalmazhatunk hasonló megközelítést a szolgálatban?

¹⁸ Miért nevezte magát Pál farizeusnak? Mert „farizeusok fia” volt, vagyis a családja ehhez a szektához tartozott. Ezért lehet, hogy sokan még mindig farizeusnak tekintették. e De hogyan azonosíthatta magát Pál a farizeusokkal? A farizeusok abban hittek, hogy miután a test meghal,  a lélek tovább él, és hogy az igazságosak lelke újra emberi testben élhet. Pál nem hitt ilyesmikben, ő a Jézus által tanított feltámadásban hitt (Ján 5:25–29). De abban egyet tudott érteni a farizeusokkal, hogy a halállal nincs mindennek vége. A szadduceusok ellenben nem hittek abban, hogy az ember újra élhet. Mi is hasonló megközelítést alkalmazhatunk, amikor katolikusokkal vagy protestánsokkal beszélgetünk. Elmondhatjuk nekik, hogy mi is hiszünk Istenben, ahogyan ők. Persze ők talán a háromságban hisznek, míg mi a Biblia Istenében. De abban egyetértünk, hogy Isten létezik.

19. Miért lett nagy zűrzavar a szanhedrin gyűlésén?

¹⁹ Pál kijelentése miatt a szanhedrin két táborra szakadt. Ezt olvassuk: „nagy kiabálás támadt, és a farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan felkeltek, és hevesen vitatkozni kezdtek, ezt mondva: »Semmi rosszat nem találunk ebben az emberben, de ha szellem vagy angyal beszélt hozzá...«” (Csel 23:9). A szadduceusok nem hittek az angyalok létezésében, ezért számukra már maga a feltételezés is istenkáromlás volt, hogy Pálhoz egy angyal beszélt. (Lásd „ A szadduceusok és a farizeusok” című kiemelt részt.) Akkora zűrzavar támadt, hogy a római parancsnoknak ismét meg kellett mentenie Pált (Csel 23:10). De Pál ezzel még korántsem volt túl a veszélyen. Mi várt még rá? Ezt a következő fejezetből fogjuk megtudni.