Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

4. FEJEZET

„Iskolázatlan és egyszerű emberek”

„Iskolázatlan és egyszerű emberek”

Jehova megáldja az apostolokat a bátorságukért

A Cselekedetek 3:1–5:11 alapján

1–2. Milyen csodát hajtott végre Péter és János a templomajtónál?

 A DÉLUTÁNI nap fénye beragyogja a templom területét. Istenfélő zsidók és Krisztus tanítványai is ide igyekeznek. Hamarosan kezdődik az imádkozás órája a (Csel 2:46; 3:1). A tömegben Péter és János a Szépnek nevezett templomajtó felé tart. A nagy zsivajból kihallatszik, amint egy koldus pénzt kéreget. Ez a középkorú férfi születésétől fogva sánta (Csel 3:2; 4:22).

2 Ahogy Péter és János a koldus közelébe ér, tőlük is kéregetni kezd. Az apostolok megállnak, a koldus pedig reménykedve néz rájuk. Péter ezt mondja neki: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked. A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!” Majd Péter megfogja a kezét, és a férfi, életében először, lábra áll (Csel 3:6, 7). Képzeld el, mennyire ámulatba ejti ez az embereket! Látod magad előtt, amint a férfi csodálkozva nézi az egészséges lábait, és megteszi az első lépéseit? Nem csoda, hogy ugrándozni kezd, és hangosan dicséri Istent.

3. Milyen egyedülálló lehetőségről beszélt Péter a meggyógyított férfinak és a többi embernek?

3 Az emberek izgatottságukban odasietnek Péterhez és Jánoshoz. Salamon oszlopcsarnokában vannak, ahol korábban Jézus is tanított. Péter ekkor elmondja nekik, hogy hogyan történhetett meg ez a csoda (Ján 10:23). Egy olyan lehetőségről beszél a meggyógyított férfinak és a többi embernek, amely többet ér az ezüstnél és az aranynál, vagy annál, hogy visszakapják az egészségüket. Lehetőséget kapnak, hogy megbánják a bűneiket, megbocsátást nyerjenek, és Jézus Krisztus követői legyenek, akit Jehova az élet főközvetítőjének nevezett ki (Csel 3:15).

4. a) Mit igyekezett elérni több befolyásos személy a csoda után? b) Melyik két kérdésre fogjuk megkapni a választ?

4 Milyen rendkívüli nap! Péter meggyógyított egy embert, aki most már tud járni. Ezrek kaptak lehetőséget, hogy megértsék, hogyan szolgálhatják Istent elfogadható módon, és így jelképes értelemben meggyógyuljanak (Kol 1:9, 10). Azonban a történtek miatt több befolyásos személy megpróbálja megakadályozni Krisztus hűséges követőit abban, hogy teljesítsék Jézus parancsát, és hirdessék a királyságról szóló üzenetet (Csel 1:8). Iskolázatlan és egyszerű embereknek tartják őket. Mit tanulhatunk abból, ahogyan Péter és János tanúskodik a sokaságnak? (Csel 4:13). b És hogyan nézhetünk szembe mi is olyan bátran az ellenállással, mint ők és a többi tanítvány?

Nem „a saját erőnkkel” (Cselekedetek 3:11–26)

5. Mit tanulhatunk abból, ahogyan Péter a tömeghez beszélt?

5 Péter és János úgy állt ki a sokaság elé, hogy tudta, néhányan közülük nem sokkal korábban Jézus kivégzését követelték (Márk 15:8–15; Csel 3:13–15). Gondolj bele, milyen bátornak kellett lennie Péternek ahhoz, hogy kijelentse, a sánta férfi Jézus nevében gyógyult meg! Nem hígította fel az igazságot. Nyíltan megmondta, hogy a hallgatói bűnrészesek Jézus halálában. Ugyanakkor nem neheztelt rájuk, hiszen tudatlanságból cselekedtek (Csel 3:17). A testvéreinek nevezte őket, és a királyság áldásait emelte ki nekik: ha megbánják a bűneiket, és hisznek Krisztusban, Jehova felüdíti őket (Csel 3:19). Nekünk is bátran és nyíltan kell beszélnünk Isten közelgő ítéletéről. Ugyanakkor soha sem szabad tapintatlannak és nyersnek lennünk, vagy elítélnünk az embereket. Inkább a leendő testvéreinket lássuk bennük, és Péterhez hasonlóan mi is a királyság áldásaira helyezzük a hangsúlyt.

6. Miből látszik, hogy Péter és János alázatos és szerény volt?

6 Az apostolok szerények voltak, nem vártak elismerést a csodáért. Péter ezt kérdezte a tömegtől: „miért meredtek ránk úgy, mintha a saját erőnkkel értük volna el, hogy ő járjon, vagy annak köszönhetően, hogy odaadóan szolgáljuk Istent?” (Csel 3:12). Péter és a többi apostol tisztában voltak azzal, hogy bármilyen jó dolgot vigyenek is véghez, az Isten erejének köszönhető. Ezért alázatosan elismerték, hogy mindenért, amit tesznek, Jehovának és Jézusnak jár a dicséret.

7–8. a) Milyen lehetőséget kínálunk fel az embereknek? b) Hogyan teljesedik ma az az ígéret, hogy minden helyre lesz állítva?

7 Nekünk is szerényen és alázatosan kell végeznünk a prédikálómunkát. Az igaz, hogy Isten szelleme minket nem tesz képessé arra, hogy csoda útján meggyógyítsunk másokat. Abban viszont segíthetünk az embereknek, hogy hinni tudjanak Istenben és Krisztusban. Így ők is lehetőséget kapnak arra, amire Péter hallgatói, vagyis hogy a bűneik megbocsátást nyerjenek, és Jehova felüdítse őket. Minden évben százezrek élnek ezzel a lehetőséggel, és válnak Krisztus megkeresztelt követőivé.

8 Semmi kétség, hogy abban az időben élünk, amikor minden helyre lesz állítva, ahogy arra Péter utalt. 1914-ben létrejött Isten királysága az égben, és ezzel beteljesedtek a próféciák, melyekről „Isten a régen élt szent prófétái által beszélt” (Csel 3:21; Zsolt 110:1–3; Dán 4:16, 17). Röviddel ezután Krisztus irányításával elkezdődött a földön az igaz imádat helyreállítása. Ennek eredményeként milliók váltak Isten királyságának az alattvalóivá, és békében és egységben imádják Jehovát. Levették a régi egyéniségüket, és felvették „az új egyéniséget, amelyet Isten formált az akaratával összhangban” (Ef 4:22–24). Mindez emberi erővel nem lehetséges, csakis Isten szellemével, mint ahogy a sánta férfi meggyógyítása is a szent szellem segítségével történt. Péterhez hasonlóan használjuk mi is bátran és ügyesen Isten Szavát, amikor másokat tanítunk. De bármilyen eredményesek vagyunk is a tanítványképző munkában, az nem a saját képességeinknek köszönhető, hanem Isten szellemének.

„Nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk” (Cselekedetek 4:1–22)

9–11. a) Hogyan reagáltak a zsidó vallási vezetők arra, amit Péter és János mondott? b) Mit jelentettek ki határozottan az apostolok?

9 Péter beszéde és a meggyógyított férfi ugrándozása és ujjongása nagy felbolydulást keltett. A templomőrség parancsnoka, aki a templom biztonságának a felügyeletével volt megbízva, és a magas rangú papok mind odasiettek, hogy megnézzék, mi történik. Ezek az emberek nyilvánvalóan szadduceusok voltak, egy gazdag és politikailag befolyásos szekta tagjai, akik arra törekedtek, hogy fenntartsák a békés kapcsolatot Rómával. Elutasították a szóbeli törvényeket, melyekhez a farizeusok szigorúan ragaszkodtak, és nem hittek a feltámadásban. c Milyen mérgesek lehettek, amikor látták, hogy Péter és János bátran azt tanítja a templomban, hogy Jézus feltámadt!

10 Börtönbe vetették Pétert és Jánost, másnap pedig a zsidó legfelsőbb bíróság elé hurcolták őket. A bíróság tagjai „iskolázatlan és egyszerű” embernek tartották a két apostolt. Úgy gondolták, nincs joguk a templomban tanítani, mivel nem jártak egyetlen elismert vallásos iskolába sem. Ugyanakkor csodálkoztak a nyíltságukon és a meggyőző érvelésükön. Miért tudott Péter és János ilyen hatásosan beszélni? Többek között azért, mert korábban „Jézussal voltak” (Csel 4:13). Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van (Máté 7:28, 29).

11 A bíróság megparancsolta az apostoloknak, hogy hagyják abba a prédikálást. A rendeleteiknek az akkori társadalomban nagy súlya volt. Alig néhány hete éppen ez a bírói testület mondta ki Jézusra az ítéletet: „Méltó a halálra!” (Máté 26:59–66). Péter és János azonban nem ijedtek meg. Bátran, de tisztelettel ezt mondták ezeknek a gazdag, tanult és befolyásos embereknek: „Hogy helyes-e Isten szemében inkább rátok hallgatni, semmint Istenre, ítéljétek meg magatok. Mi azonban nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk” (Csel 4:19, 20).

12. Mi segít abban, hogy bátrak legyünk, és szilárd legyen a meggyőződésünk?

12 Te is ilyen bátor vagy? Mi az első gondolatod, amikor egy gazdag, tanult vagy befolyásos személynek van lehetőséged tanúskodni? Mit érzel, amikor egy családtagod, egy osztálytársad vagy egy munkatársad kigúnyol a hited miatt? Megijedsz? Ne aggódj, felül tudsz kerekedni az érzéseiden. Amikor Jézus a földön volt, megtanította az apostolainak, hogy hogyan védhetik meg bátran és tiszteletteljesen a hitüket (Máté 10:11–18). A feltámadása után pedig azt ígérte a tanítványainak, hogy továbbra is velük lesz „mindennap a világrendszer befejezéséig” (Máté 28:20). Jézus irányításával „a hű és értelmes rabszolga” megtanít bennünket arra, hogy hogyan védjük meg a hitünket (Máté 24:45–47; 1Pét 3:15). Ezt a gyülekezeti összejövetelek, illetve a Biblián alapuló kiadványok által teszi. Ilyen például a keresztényi életünk és szolgálatunk összejövetel vagy a „Bibliai kérdések” cikksorozat a jw.org honlapon. Javadra fordítod ezeket? Ha igen, akkor bátrabb leszel, szilárdabb lesz a meggyőződésed, és az apostolokhoz hasonlóan semmi sem tud majd megakadályozni abban, hogy beszélj másoknak a nagyszerű bibliai igazságokról.

Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy beszélj másoknak a nagyszerű bibliai igazságokról!

„Így imádkoztak Istenhez” (Cselekedetek 4:23–31)

13–14. Mit tegyünk, ha ellenségeskedéssel nézünk szembe, és miért?

13 Péter és János a szabadon bocsátásuk után rögtön felkeresték a gyülekezet tagjait. A testvérekkel együtt bátorságért imádkoztak, hogy folytatni tudják a prédikálást (Csel 4:24). Péter nagyon jól tudta, hogy ha Isten akaratát szeretné tenni, nem szabad a saját erejében bíznia. Néhány héttel korábban elbizakodottan ezt mondta Jézusnak: „Ha a többiek mind megbotlanak is, én nem botlok meg soha!” De ahogy Jézus megmondta, nem sokkal később Péter megtagadta a barátját és tanítóját, mert félt az emberektől. Azonban tanult a hibájából (Máté 26:33, 34, 69–75).

14 Az elhatározás önmagában még nem elég ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a megbízatásunkat, és tanúskodjunk Krisztusról. Ezért amikor ellenséges személyek megpróbálják elérni, hogy hagyj fel Jehova imádatával és a prédikálómunkával, kövesd Péter és János példáját. Imádkozz Jehovához erőért. Kérj segítséget a testvérektől. Beszélj a véneknek és más érett keresztényeknek a nehézségeidről. Nagy ereje van annak, ha mások imádkoznak érted (Ef 6:18; Jak 5:16).

15. Miért ne keseredjenek el azok, akik egy időre felhagytak a prédikálással?

15 Ha a múltban egy időre felhagytál a prédikálással az ellenségeskedés miatt, ne keseredj el. Gondolj arra, hogy Jézus halála után az apostolok is felhagytak egy időre a prédikálással, de rövid időn belül újra folytatták (Máté 26:56; 28:10, 16–20). Ahelyett, hogy a múlton rágódnál, inkább próbálj meg segíteni másoknak azzal, amit a történtekből tanultál.

16–17. Mit tanulhatunk a tanítványok imájából?

16 Mit kérjünk imában, ha ellenünk fordulnak azok, akik hatalmon vannak? Figyeld meg, hogy a tanítványok nem azért imádkoztak, hogy ne érjék őket próbák. Tisztán emlékeztek Jézus kijelentésére: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Ján 15:20). Ezért azt kérték Jehovától, hogy figyeljen oda az ellenségeik fenyegetéseire (Csel 4:29). Felismerték, hogy az üldözéssel tulajdonképpen próféciák teljesednek be. Tudták, hogy bármit mondjanak is az emberi uralkodók, Isten akarata meg fog valósulni a földön, ahogy arra Jézus rámutatott a mintaimában (Máté 6:9, 10).

17 Mivel a tanítványok szerették volna azt tenni, amit Jehova kér, így imádkoztak: „add meg rabszolgáidnak, hogy mindig félelem nélkül hirdessék szavadat”. Jehova azonnal válaszolt nekik. Hogyan? „Megrázkódott a hely, ahol egybegyűltek. Egytől egyig áthatotta őket a szent szellem, és bátran hirdették Isten szavát” (Csel 4:29–31). Istent senki és semmi nem tudja megállítani abban, hogy megvalósítsa az akaratát (Ézs 55:11). Bármilyen kilátástalan helyzetben legyünk is, és bármilyen erősek legyenek is az ellenségeink, biztosak lehetünk benne, hogy ha Jehovához fordulunk, ő megadja az ahhoz szükséges erőt, hogy bátran tanúskodjunk.

„Nem embereknek... hanem Istennek” kell számot adnunk (Cselekedetek 4:32–5:11)

18. Mi mindent tettek a jeruzsálemi gyülekezet tagjai egymásért?

18 Az újonnan megalakult jeruzsálemi gyülekezet hamarosan már több mint 5000 főt számlált. d Bár a tanítványok háttere különbözött, szívük-lelkük egy volt. Egységesek voltak, ugyanúgy gondolkodtak, és ugyanazon a véleményen voltak (Csel 4:32, lábj.; 1Kor 1:10). De nemcsak annyit tettek, hogy imádkoztak Jehova áldásáért, hanem erősítették egymás hitét, és ha szükség volt rá, anyagilag is segítettek egymásnak (1Ján 3:16–18). Például az egyik tanítvány, József, akit az apostolok Barnabásnak is neveztek, eladta a földjét, és önzetlenül a teljes összeget felajánlotta azok számára, akik messziről jöttek. Ennek köszönhetően még egy ideig Jeruzsálemben tudtak maradni, és jobban megismerhették az új hitüket.

19. Miért sújtotta halállal Jehova Anániást és Szafirát?

19 Egy házaspár, Anániás és Szafira szintén eladták a birtokukat, és az összeget felajánlották adományként. Úgy tettek, mintha a teljes összeget odaadták volna, de titokban visszatartottak valamennyit az árából (Csel 5:2). Jehova halállal sújtotta őket. Nem azért, mert kevés pénzt adtak, hanem mert rossz volt az indítékuk, és kétszínűek voltak. Nem embereknek hazudtak, hanem Istennek (Csel 5:4). Azokhoz a képmutatókhoz hasonlóan, akiket Jézus elítélt, Anániást és Szafirát is jobban érdekelte az emberek elismerése, mint Istené (Máté 6:1–3).

20. Mit tanulhatunk az adakozásról Anániás és Szafira történetéből?

20 Jehova szolgái ma ugyanolyan nagylelkűek, mint a hűséges jeruzsálemi tanítványok voltak az első században. Tanúk milliói támogatják önkéntes adományaikkal a világméretű prédikálómunkát. Senki sem köteles adni az idejéből vagy az anyagi javaiból. Jehova nem szeretné, hogy kelletlenül vagy kényszerből szolgáljuk őt (2Kor 9:7). Amikor adakozunk, nem azt nézi, hogy mennyit adunk, hanem azt, hogy milyen indítékból adjuk (Márk 12:41–44). Soha nem szeretnénk olyanok lenni, mint Anániás és Szafira. Ne a személyes érdekek vagy az elismerés utáni vágy indítson minket Isten szolgálatára! Inkább utánozzuk Pétert, Jánost és Barnabást, akiket az Isten és az emberek iránti őszinte szeretet ösztönzött erre (Máté 22:37–40).

a A templomnál az imákat a reggeli és az esti áldozatok felajánlásakor mondták. Az esti áldozat a kilencedik órában volt, azaz délután három óra körül.

c Lásd „ A főpap és a magas rangú papok” című kiemelt részt.

d I. sz. 33-ban körülbelül csak 6000 farizeus lehetett Jeruzsálemben, a szadduceusok pedig még kevesebben voltak. Ez is magyarázatot adhat arra, miért nem akarták, hogy az apostolok továbbra is beszéljenek Jézus tanításairól.