1–3. a) Miért került veszélybe az első századi keresztény gyülekezet egysége? b) Miben segíthet, ha megvizsgáljuk a Cselekedetek könyvének ezt a részét?

 PÁL és Barnabás épp most érkeztek vissza az első misszionáriusi útjukról a szíriai Antiókiába. Tele vannak élményekkel, nagyon felvillanyozza őket, hogy Jehova „megnyitotta a hithez vezető ajtót a nemzeteknek” (Csel 14:26, 27). De itt, Antiókiában is sokan hallanak a jó hírről, és sok nem zsidó csatlakozik a gyülekezethez (Csel 11:20–26).

² A júdeaiak rövid időn belül értesülnek ezekről az izgalmas hírekről. De nem mindannyian örülnek a fejleményeknek, mert egyesek úgy gondolják, hogy minden kereszténynek körül kell metélkednie. Hogyan viselkedjenek egymással a zsidó és nem zsidó keresztények, és hogyan gondolkodjanak a nem zsidó keresztények a mózesi törvényről? A kérdés olyan komoly vitát szül, hogy veszélybe kerül a gyülekezet egysége. Hogyan rendezik a vitát?

³ Sokat tanulhatunk a Cselekedetek könyvének ebből a részéből. Ha felmerül egy kérdés, mely megosztottsághoz vezethet, ezek a tanulságok segíteni fognak megőrizni az egységet.

4. Mihez ragaszkodott néhány keresztény, és milyen kérdést vet ez fel?

⁴ Lukács ezt írta: „Lejöttek néhányan Júdeából [Antiókiába], és így kezdték tanítani a testvéreket: »Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem menekülhettek meg«” (Csel 15:1). Az nem derül ki, hogy ez a néhány júdeai keresztény korábban farizeus volt-e, vagy sem. Mindenesetre úgy tűnik, hogy hatással volt rájuk a farizeusok gondolkodása, akik nagyon mereven értelmezték a törvényt. És elképzelhető, hogy azt állították, hogy a jeruzsálemi apostolok és vének álláspontját képviselik (Csel 15:23, 24). De miért bizonygatták a zsidó keresztények, hogy szükséges körülmetélkedni, noha Isten már mintegy 13 évvel korábban egyértelművé tette Péter apostolnak, hogy elfogadja a körülmetéletlen nem zsidókat is? (Csel 10:24–29, 44–48). a

5–6. a) Milyen okai lehettek annak, hogy néhány zsidó keresztény ragaszkodott a körülmetélkedéshez? b) Része volt a körülmetélkedés szövetsége az ábrahámi szövetségnek? Magyarázd el! (Lásd a lábjegyzetet.)

 ⁵ Ennek több oka is lehetett. Először is, a férfiak körülmetélkedését maga Jehova rendelte el, és annak a jele volt, hogy a körülmetélt személy különleges kapcsolatban van Istennel. Elsőként Ábrahám és a családja kapott erre parancsot, majd az erre vonatkozó utasítás a törvényszövetségbe is bekerült (3Móz 12:2, 3). b A mózesi törvény értelmében még a bevándorlóknak is körül kellett metélkedniük ahhoz, hogy részt vehessenek bizonyos imádathoz kötődő tevékenységekben, például hogy megünnepelhessék a pászkát (2Móz 12:43, 44, 48, 49). Ezért a zsidók tisztátalannak tartották és megvetették azt a férfit, aki nem volt körülmetélkedve (Ézs 52:1).

⁶ A zsidó keresztényeknek hitre és alázatra volt szükségük, hogy változtatni tudjanak a gondolkodásukon. A törvényszövetséget felváltotta az új szövetség, így attól, hogy valaki zsidónak született, már nem volt automatikusan Isten népének a tagja. Továbbá sok zsidó keresztény, így a júdeai keresztények is, zsidó közösségekben éltek. Ezért bátorságra volt szükségük ahhoz, hogy felvállalják a Krisztusba vetett hitüket, és a hittársaiknak tekintsék a körülmetéletlen nem zsidókat (Jer 31:31–33; Luk 22:20).

7. Milyen igazságokat nem értettek meg néhányan?

⁷ Természetesen Isten irányadó mértékei nem változtak meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a mózesi törvény és az új szövetség ugyanazokra az alapelvekre épül (Máté 22:36–40). Pál később ezt írta a körülmetélkedésről: „az a zsidó, aki belsőleg az, és a körülmetéltsége a szív körülmetéltsége szellem által, nem pedig írott törvénygyűjtemény által” (Róma 2:29; 5Móz 10:16). Néhány júdeai keresztény nem értette meg ezeket az igazságokat, hanem kitartott amellett, hogy még mindig érvényben van a körülmetélkedésről szóló törvény. Vajon készek voltak változtatni a gondolkodásukon?

8. Miért fordultak a körülmetélkedés kérdésével a jeruzsálemi vezetőtestülethez?

⁸ Lukács így folytatja: „miután Pálnak és Barnabásnak komoly viszálya és vitája támadt velük [azokkal, akik Júdeából jöttek], az a döntés született, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe  az apostolokhoz és a vénekhez ebben az ügyben” (Csel 15:2). c Az, hogy viszály és vita támadt a testvérek között, azt mutatja, hogy mindkét tábor meg volt győződve az álláspontjáról, és erősen ragaszkodott hozzá. Az antiókiai gyülekezet nem tudott dűlőre jutni a kérdésben. Ezért a béke és az egység érdekében bölcsen úgy döntöttek, hogy Jeruzsálembe mennek az apostolokhoz és a vénekhez, azaz a vezetőtestülethez fordulnak. Mit tanulhatunk az antiókiai vénektől?

9–10. Miben mutattak jó példát nekünk az antiókiai testvérek, valamint Pál és Barnabás?

⁹ Az egyik fontos tanulság ebből az, hogy bíznunk kell Isten szervezetében. Bár az antiókiai testvérek tudták, hogy a vezetőtestületben csak zsidó származású keresztények vannak, bíztak abban, hogy az Írásokkal összhangban fognak dönteni a körülmetélkedésről. Miért bíztak ebben? Mert meg voltak győződve arról, hogy Jehova irányítja a döntéshozatalt a szent szelleme és a gyülekezet feje, Jézus Krisztus által (Máté 28:18, 20; Ef 1:22, 23). Amikor komoly probléma merül fel napjainkban, utánozzuk az antiókiai keresztények kiváló példáját. Bízzunk Isten szervezetében és a felkent keresztényekből álló vezetőtestületben.

¹⁰ Ez az eset arra is emlékeztet minket, hogy milyen fontos az alázat és a türelem. Pál és Barnabás a szent szellem által lettek kinevezve, hogy a nemzeteknek prédikáljanak. Mégsem gondolták úgy, hogy joguk lenne eldönteni a körülmetélkedés kérdését (Csel 13:2, 3). Emellett Pál később azt írta, hogy azért ment fel Jeruzsálembe, mert kinyilatkoztatást kapott, vagyis Isten indította erre (Gal 2:2). A vének ma igyekeznek ugyanilyen alázatosan és türelmesen viselkedni, amikor veszélybe kerül a gyülekezet egysége egy probléma miatt. Ahelyett, hogy vitába bonyolódnának, Jehovához fordulnak irányításért:  megvizsgálják, mit ír a Szentírás, és milyen tanácsokat és irányelveket ad a hű rabszolga (Flp 2:2, 3).

11–12. Miért fontos várni Jehovára?

¹¹ Időnként talán várnunk kell arra, hogy Jehova irányt mutasson valamiben. Ne feledjük, hogy azután, hogy Kornéliusz 36-ban felkent keresztény lett, a testvéreknek még körülbelül 13 évet kellett várniuk, amíg Jehova 49 táján egyértelművé tette, hogy a nem zsidóknak nem kell körülmetélkedniük. Miért kellett ilyen sokat várniuk? Talán azért, mert ez egy óriási változás volt, és Isten elegendő időt akart adni a zsidó keresztényeknek, hogy el tudják fogadni. Végtére is a körülmetélkedés szövetsége, melyet Jehova szeretett ősapjukkal, Ábrahámmal kötött, mintegy 1900 éven át érvényben volt (Ján 16:12).

¹² Micsoda megtiszteltetés, hogy türelmes és kedves égi Atyánk oktat és formál minket! Ez mindig a javunkat szolgálja (Ézs 48:17, 18; 64:8). Ezért soha ne ragaszkodjunk büszkén a saját elképzeléseinkhez, és ne legyünk kritikusak, ha változások történnek a szervezetben vagy valamelyik bibliavers értelmezésében (Préd 7:8). Ha észreveszed, hogy akárcsak egy kicsit is hajlasz erre, imádkozz, és elmélkedj a Cselekedetek könyvének 15. fejezetében található alapelveken. d

13. Hogyan lehetünk olyan türelmesek a szolgálatban, mint Jehova?

¹³ Akkor is türelmesnek kell lennünk, amikor egy olyan személlyel tanulmányozzuk a Bibliát, akinek nehéz megválnia a Szentírással ellentétes szokásaitól vagy a hamis vallásos hitnézeteitől. Ilyenkor észszerű időt kell hagynunk arra, hogy Isten szellemének a segítségével meg tudjon változni (1Kor 3:6, 7). Jó, ha imádkozunk is érte. Jehova a megfelelő időben segíteni fog meglátnunk, hogy mit tegyünk (1Ján 5:14).

14–15. a) Hogyan fejezte ki a tiszteletét az antiókiai gyülekezet Pál, Barnabás és a többi küldött iránt? b) Hogyan bátorította Pál a társaival a testvéreket útközben?

¹⁴ Lukács így folytatja a beszámolóját: „Miután a gyülekezet elkísérte ezeket az embereket egy darabon, azok folytatták útjukat Fönícián és Szamárián keresztül. Közben részletesen elmondták, hogyan tértek meg más nemzetekből való emberek, és így nagy örömet szereztek az összes testvérnek” (Csel 15:3). A gyülekezet a szeretetét, a tiszteletét és a támogatását fejezte ki azzal, hogy elkísérte egy darabon Pált, Barnabást és a többi küldöttet. Ebben is szép példát mutattak nekünk az antiókiai testvérek. Te is megbecsülöd a hittársaidat, különösen a véneket, „akik keményen dolgoznak azon, hogy Isten szavát szólják és tanítsák”? (1Tim 5:17).

 ¹⁵ Miközben Pál és a társai Jeruzsálembe tartottak, bátorították a föníciai és a szamáriai testvéreket. Részletesen elmondták nekik, hogy a nem zsidók közül sokan keresztények lettek. Elképzelhető, hogy a föníciai és a szamáriai testvérek között olyan zsidó keresztények is voltak, akik István mártírhalála után menekültek ezekre a helyekre. Nekünk is nagyon bátorító arról hallani, hogyan áldja meg Jehova a prédikálómunkát. Ez különösen így van akkor, amikor valamilyen próbát élünk át. Ezért, hacsak lehet, legyünk ott minden összejövetelen és kongresszuson, illetve olvassuk el a testvéreink élettörténeteit és beszámolóit, melyek a folyóiratainkban és a jw.org honlapon jelennek meg.

16. Miből látszik, hogy a körülmetélkedés komoly kérdéssé vált?

¹⁶ A küldöttek 550 kilométeres utat tettek meg, mire Antiókiából eljutottak Jeruzsálembe. Lukács ezt írta: „Ahogy Jeruzsálembe érkeztek, a gyülekezet, az apostolok és a vének kedvesen fogadták őket, ők pedig beszámoltak arról, hogy mennyi mindent tett általuk Isten” (Csel 15:4). Erre „a farizeusok szektájából valók közül néhányan, akik hívőkké lettek, felálltak ülőhelyükről, és ezt mondták: »Körül kell metélni őket, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét«” (Csel 15:5). Ebből is egyértelműen látszik, hogy a nem zsidó keresztények körülmetélése komoly kérdéssé vált, mellyel foglalkozni kellett.

17. Kikből állt a jeruzsálemi vezetőtestület, és miért voltak vének is köztük?

¹⁷ „Akik... kikérik mások tanácsát, bölcsek” – mondja a Példabeszédek 13:10. Összhangban ezzel a bölcs tanáccsal az apostolok és a vének egybegyűltek, hogy megvizsgálják a körülmetélkedés kérdését (Csel 15:6). Akkoriban az apostolok és a vének hoztak döntést a gyülekezeteket érintő ügyekben, mint ahogy ma a vezetőtestület. Miért szolgáltak vének is az apostolokkal együtt? Ne feledjük, hogy Jakab apostolt kivégezték, Péter apostol pedig egy ideig börtönben volt. Ezért számítani lehetett arra, hogy a többi apostollal is valami hasonló történhet. Azért volt szükséges, hogy más felkentek is szolgáljanak az apostolokkal a vezetőtestületben, hogy így mindig legyen, aki felvigyázza a gyülekezeteket.

18–19. Miről beszélt Péter, és milyen következtetésre juthattak azok, akik hallgatták őt?

 ¹⁸ Lukács így folytatja: „Hosszas, heves megbeszélés után Péter felállt, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek, jól tudjátok, hogy Isten a kezdeti napoktól fogva engem választott ki közületek, hogy más nemzetekből való emberek hallják a jó hírt, és higgyenek. És Isten, aki ismeri a szívet, tanúskodott azáltal, hogy megadta nekik a szent szellemet, mint ahogy nekünk is. Semmi különbséget sem tett köztünk és köztük, hanem a hit által megtisztította a szívüket...«” (Csel 15:7–9). Egy forrásmű azt írja, hogy a 7. versben a heves megbeszélésnek fordított görög szó arra utal, hogy kérdéseket tettek fel, és alaposan utánajártak a kérdésnek. Úgy tűnik, a testvérek nem értettek egyet mindenben, de nyíltan és őszintén elmondták egymásnak a véleményüket.

¹⁹ Péter szavai arra emlékeztették a testvéreket, hogy ő is jelen volt, amikor az első körülmetéletlen nem zsidók, vagyis Kornéliusz és a háznépe, 36-ban megkapták a szent szellemet. Tehát ha Jehova nem tesz többé különbséget a zsidók és a nem zsidók közt, akkor milyen jogon gondolkodna erről bárki is másként? Továbbá Péter arra is rámutatott, hogy Jehova azért fogadja el valakinek az imádatát, mert hisz Jézus Krisztusban, nem pedig azért, mert betartja a mózesi törvényt (Gal 2:16).

20. Hogyan tették próbára Istent azok, akik ragaszkodtak a körülmetélkedéshez?

²⁰ Péter, az alapján, amit Isten egyértelműen a tudtára adott, és ahogyan a szent szellemét felhasználta, így zárta a mondanivalóját: „Akkor most miért teszitek próbára Istent azzal, hogy olyan igát raktok a tanítványok nyakába, amelyet sem ősapáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenkezőleg, abban hiszünk, hogy az Úr Jézus ki nem érdemelt kedvessége által részesülünk megmentésben, ugyanúgy, mint ők” (Csel 15:10, 11). Akik ragaszkodtak a körülmetélkedéshez, igazából próbára tették Istent, vagy más szavakkal próbára tették a türelmét. Rá akarták kényszeríteni a nem zsidókra a mózesi törvényt, amelyet ők maguk sem tudtak teljes mértékben betartani, és amiért halált érdemeltek volna (Gal 3:10). Péter zsidó hallgatóinak inkább hálásnak kellett volna lenniük azért, hogy Isten a ki nem érdemelt kedvességéből fakadóan Jézus által megmentésről gondoskodott.

21. Miről beszélt Barnabás és Pál a megbeszélésen?

²¹ Péter szavai szemmel láthatóan elérték a céljukat, mert „az egész csoport elcsendesedett”. Majd Barnabás és Pál beszélt „arról a sok jelről és csodáról, melyet általuk tett Isten a nemzetek között” (Csel 15:12). Ezután az apostolok és a vének mérlegelni tudták az összes bizonyítékot, és olyan döntést tudtak hozni a körülmetélkedés kérdésében, amely összhangban volt Isten akaratával.

22–24. a) Hogyan követi ma a vezetőtestület az első századi vezetőtestület példáját? b) Hogyan tudnak olyan döntést hozni a vének, amely összhangban van Jehova akaratával?

 ²² Amikor ma a vezetőtestület tagjai megbeszélést tartanak, ők is Isten Szavához fordulnak útmutatásért, és buzgón imádkoznak szent szellemért (Zsolt 119:105; Máté 7:7–11). A vezetőtestület minden tagja előre megkapja a napirendi pontokat, hogy imával kísérve átgondolhassa azokat (Péld 15:28). A megbeszélésen ezek a felkent testvérek őszintén és tiszteletteljesen elmondják a véleményüket, és sokszor fordulnak a Bibliához tanácsért.

²³ A gyülekezeti véneknek követniük kell a vezetőtestület példáját. Ha a vének megbeszélésén nem sikerül dönteni egy komoly kérdésben, a vének testülete a helyi fiókhivatalhoz vagy a fiókhivatal egyik kinevezett képviselőjéhez, így például a körzetfelvigyázóhoz fordulhat. A fiókhivatal pedig, ha szükséges, írhat a vezetőtestületnek.

²⁴ Igen, Jehova megáldja azokat, akik alázatosan, hűségesen és türelmesen követik a szervezeti útmutatásokat. Ahogyan a következő fejezetben látni fogjuk, Isten valódi békével, egységgel és sok áldással jutalmazza meg ezért a keresztényeket.