1–2. a) Milyen veszéllyel került szembe Pál a társaival Efézusban? b) Mit fogunk megvizsgálni ebben a fejezetben?

 AZ ÖSSZEVERŐDÖTT tömeg üvöltözve dübörög végig Efézus utcáin. Nem kell sok hozzá, hogy lázadás törjön ki. Megragadják Pál apostol két útitársát, és magukkal vonszolják őket. Amint végigmennek az üzletekkel teli széles utcán, egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A dühöngő tömeg a város 25 000 férőhelyes amfiteátrumába özönlik. Az emberek többsége még azt sem tudja, hogy miért van ez a nagy zűrzavar. De annyit gyanítanak, hogy a templomuk és a hőn szeretett Artemisz istennőjük veszélyben van. Így hát ők is rázendítenek: „Nagy az efézusiak Artemisze!” (Csel 19:34).

² Sátán ismét csőcseléktámadással próbálta megakadályozni a jó hír terjedését. Persze nem az erőszak az egyetlen módszere. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk, hogy még hogyan próbált akadályt gördíteni az első századi keresztények munkája elé, és megbontani az egységüket. De azt is látni fogjuk, hogy minden erőfeszítése kudarcba fulladt, mivel „Jehova szava továbbra is rendkívüli mértékben terjedt és tért hódított” (Csel 19:20). Miért tudták folytatni a keresztények a jó hír hirdetését, és hogyan tudtak egységesek maradni? Ugyanaz segített nekik, mint ami nekünk is: az, hogy Jehova támogatta őket. De ahogy ők is megtették a maguk részét, úgy nekünk is meg kell tennünk. Jehova szellemének a segítségével olyan tulajdonságokat fejleszthetünk ki, melyeknek köszönhetően sikeresen el tudjuk látni a szolgálatunkat. Vizsgáljuk meg először Apollós példáját.

3–4. Milyen hiányosságot fedezett fel Akvila és Priszcilla Apollósban, és hogyan segítettek neki?

³ Amikor Apollós Efézusba érkezett, Pál éppen ebbe a városba tartott a harmadik misszionáriusi útján. Apollós zsidó volt, és egy híres egyiptomi városból, Alexandriából származott. Sok jó tulajdonsága  és adottsága volt, például ügyesen beszélt nyilvánosság előtt. Emellett igen jártas volt az Írásokban, és „izzott a szellemtől”. Tele volt lelkesedéssel, és bátran beszélt a zsinagógában összegyűlt zsidók előtt (Csel 18:24, 25).

⁴ Akvila és Priszcilla hallották Apollóst, és biztosan örültek, hogy „pontosan szólta és tanította a Jézusra vonatkozó dolgokat”. Minden helytálló volt, amit Jézusról mondott. De feltűnt nekik, hogy van egy komoly hiányossága: „csak a János által hirdetett keresztséget ismerte.” Ez az egyszerű, sátorkészítő házaspár nem riadt vissza Apollós szónoki képességeitől és iskolázottságától, hanem „maguk mellé vették, és még pontosabban kifejtették neki Isten útját” (Csel 18:25, 26). Hogyan fogadta Apollós a segítséget? Kiderült, hogy nagyon alázatos, ami egy olyan tulajdonság, melyre minden kereszténynek törekednie kell.

5–6. Miért tudta Apollós még hatékonyabban szolgálni Jehovát, és mit tanulhatunk a példájából?

⁵ Mivel Apollós elfogadta Akvila és Priszcilla segítségét, még hatékonyabban tudta szolgálni Jehovát. Elutazott Akhájába, ahol nagy segítségére volt a keresztényeknek. Azoknak a zsidóknak is hatásosan tanúskodott, akik nem fogadták el, hogy Jézus a megígért Messiás. „Meggyőzően és részletekbe menően bizonyította nyilvánosan, hogy a zsidóknak nincs igazuk, rámutatva az Írásokból, hogy Jézus a Krisztus” – írja Lukács (Csel 18:27, 28). Milyen nagy áldás volt Apollós a gyülekezetnek! Neki is szerepe volt abban, hogy „Jehova szava... tért hódított”. Mit tanulhatunk Apollós példájából?

⁶ Az alázat nélkülözhetetlen keresztényi tulajdonság. Mindannyiunknak vannak jó tulajdonságai és képességei – akár örököltük őket, akár tapasztalat vagy tanulás útján tettünk szert rájuk. Azonban az alázat minden másnál fontosabb. Máskülönben az erősségünk a gyengénkké válhat, és a büszkeség könnyen gyökeret ereszthet a szívünkben (1Kor 4:7; Jak 4:6). Ha igazán alázatosak vagyunk, akkor többre fogunk tartani másokat magunknál (Flp 2:3). Nem sértődünk meg, ha kiigazítanak minket, és szívesen tanulunk másoktól. Ha valami változás történik a szervezetben, nem ragaszkodunk büszkén a saját elképzeléseinkhez, hanem követjük a szent szellem vezetését. Amíg alázatosak vagyunk, Jehova és a Fia fel tud használni bennünket (Luk 1:51, 52).

7. Hogyan mutatott példát Pál és Apollós az alázatban?

⁷ Az alázat abban is segít, hogy ne versengjünk a testvéreinkkel. Sátán biztosan nagyon szerette volna megbontani az első századi keresztények közötti egységet. Nagyon örült volna, ha Apollós és Pál apostol, akik mindketten kiemelkedő tanítók voltak, féltékenységből elkezdenek rivalizálni egymással. És milyen könnyen beleeshettek volna ebbe a hibába! Ugyanis Korintuszban néhány keresztény azt mondta, hogy  Pálhoz tartoznak, mások pedig azt, hogy Apollóshoz. Vajon Pál és Apollós okot adott erre? Egyáltalán nem. Pál alázatosan elismerte, hogy milyen ügyesen végzi Apollós a szolgálatot, ezért további feladatokkal bízta meg. Apollós pedig követte Pál utasításait (1Kor 1:10–12; 3:6, 9; Tit 3:12, 13). Milyen szép példát mutattak abban, hogy hogyan kell alázatosan együttműködni másokkal!

8. Merre ment vissza Pál Efézusba, és miért ezt az utat választotta?

⁸ Pál megígérte az efézusiaknak, hogy vissza fog menni hozzájuk, és állta is a szavát (Csel 18:20, 21). a De figyeljük meg, hogy merre ment vissza. A szíriai Antiókiából indult. Onnan úgy is eljuthatott volna Efézusba, hogy elmegy a közeli Szeleukiába, és ott felszáll egy közvetlenül Efézusba tartó hajóra. De ehelyett „átment a szárazföld belsejében fekvő vidékeken”. Egy becslés szerint a Cselekedetek 18:23-ban és a 19:1-ben leírt út körülbelül 1600 kilométer hosszú volt! Miért választotta Pál ezt a fárasztóbb utat? Azért, hogy erősítse az összes tanítványt (Csel 18:23). Az előző két misszionáriusi útjához hasonlóan ez is kimerítő volt, de nem sajnálta rá a fáradságot. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a körzetfelvigyázók és a feleségeik ma ugyanilyen önfeláldozóak!

9. Miért kellett néhány tanítványnak újra megkeresztelkednie, és mit tanulhatunk tőlük?

⁹ Amikor Pál megérkezett Efézusba, talált egy körülbelül 12 fős csoportot, akik Keresztelő János tanítványai voltak. János keresztségével keresztelkedtek meg, amely már nem volt érvényben, a szent szellemről pedig szinte semmit sem tudtak. Pál elmagyarázta nekik, hogy miért fontos Jézus nevében megkeresztelkedni. Ők pedig Apollóshoz hasonlóan alázatosan és készségesen elfogadták a kiigazítást. Miután megkeresztelkedtek Jézus nevében, megkapták a szent szellemet és néhány természetfölötti ajándékot is. Ebből láthatjuk, hogy sok áldással jár, ha lépést tartunk Jehova szervezetével (Csel 19:1–7).

10. Miért ment át Pál a zsinagógából egy iskola előadótermébe tanítani, és hogyan utánozhatjuk őt?

¹⁰ Nem sokkal ezután Pál egy újabb nehézséggel került szembe. Három hónapon keresztül bátran prédikált a zsinagógában, és „meggyőzően érvelt Isten királyságával kapcsolatban”. De néhányan makacsul ellenálltak, és „gyalázkodva beszéltek az Útról”. Pál nem vesztegette rájuk az idejét, hanem átment egy iskola előadótermébe tanítani (Csel 19:8, 9). Azoknak, akik szerettek volna többet megtudni Isten királyságáról,  mostantól nem a zsinagógába kellett menniük, hanem az előadóterembe. Ha valakit nem érdekel az üzenetünk, vagy csak vitatkozni akar, akkor Pálhoz hasonlóan mi sem folytatjuk vele a beszélgetést. Még nagyon sok őszinte szívű ember van, akinek hallania kell a reményt adó üzenetünket.

11–12. a) Miből látszik, hogy Pál szorgalmas és rugalmas volt? b) Hogyan igyekszünk szorgalmasan és rugalmasan végezni a szolgálatunkat?

¹¹ Elképzelhető, hogy Pál mindennap úgy 11 órától délután 4 óráig tanított az iskola előadótermében. (Lásd a Cselekedetek 19:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet, nwtsty.) Ezek minden bizonnyal a nap legcsendesebb, ám legforróbb órái voltak, amikor sokan szünetet tartottak a munkájukban, hogy egyenek és pihenjenek. Gondolj bele, ha Pál két teljes éven át követte ezt a szigorú időbeosztást, akkor jóval több mint 3000 órát töltött tanítással! b Pál szorgalma és rugalmassága biztosan nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Jehova szava továbbra is terjedt és tért hódított. Úgy szervezte a teendőit, hogy akkor tudjon menni a szolgálatba, amikor az a legjobb az embereknek. És mi lett ennek az eredménye? „Mindazok, akik Ázsia tartományban laktak, hallották az Úr szavát, zsidók és görögök egyaránt” (Csel 19:10). Tényleg alaposan tanúskodott!

¹² Mi is szorgalmasan végezzük a szolgálatot, és készek vagyunk változtatni, hogy a lehető legtöbb embernek tudjunk beszélni a jó hírről. Ezért rugalmasak vagyunk, hogy hol és mikor prédikálunk. Például tanúskodunk utcán, bevásárlóhelyeken, parkolókban, telefonon és levélben. És akkor megyünk házról házra  prédikálni, amikor az emberek nagy valószínűséggel otthon vannak.

13–14. a) Mire tette képessé Jehova Pált? b) Milyen hibába estek Szkéva fiai, és hogyan követi el ma ugyanezt a hibát sok, magát kereszténynek valló személy?

¹³ Lukács azt írja, hogy egy kiemelkedő időszak következett. Jehova képessé tette Pált arra, hogy „rendkívül hatalmas cselekedeteket” vigyen véghez. Elég volt csak a kendőit és a kötényeit elvinni a betegekhez, és azok meggyógyultak. Még démonokat is kiűztek ezekkel a ruhadarabokkal (Csel 19:11, 12). c A démonok felett aratott látványos győzelmek sokakat lenyűgöztek, de nem mindenki örült.

¹⁴ „A démonűzést gyakorló zsidók közül néhányan, akik mindenfelé jártak-keltek”, szerették volna utánozni Pál csodáit. Egyesek közülük úgy próbáltak kiűzni démonokat, hogy Jézus és Pál nevét hívták segítségül. Lukács példaként megemlíti Szkéva hét fiát, akik papi családból származtak. Egy démon ezt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pál is ismert előttem, de ti kik vagytok?” Aztán a démontól megszállt férfi rájuk támadt, mint egy vadállat, ők pedig sebesülten és meztelenül elmenekültek (Csel 19:13–16). Ezzel egyértelművé vált, milyen szembetűnő a különbség köztük és Pál között. Pál Jehova erejének köszönhetően hatalmas csodákat tudott végrehajtani, ellenben a hét férfi próbálkozásai kudarcot vallottak. Ma milliók tévesen azt hiszik, hogy elegendő pusztán segítségül hívniuk Jézus nevét, vagy kereszténynek vallaniuk magukat. Jézus viszont azt mondta, hogy csak azoknak van valódi reménységük, akik cselekszik az Atyja akaratát (Máté 7:21–23).

15. Hogyan követhetjük az efézusiak példáját?

¹⁵ Az efézusi kultúrát teljesen átitatta a mágia. Általános volt a varázsigék, az amulettek és a varázslással kapcsolatos könyvek használata. De azok után, ami Szkéva fiaival történt, sokan keresztények lettek,  és felhagytak az okkult, spiritiszta szokásaikkal. A lelkiismeretük arra indította őket, hogy nyilvánosan elégessék a mágiával kapcsolatos könyveiket; pedig ezeknek az értéke ma több millió forintnak felelne meg. d „Így Jehova szava továbbra is rendkívüli mértékben terjedt és tért hódított” – írta Lukács (Csel 19:17–20). Milyen bámulatos győzelmet aratott az igazság a hamis vallás és a démonizmus felett! Ezek a hűséges efézusiak jó példát mutattak nekünk. Az okkultizmus és a spiritizmus napjainkban is nagyon elterjedt. Ha esetleg van valamink, ami kötődik ezekhez, az efézusiakhoz hasonlóan mi is azonnal szabaduljunk meg tőle. Tartsuk távol magunkat az ilyen utálatos szokásoktól, bármiről kelljen is lemondanunk!

16–17. a) Mivel idézett elő Demetriusz zűrzavart Efézusban? b) Miből vált nyilvánvalóvá az efézusiak fanatizmusa?

¹⁶ Sátánnak egy másik taktikáját figyelhetjük meg Lukács beszámolójának a folytatásában. Ezt írta: „nagy zűrzavar támadt az Út miatt.” És egyáltalán nem túlzott (Csel 19:23). e A zűrzavar kirobbantója egy Demetriusz nevű ezüstműves volt. Először felhívta a többi kézműves figyelmét arra, hogy a gazdagságukat a bálványok eladásának köszönhetik. Majd arra utalt, hogy Pál tevékenysége veszélybe sodorja az üzletüket, mivel a keresztények nem imádnak bálványokat. Aztán, tudva, hogy büszkék a városukra és a nemzetükre, arra figyelmeztette őket, hogy ez odavezethet, hogy az istennőjüket, Artemiszt és a világhírű templomát „semmire sem fogják becsülni” (Csel 19:24–27).

¹⁷ Demetriusz elérte a célját. Az ezüstművesek haragra gerjedtek, és így kezdtek kiáltozni: „Nagy az efézusiak Artemisze!” A városban eluralkodott a fejetlenség, és ahogy a fejezet elején olvastunk róla, a dühös csőcselék beözönlött az amfiteátrumba. f Pál bátran be akart menni közéjük, hogy beszéljen velük, de a tanítványok nem engedték. Egy bizonyos Alexander állt ki a tömeg elé. Mivel zsidó volt, szerette volna elmagyarázni, hogy mi a különbség a zsidók és a keresztények között. De hiába próbálkozott. Amikor a tömeg megtudta, hogy zsidó, lehurrogták,  és megint kiáltozni kezdtek: „Nagy az efézusiak Artemisze!” Két órán keresztül folyamatosan kiabáltak. A vallási fanatizmus ma is sokakra jellemző, és elvakítja az embereket (Csel 19:28–34).

18–19. a) Hogyan csendesítette le Efézus jegyzője a sokaságot? b) Hogyan védik meg időnként Jehova népét hatalommal bíró személyek, és milyen szerepünk lehet ebben?

¹⁸ Végül a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot. Ez a rátermett férfi higgadtan érvelt nekik. Először biztosította őket arról, hogy a keresztények nem jelentenek veszélyt sem a templomukra, sem az istennőjükre. Továbbá arra is rámutatott, hogy Pál és a társai nem követtek el semmilyen bűncselekményt Artemisz temploma ellen. Azt is elmagyarázta, hogy az ilyen ügyek rendezésére van egy hivatalos eljárásmód. És talán a leghatásosabb érve az volt, hogy ezzel a féktelen csődülettel megszegik a római törvényeket, és magukra haragítják Rómát. Ezzel feloszlatta a tömeget. Amilyen gyorsan feldühödtek az emberek, olyan gyorsan le is higgadtak ezeknek az észszerű és logikus érveknek a hatására (Csel 19:35–41).

¹⁹ Nem ez volt az első eset, és nem is az utolsó, hogy egy hatalommal bíró, észszerűen gondolkodó személy megvédte Jézus követőit. János apostol látomásban látta, hogy az utolsó napokban a föld, vagyis a világnak azok az elemei, amelyek bizonyos mértékű stabilitást adnak, el fogja nyelni a folyót, vagyis az üldözést, amelyet Sátán indít Jézus követői ellen (Jel 12:15, 16). És tényleg így van. Sok példa van arra, hogy pártatlan bírók megvédik Jehova Tanúi ahhoz való jogát, hogy összegyűljenek imádat céljából, és megosszák a jó hírt másokkal. Természetesen a mi viselkedésünknek is szerepe lehet ezekben a győzelmekben. Pál viselkedése nyilvánvalóan tiszteletet keltett néhány efézusi tisztviselőben, ezért szerették volna biztonságban tudni őt (Csel 19:31). Milyen jó lenne, ha mi is becsületesen és tiszteletteljesen viselkednénk, és ezzel jó benyomást keltenénk másokban! Soha nem tudhatjuk, hogy ennek milyen hatásai lesznek.

20. a) Milyen érzéseket kelt benned az, ahogyan Jehova szava terjedt az első században, és terjed napjainkban? b) Mit határoztál el?

²⁰ Milyen izgalmas volt megvizsgálni, hogy hogyan terjedt és hódított tért Jehova szava az első században! Azt is ugyanilyen felvillanyozó látni, hogy hogyan segíti elő ezt Jehova napjainkban. Szeretnéd, ha neked is részed lenne ebben? Akkor tanulj azokból a példákból, melyeket most megvizsgáltunk. Maradj alázatos, tarts lépést Jehova szervezetével, legyél szorgalmas, tartsd távol magad az okkultizmus minden formájától, és legyél becsületes és tiszteletteljes, hogy a viselkedéseddel jó fényt vess az igazságra.