1–3. a) Mi vezetett Eutikusz halálához? b) Mit tett Pál, és mit árul el ez róla?

 PÁL az utolsó estéjét tölti a testvérekkel Troászban. Egy felső szobában gyűltek össze. Nagyon sok mondanivalója van számukra. Már éjfél van, ezért több lámpa is ég a zsúfolásig megtelt szobában, amitől még nagyobb odabenn a hőség, és füstös a levegő. Az egyik ablakban a fiatal Eutikusz ül. Miközben Pált hallgatja, elalszik, és kiesik az ablakon. Két emeletet zuhan.

² Orvosként Lukács valószínűleg az elsők között rohan le az utcára, hogy megvizsgálja a fiút. De már nem tudnak segíteni rajta, holtan emelik fel (Csel 20:9). Ekkor azonban Pál ráborul a fiúra, és ezt mondja: „Ne aggódjatok, hiszen él.” Csoda történt, Pál feltámasztotta Eutikuszt! (Csel 20:10).

³ Ez a csoda megmutatja, hogy milyen hatalmas dolgokat tud Jehova megvalósítani a szent szellemével. Bár senki sem okolhatta Pált Eutikusz haláláért, ő nem akarta, hogy ez a tragédia rányomja a bélyegét erre az alkalomra, vagy hogy bárki is megbotránkozzon. Azzal, hogy feltámasztotta Eutikuszt, megvigasztalta a gyülekezetet, és így teljes erővel tudták folytatni a szolgálatukat. Semmi kétség, hogy Pál felelősséget érzett mások életéért. Erről a következő szavai jutnak eszünkbe: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok” (Csel 20:26). Nézzük meg, mit tanulhatunk tőle ezen a téren.

4. Mi mindenen ment keresztül nemrég Pál?

⁴ Az előző fejezetben láttuk, hogy Pál nemrég szörnyű dolgokat élt át. Az Efézusban végzett szolgálata miatt az egész város felbolydult. Az ezüstművesek, akiknek Artemisz imádatától függött a bevételük, lázadást szítottak. „Miután lecsillapodott a felfordulás, Pál hívatta a tanítványokat, és bátorítva őket, meg búcsút véve tőlük, elindult Makedóniába” – írja a Cselekedetek 20:1.

5–6. a) Mennyi ideig lehetett Pál Makedóniában, és mit tett ott a testvéreiért? b) Hogyan bánt Pál a hittársaival?

 ⁵ Makedóniába menet Pál megállt Troász kikötőjében, és egy kis időt a városban töltött. Remélte, hogy Titusz, akit előzőleg Korintuszba küldött, itt majd csatlakozik hozzá (2Kor 2:12, 13). De amikor nyilvánvaló lett, hogy Titusz nem tud jönni, Pál továbbutazott Makedóniába, ahol aztán körülbelül egy évet töltött, és „sok bátorító szót mondott az ottaniaknak” (Csel 20:2). a Titusz végül Makedóniában csatlakozott Pálhoz, és jó híreket hozott Korintuszból: a gyülekezet megfogadta, amit Pál az első levelében írt nekik (2Kor 7:5–7). Ennek a jó hírnek a hallatán Pál egy újabb levelet írt, amelyet ma a korintusziaknak írt második levélként ismerünk.

⁶ Figyelemre méltó, hogy Lukács beszámolója szerint Pál látogatása Efézusban és Makedóniában nagyon bátorító volt a testvéreknek. Ebből jól látszik, hogy Pál mennyire szerette a hittársait. A farizeusokkal ellentétben, akik megvetettek másokat, ő a munkatársainak tekintette a testvéreit (Ján 7:47–49; 1Kor 3:9). Még akkor sem bánt lekezelően velük, amikor szigorúan helyre kellett igazítania őket (2Kor 2:4).

7. Hogyan tudják követni a felvigyázók Pál példáját?

 ⁷ Napjainkban a vének és a körzetfelvigyázók igyekeznek követni Pál példáját. Még akkor is a bátorítás és az ösztönzés a céljuk, amikor helyreigazítanak valakit, aki segítségre szorul. Arra törekednek, hogy együttérzőek legyenek, és semmiképp sem akarnak nyersek lenni. Egy tapasztalt körzetfelvigyázó ezt írta: „A legtöbb testvér azt szeretné tenni, ami helyes, de a csalódások és az aggodalmak miatt sokszor nem tudják, mit tegyenek.” A felvigyázók sok erőt önthetnek ezekbe a hittársaikba (Héb 12:12, 13).

8–9. a) Miért kellett változtatnia Pálnak az útitervén? b) Miért lehettek a zsidók rosszindulatúak Pállal?

⁸ Pál Makedóniából Korintuszba ment. b Miután három hónapot töltött ott, szeretett volna Kenkreába menni, hogy elhajózzon Szíriába. Onnan pedig el tudott volna jutni Jeruzsálembe, hogy átadja a segélyt a rászoruló testvéreknek (Csel 24:17; Róma 15:25, 26). c De történt valami, amire nem számított, és változtatnia kellett a tervein. A Cselekedetek 20:3-ból megtudjuk, hogy „a zsidók cselt szőttek ellene”.

⁹ Nem meglepő, hogy a zsidók rosszindulatúak voltak Pállal, hiszen a szemükben hitehagyott volt. Prédikálásának az eredményeként megtért Kriszpusz, aki a korintuszi zsinagóga egyik befolyásos tagja volt (Csel 18:7, 8; 1Kor 1:14). Aztán a korintuszi zsidók vádat emeltek Pál ellen Galliónál, Akhája prokonzuljánál. Gallió azonban bizonyíték hiányában ejtette a vádakat. Emiatt Pál ellenségei rendkívül dühösek lettek (Csel 18:12–17). A korintuszi zsidók megtudhatták valahogy, vagy feltételezhették, hogy Pál hamarosan tovább fog hajózni a közeli Kenkreából, ezért azt tervezték, hogy odamennek, és lesből rátámadnak. Mit tett Pál?

10. Vajon Pál gyávaságból nem ment Kenkreába? Magyarázd meg!

¹⁰ Pál nem akart veszélybe kerülni, és a rá bízott pénzt is biztonságban el akarta juttatni a rászorulóknak. Ezért úgy döntött, hogy nem megy Kenkreába, hanem inkább ugyanazon az útvonalon megy vissza Makedónián keresztül, mint ahogy jött. Persze a szárazföldi utazás sem volt kockázatmentes. Az ókorban gyakran ólálkodtak rablók az utak mentén. Még a fogadók sem voltak biztonságosak. De Pál ezt még mindig kisebb veszélynek érezte, mint azt, ami Kenkreában várt volna rá. Szerencsére nem kellett egyedül utaznia. Misszionáriusi útjának ezen a szakaszán Arisztárkusz, Gájusz, Szekundusz, Szopáter, Tikikusz, Timóteusz és Trofimusz is elkísérte (Csel 20:3, 4).

11. Hogyan lehetünk észszerűek, amikor a biztonságunkról van szó, és milyen példát mutatott nekünk Jézus?

 ¹¹ Pálhoz hasonlóan mi is odafigyelünk a biztonságunkra a szolgálatban. Néhány helyre csak csoportokban vagy legalább kettesével megyünk prédikálni. Persze tudjuk, hogy az üldözést nem kerülhetjük el (Ján 15:20; 2Tim 3:12). De még ilyenkor sem tesszük ki magunkat szándékosan veszélynek. Milyen példát mutatott nekünk Jézus? Amikor Jeruzsálemben az ellenségei köveket ragadtak, hogy megdobálják, „elrejtőzött, és kiment a templomból” (Ján 8:59). Később, amikor a zsidók kitervelték, hogy megölik, „nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók közt, hanem elment a pusztához közeli vidékre” (Ján 11:54). Jézus észszerű volt, és megvédte magát, hogy teljesíthesse Isten akaratát. Mi is igyekszünk óvatosak lenni (Máté 10:16).

12–13. a) Milyen hatással volt a gyülekezetre Eutikusz feltámadása? b) Milyen reménységből meríthetünk vigaszt?

¹² Pál és a társai együtt utaztak át Makedónián, aztán úgy tűnik, hogy elváltak útjaik. Troásznál viszont ismét találkoztak. d A beszámoló így ír erről: „Öt napon belül eljutottunk hozzájuk Troászba” (Csel 20:6). e Itt támasztotta fel Pál Eutikuszt, ahogyan arról a fejezet elején olvashattunk. El tudod képzelni, mit érezhettek a testvérek, amikor visszakapták a hittársukat? „Nagyon megvigasztalódtak” – írja a Biblia (Csel 20:12).

¹³ Igaz, ma nem történnek ilyen csodák. De a feltámadás reménységéből erőt meríthetünk, ha meghal valaki, akit szeretünk (Ján 5:28, 29). Eutikusz újból meghalt, hiszen nem volt tökéletes (Róma 6:23). Azoknak viszont, akik Isten új világában fognak feltámadni, lehetőségük lesz örökké élni! És azok, akik a feltámadásuk után Jézussal uralkodnak az égben, halhatatlanságot kapnak (1Kor 15:51–53). Tehát a felkentek és a más juhok egyaránt vigaszt meríthetnek a feltámadás reménységéből (Ján 10:16).

14. Mit mondott Pál az efézusi véneknek, amikor találkozott velük Milétuszban?

¹⁴ Pál és a társai Troászból Asszoszba, majd onnan Mitilénébe utaztak. Azután Kiosz és Számosz érintésével továbbmentek Milétuszba.  Pál sietett, mert szeretett volna pünkösdre Jeruzsálembe érni. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért olyan hajóra szállt, amely nem állt meg Efézusban. De mivel beszélni szeretett volna az efézusi vénekkel, arra kérte őket, hogy találkozzanak vele Milétuszban (Csel 20:13–17). Amikor megérkeztek, Pál így szólt hozzájuk: „Jól tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományba léptem, hogyan viselkedtem köztetek, rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázattal és könnyekkel meg próbákkal, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek engem. Eközben nem vonakodtam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket. Alaposan tanúskodtam zsidóknak is, görögöknek is arról, hogy meg kell bánniuk a bűneiket, és Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban” (Csel 20:18–21).

15. Milyen előnyei vannak a házról házra végzett szolgálatnak?

¹⁵ Sokféleképpen megoszthatjuk ma az emberekkel a jó hírt. Pálhoz hasonlóan mi is oda megyünk, ahol a legtöbb emberrel találkozhatunk: buszmegállókba, forgalmas utcákra vagy bevásárlóhelyekre. De még ma is a házról házra végzett prédikálás az elsődleges módszerünk.  Miért? Egyrészt azért, mert így mindenki rendszeresen lehetőséget kap arra, hogy halljon a királyság jó híréről. Ez is azt erősíti meg, hogy Jehova nem részrehajló. Másrészt azért, mert így személyre szabottan tudunk segíteni a tiszta szívű embereknek, hogy megismerjék Istent. A házról házra végzett szolgálat ránk is jó hatással van, mivel erősíti a hitünket, és növeli a kitartásunkat. Nem meglepő, hogy napjainkban az igaz keresztények egyik ismertetőjele az, hogy buzgón tanúskodnak „nyilvánosan és házról házra”.

16–17. Mi mutatja, hogy Pál nem adta át magát a félelemnek, és hogyan utánozzák őt ma Jehova szolgái?

¹⁶ Pál elmondta az efézusi véneknek, hogy nem tudja, mi fog történni vele, amikor visszatér Jeruzsálembe. De ezt is hozzátette: „egyáltalán nem tekintem fontosnak az életemet, csak hogy befejezhessem pályafutásomat, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, vagyis hogy alaposan tanúskodjak az Isten ki nem érdemelt kedvességéről szóló jó hír mellett” (Csel 20:24). Pál nem adta át magát a félelemnek. Nem engedte, hogy bármi is megakadályozza abban, hogy teljesítse a megbízatását, legyen az betegség vagy üldözés.

¹⁷ Jehova szolgáinak ma is sokféle nehézséggel kell megküzdeniük. Vannak, akik olyan országban élnek, ahol a munkánk be van tiltva, és üldöznek minket. Mások valamilyen fizikai vagy érzelmi betegséggel küzdenek. A keresztény fiatalokat pedig megpróbálják rossz dolgokra rávenni az iskolatársaik. De a körülményeiktől függetlenül mind rendíthetetlenek maradnak, mint Pál. Semmi sem tántoríthatja el őket attól, hogy alaposan tanúskodjanak a jó hírről.

18. Miért volt Pál tiszta mindenkinek a vérétől, és hogyan követhették a példáját az efézusi vének?

¹⁸ Pál a következőkben határozott tanácsot adott az efézusi véneknek, és emlékeztette őket, hogyan törődött a gyülekezetekkel. Először elmondta, hogy valószínűleg most látják egymást utoljára. Aztán kijelentette: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok, mert nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent Isten szándékáról.” Hogyan követhették ebben Pál példáját az efézusi vének? „Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” – mondta nekik (Csel 20:26–28). Arra is figyelmeztette a véneket, hogy „elnyomó farkasok” fognak beszivárogni a nyájba, és „kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat”. Ezért a következőket tanácsolta nekik: „maradjatok éberek, és tartsátok elmétekben, hogy három éven  át, éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindegyikőtöket” (Csel 20:29–31).

19. Hogyan alakult ki a hitehagyás az első század végére, és hová vezetett a későbbi évszázadokban?

¹⁹ Az első század végére meg is jelentek az „elnyomó farkasok” a gyülekezetben. János apostol 98 táján ezt írta: „sok antikrisztus jelent meg... Közülünk mentek ki, de nem olyanok voltak, mint mi. Mert ha olyanok lettek volna, mint mi, velünk maradnak” (1Ján 2:18, 19). A III. századra a hitehagyás miatt kialakult egy papi osztály, amelynek a tagjai felsőbbrendűnek gondolták magukat a gyülekezet többi tagjánál. A IV. században pedig Konstantin császár hivatalosan is elismerte a kereszténységnek ezt az elfajult változatát. A vallási vezetők átvettek bizonyos pogány szokásokat, és „keresztény” köntösbe bújtatták őket, így tényleg igaz lett rájuk, hogy kiforgatott dolgokat beszélnek. A hamis kereszténység egyházai még ma is ragaszkodnak ezekhez a hitehagyott tanításokhoz és szokásokhoz.

20–21. Miből látszott, hogy Pál önfeláldozó, és hogyan lehetnek a felvigyázók is ilyenek?

²⁰ Pál egyáltalán nem olyan volt, mint azok, akik később kizsákmányolták a nyájat. Dolgozott, hogy legyen miből megélnie, és ne legyen terhére a gyülekezetnek. Nem azért fáradozott a hittársaiért, hogy hasznot húzzon belőlük. Az efézusi véneket is arra biztatta, hogy legyenek önfeláldozóak. Ezt monda nekik: „segítenetek [kell] a gyengéket, és... elmétekben kell tartanotok az Úr Jézus szavait, aki maga mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni«” (Csel 20:35).

²¹ A felvigyázók ma is olyan önfeláldozóak, mint amilyen annak idején Pál volt. Önzetlenül terelgetik Isten gyülekezetét, nem úgy, mint a hamis kereszténység papsága, akik még a bőrt is lenyúznák a nyájról. A keresztény gyülekezetben nincs helye a büszkeségnek és a törtetésnek. Azok, akik elbizakodottak, és a saját dicsőségüket keresik, előbb vagy utóbb megszégyenülnek (Péld 11:2; 25:27).

22. Miért zárták a szívükbe Pált az efézusi vének?

²² Pál nagyon szerette a testvéreket, ezért nem csoda, hogy a szívükbe zárták. Amikor elbúcsúzott tőlük, „mindannyian igen nagy sírásra fakadtak, átölelték... és gyengéden csókolgatták” (Csel 20:37, 38). A keresztények őszintén becsülik és szeretik azokat, akik Pálhoz hasonlóan önzetlenül fáradoznak a nyájért. Most, hogy megvizsgáltuk Pál nagyszerű példáját, egyértelműen látszik, hogy se nem dicsekedett, se nem túlzott, amikor kijelentette: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok” (Csel 20:26).