1–2. Mi történik Lisztrában Pállal és Barnabással?

 LISZTRÁBAN az emberek azt sem tudják, hová legyenek izgatottságukban. Két idegen épp most gyógyított meg egy férfit, aki mindkét lábára nyomorék volt a születése óta. A férfi ugrál örömében. Ezt látva az embereknek a lélegzete is eláll. Azt gondolják, hogy a két idegen földre szállt istenek. Ezért Zeusz egyik papja lombfüzéreket hoz nekik, és bikákat akar feláldozni a tiszteletükre. Az állatok fújtatnak és bömbölnek, miközben a pap levágni készül őket. Ekkor a két férfi, Pál és Barnabás megszaggatja a ruháit, a sokaság közé ugrik, és amilyen hangosan csak bír, tiltakozik az ellen, hogy az emberek imádják őket. Alig tudják megfékezni a tömeget.

² Aztán a pizidiai Antiókiából és Ikóniumból ellenséges zsidók érkeznek Lisztrába. Aljas rágalmaikkal gyűlöletet szítanak Pál és Barnabás ellen. A tömeg, amely nemrég még imádni akarta a két férfit, most dühösen körbeveszi Pált, és addig dobálja kővel, míg el nem veszíti az eszméletét. Ezután kivonszolják a zúzódásokkal teli testét a városkapun kívülre, azt gondolva, hogy meghalt.

3. Milyen kérdésekre fogjuk megkapni a választ ebben a fejezetben?

³ Mi vezetett ehhez a drámai eseményhez? Mit tanulhatunk abból, ami Barnabással és Pállal történt Lisztrában? És hogyan követhetik a keresztény vének Barnabás és Pál példáját, akik kitartóan végezték a szolgálatukat, és „bátran beszéltek Jehova felhatalmazásával”? (Csel 14:3).

4–5. Miért ment Pál és Barnabás Ikóniumba, és mi történt ott?

⁴ Néhány nappal korábban Pált és Barnabást kiűzték a pizidiai Antiókiából, mert a zsidók üldözést szítottak ellenük. De ez nem vette el a kedvüket, egyszerűen „lerázták a port a lábukról”, és nyugodt szívvel elhagyták a várost (Csel 13:50–52; Máté 10:14). Tudták, hogy az  ellenszegülők majd megkapják Istentől a büntetésüket (Csel 18:5, 6; 20:26). Lankadatlan örömmel folytatták a prédikáló körútjukat. Körülbelül 150 kilométert mentek délkeletre, majd elérték a Toros- és a Sultan-hegység közt húzódó termékeny fennsíkot.

⁵ Pál és Barnabás először Ikóniumban a állt meg. Ikónium Galácia tartomány egyik fontos városa volt, és megőrizte görög kultúráját. A városban sok zsidó és nem zsidóból lett prozelita lakott. Pál és Barnabás a szokásukhoz hűen a zsinagógába mentek, és elkezdtek prédikálni (Csel 13:5, 14). „Úgy beszéltek, hogy nagyon sok zsidó és görög lett hívővé” (Csel 14:1).

6. Miért tudott olyan hatásosan tanítani Pál és Barnabás, és hogyan utánozhatjuk őket?

⁶ Miért tudott olyan hatásosan tanítani Pál és Barnabás? Pál nagyon jól ismerte az Írásokat. Történelmi tényekkel, próféciákkal és a mózesi törvényből vett idézetekkel mesterien bebizonyította, hogy Jézus volt a megígért Messiás (Csel 13:15–31; 26:22, 23). Barnabás szavaiból érződött, hogy törődik az emberekkel (Csel 4:36, 37; 9:27; 11:23, 24). Egyikük sem a saját értelmére támaszkodott, hanem mindketten „Jehova felhatalmazásával” beszéltek. Hogyan utánozhatod őket a szolgálatban? Ismerd meg alaposan Isten Szavát. Válassz ki olyan bibliaverseket, melyek nagy valószínűséggel felkeltik majd az emberek figyelmét. Gondold át, hogyan tudnád megvigasztalni azokat, akiknek prédikálsz. És amit tanítasz, azt mindig Isten Szavára alapozd, ne pedig a saját bölcsességedre támaszkodj.

7. a) Milyen hatással van az emberekre a jó hír? b) Mire gondolj, ha a családodat megosztja az, hogy Jehovát szolgálod?

⁷ De nem mindenki hallgatta örömmel Pált és Barnabást Ikóniumban. „Azok a zsidók... akik nem hittek, felzaklatták a nemzetekből valókat, és a testvérek ellen hangolták őket” – mondja Lukács. Pál és Barnabás úgy látta, hogy jobb, ha maradnak, és megvédik a jó hírt. Így „elég sok időt töltöttek ott, és bátran beszéltek”. Mi lett ennek az eredménye? „A városbeli tömeg... megosztottá vált. Némelyek a zsidók mellett voltak, mások viszont az apostolok mellett” (Csel 14:2–4). A jó hír ma is vagy egyesíti, vagy megosztja az embereket (Máté 10:34–36). Ha a te családodat is megosztja az, hogy Jehovát szolgálod, gondolj arra, hogy az ellenségeskedést gyakran alaptalan híresztelés vagy nyílt rágalom váltja ki. A jó viselkedéseddel rácáfolhatsz ezekre a vádakra, és idővel meglágyíthatod a szívüket (1Pét 2:12; 3:1, 2).

8. Miért ment el Pál és Barnabás Ikóniumból, és mit tanulhatunk a példájukból?

⁸ Kis idő múlva a jó hír ellenzői kitervelték, hogy megkövezik Pált és Barnabást. Amikor ők tudomást szereztek erről, úgy döntöttek, hogy  elmennek Ikóniumból, és máshol tanúskodnak tovább (Csel 14:5–7). Mi is óvatosak vagyunk, miközben hirdetjük a jó hírt. Ha az emberek rosszat mondanak rólunk vagy az üzenetünkről, nem riadunk vissza, hanem bátran beszélünk az igazságról (Flp 1:7; 1Pét 3:13–15). Ha azonban úgy látjuk, hogy erőszakra kerülhet sor, nem teszünk meggondolatlanul semmi olyat, amivel veszélyeztetnénk a saját életünket, vagy a hittársainkét (Péld 22:3).

9–10. Hol volt Lisztra, és mit tudunk a lakosairól?

⁹ Pál és Barnabás Lisztrába mentek. Lisztra egy római település volt, Ikóniumtól úgy 30 kilométerre délnyugatra. A város szoros kapcsolatban állt a pizidiai Antiókiával, ám itt nem lakott olyan sok zsidó, mint Antiókiában. A lakók valószínűleg beszéltek görögül, de az anyanyelvük a likaóniai volt. Úgy tűnik, a városban nem volt zsinagóga, mivel Pál és Barnabás egy nyilvános helyen kezdett el prédikálni. Amikor Péter Jeruzsálemben meggyógyított egy születésétől fogva sánta férfit, a csoda láttán sokan hívőkké lettek (Csel 3:1–10). De amikor Pál Lisztrában meggyógyított egy férfit, aki egész életében nyomorék volt, az teljesen más reakciót váltott ki az emberekből (Csel 14:8–10).

¹⁰ Ahogyan arról a fejezet elején szó volt, a lisztraiak, akik hamis istenekben hittek, a csodát látva rossz következtetést vontak le. Azt hitték Barnabásról, hogy ő Zeusz, a főisten, Pálról pedig, hogy Hermész, Zeusz fia és az istenek hírnöke. (Lásd a „ Lisztra városa és a Zeusz- és Hermész-kultusz” című kiemelt részt.) Barnabás és Pál határozottan próbálták megértetni a tömeggel, hogy ők nem pogány istenek, hanem az egyedüli igaz Isten, Jehova hatalmazta fel őket arra,  hogy hirdessék a jó hírt, és végrehajtsák ezt a csodát (Csel 14:11–14).

11–13. a) Mit mondott Pál és Barnabás a lisztraiaknak? b) Mi az első tanulság Pál és Barnabás szavaiból?

¹¹ A történtek ellenére Pál és Barnabás igyekeztek hatással lenni a hallgatóik szívére. Lukács beszámolójából azt is láthatjuk, hogyan tudunk hatékonyan prédikálni olyanoknak, akik nem keresztények. Figyeljük meg, hogyan érvelt Pál és Barnabás a lisztraiaknak: „Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is emberek vagyunk, akiknek ugyanolyan gyengeségeik vannak, mint nektek. És hirdetjük nektek a jó hírt, hogy ezek helyett a hiábavaló dolgok helyett az élő Istent imádjátok, aki alkotta az eget, a földet, a tengert, és mindent, ami bennük van. Ő a múltban hagyta, hogy minden nemzet azt tegye, amit akar, bár azzal, hogy jó dolgokat tett, megmutatta, hogy valójában milyen is ő. Hiszen esőket adott nektek az égből, meg termékeny időszakokat, bőséges élelemmel látva el titeket, és örömmel töltve el a szíveteket” (Csel 14:15–17).

¹² Mit tanulhatunk ezekből a gondolatébresztő szavakból? Először is azt, hogy Pál és Barnabás nem tartották magukat különbnek a lisztraiaknál. Nem tettek úgy, mintha emberfeletti képességeik lennének, hanem alázatosan elismerték, hogy nekik is ugyanolyan gyengeségeik vannak. Az igaz, hogy Pál és Barnabás kaptak szent szellemet, megszabadultak a hamis tanítások fogságából, és az volt a reménységük, hogy Krisztussal együtt uralkodhatnak majd. De tudták, hogy a Lisztrában lakók is megkaphatják ezeket az ajándékokat, ha engedelmeskednek Krisztusnak.

¹³ Mi hogyan gondolkodunk azokról az emberekről, akiknek prédikálunk?  Különbnek tartjuk magunkat náluk? Vagy inkább Pálhoz és Barnabáshoz hasonlóan mi sem várjuk el tőlük, hogy csodáljanak minket? Charles Taze Russell, aki kiváló tanító volt, és a XIX. század végén és a XX. század elején a prédikálómunka élén állt, jó példát mutatott ebben. Ezt írta: „nem akarunk hódolatot, sem tiszteletet saját magunknak vagy írásainknak; sem nem kívánjuk, hogy Tisztelendőnek vagy Rabbinak szólítsanak bennünket.” Russell testvér ugyanolyan alázatos volt, mint Pál és Barnabás. Nekünk sem az a célunk a prédikálással, hogy dicsőséget szerezzünk magunknak, hanem hogy segítsünk az embereknek az élő Istent imádni.

14–16. Mi a második és a harmadik tanulság Pál és Barnabás szavaiból?

¹⁴ És mi a második tanulság abból, amit Pál és Barnabás mondott? Az, hogy rugalmasak voltak. Az ikóniumi zsidóktól és prozelitáktól eltérően a lisztraiak nagyon keveset vagy talán semmit sem tudtak a Szentírásról, vagy arról, hogy hogyan bánt Isten Izraellel. Másrészről földművesek voltak. A város időjárása enyhe volt, és a föld gazdagon termett. Ezért az itt élők sok mindenben, például a termékeny időszakokban is felfedezhették a Teremtő tulajdonságait. Pál és Barnabás ezt használta fel, hogy gondolkodásra ösztönözze a hallgatóit (Róma 1:19, 20).

¹⁵ Mi is tudnánk ilyen rugalmasak lenni? Még ha egy földműves ugyanolyan maggal veti is be a földjeit, a különféle típusú talajokat más-más módon kell előkészítenie. Néhány talaj már eleve laza, és alkalmas a vetésre. Más szerkezetű talajoknak viszont több előkészítés kell. Ehhez hasonlóan mi is mindig ugyanazt a magot vetjük, vagyis az Isten Szavában található jó hírt. De ha szeretnénk utánozni Pált és Barnabást, figyelembe kell vennünk, hogy milyenek az emberek körülményei, és melyik valláshoz tartoznak. Ez segíteni fog eldönteni, hogy hogyan osszuk meg velük a jó hírt (Luk 8:11, 15).

¹⁶ Egy harmadik tanulságot is levonhatunk Pál, Barnabás és a lisztraiak történetéből. Akármilyen lelkiismeretesen vetjük is a magot, elragadhatja a gonosz, vagy sziklás talajba hullhat (Máté 13:18–21). De ez ne vegye el a kedvünket! Később Pál erre emlékeztette a római tanítványokat: „mindegyikünk önmagáról fog számot adni Istennek.” Ez pedig azokra is igaz, akiknek beszélünk Isten Szaváról (Róma 14:12).

17. Hova ment Pál és Barnabás Derbéből, és miért?

¹⁷ Miután a lisztraiak kivonszolták Pált a városon kívülre, és otthagyták, azt gondolva, hogy meghalt, a tanítványok Pál köré gyűltek. Ekkor Pál felkelt, bement a városba, és ott töltötte az éjszakát. Másnap Pál és Barnabás elindultak Derbébe, ami egy 100 kilométeres utat jelentett. Képzelhetjük, milyen kényelmetlen és fárasztó lehetett Pálnak ez  az utazás, hiszen alig néhány órája kövezték meg! De ez nem tartotta őket vissza. Amikor megérkeztek Derbébe, „jó néhány embert tanítvánnyá tettek”. Aztán ahelyett, hogy a rövidebb úton mentek volna vissza a szíriai Antiókiába, a misszionáriusi útjuk kiindulópontjára, „visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és [a pizidiai] Antiókiába”. Miért erre mentek? A beszámoló így indokolja: „Erősítették a tanítványokat, bátorítva őket, hogy maradjon erős a hitük” (Csel 14:20–22). Milyen nagyszerű példát mutattak! A saját kényelmüknél fontosabb volt nekik, hogy támogassák a gyülekezeteket. Ma az utazófelvigyázók és a misszionáriusok az ő példájukat követik.

18. Hogyan nevezik ki a véneket?

¹⁸ Pál és Barnabás amellett, hogy bátorították a tanítványokat a szavaikkal és a példájukkal, „véneket neveztek ki nekik mindegyik gyülekezetben”. Habár a szent szellem jelölte ki Pált és Barnabást erre a misszionáriusi útra, ők mégis imádkoztak és böjtöltek, mielőtt „rábízták őket [a véneket] Jehovára” (Csel 13:1–4; 14:23). Ugyanígy történik ez napjainkban is. Mielőtt egy testvért kinevezésre ajánlanak, a helyi vének testülete imával kísérve megvizsgálja, hogy megfelel-e a szentírási követelményeknek (1Tim 3:1–10, 12, 13; Tit 1:5–9; Jak 3:17, 18; 1Pét 5:2, 3). Nem az a legfontosabb szempont, hogy a testvér mennyi ideje keresztény. A beszéde, a viselkedése és a hírneve mutatja meg, hogy mennyire engedi, hogy a szent szellem vezesse. Az dönti el, hogy alkalmas-e arra, hogy a nyáj pásztora legyen, hogy megfelel-e a felvigyázókra vonatkozó bibliai követelményeknek (Gal 5:22, 23). A körzetfelvigyázó felelőssége dönteni a vének kinevezéséről. (Vesd össze: 1Timóteusz 5:22.)

19. Kinek tartoznak számadással a vének, és hogyan követhetik Pál és Barnabás példáját?

¹⁹ A kinevezett vének tudják, hogy számot kell adniuk Istennek arról, hogy hogyan bánnak a gyülekezettel (Héb 13:17). Pálhoz és Barnabáshoz hasonlóan ők is élen járnak a prédikálómunkában. Bátorítják a hittársaikat, és készek a gyülekezet érdekeit a saját kényelmük elé helyezni (Flp 2:3, 4).

20. Hogyan válik a javunkra, ha a testvéreink hűséges szolgálatáról olvasunk?

²⁰ Amikor Pál és Barnabás végül visszaértek a misszionáriusi útjuk kiindulópontjára, a szíriai Antiókiába, elmesélték a gyülekezetnek, hogy „mennyi mindent tett általuk Isten, és hogy megnyitotta a hithez vezető ajtót a nemzeteknek” (Csel 14:27). Amikor a testvéreink hűséges szolgálatáról olvasunk, és látjuk, hogyan áldja meg Jehova az erőfeszítéseiket, úgy érezzük, nem hagyhatunk fel azzal, hogy bátran beszéljünk Jehova felhatalmazásával.