Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

8. FEJEZET

Mi Isten királysága?

Mi Isten királysága?

1. Melyik imáról lesz szó?

TÖBB millióan ismerik a miatyánknak vagy mintaimának nevezett híres imát. Jézus ezzel az imával tanította meg a követőit arra, hogyan imádkozzanak. Mit foglalt az imájába? És miért fontos ez az ima napjainkban?

2. Sorolj fel három fontos dolgot, amiért Jézus imádkozni tanított minket.

2 Jézus ezt mondta: „Ti tehát így imádkozzatok: »Égi Atyánk, legyen megszentelve a neved. Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is. . .«” (Olvassátok fel: Máté 6:9–13.) Miért tanította azt Jézus, hogy imádkozzunk ezért a három dologért? (Lásd: Melléklet, 20. pont.)

3. Mit fontos megtudnunk Isten királyságáról?

3 Azt már tudjuk, hogy Isten neve Jehova. És arról is volt szó, hogy mi a szándéka az emberekkel és a földdel. De mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Jöjjön el a királyságod”? Most vizsgáljuk meg, hogy mi Isten királysága, mit fog megvalósítani, és hogyan fogja megszentelni Isten nevét.

MI ISTEN KIRÁLYSÁGA?

4. Mi Isten királysága, és ki a királya?

4 Jehova létrehozott egy égi kormányzatot, melyet a Biblia Isten királyságának nevez. Jehova Jézust választotta ki a királyának, aki „a királyként uralkodók királya és az úrként uralkodók ura” (1Timóteusz 6:15). Jézus több jót tud tenni, mint bármelyik emberi uralkodó, és hatalmasabb, mint az összes emberi uralkodó együttvéve.

5. Honnan és mi felett fog uralkodni Isten királysága?

5 Negyven nappal a feltámadása után Jézus visszatért az égbe. Jehova később kinevezte őt a királyság élére (Cselekedetek 2:33). Isten királysága az égből fog uralkodni az egész föld felett (Jelenések 11:15). Ezért nevezi a Biblia égi királyságnak (2Timóteusz 4:18).

6–7. Miért jobb király Jézus, mint bármelyik ember?

6 A Biblia szerint Jézus minden emberi királynál különlegesebb, mivel „egyedül ő halhatatlan” (1Timóteusz 6:16). Előbb-utóbb minden emberi uralkodó meghal, de Jézus sosem fog meghalni. Örökké élvezhetjük majd mindazt a jót, amit tenni fog értünk.

7 A bibliai prófécia rámutat, hogy Jézus igazságos és könyörületes király lesz: „Megnyugszik rajta Jehova szelleme, a bölcsesség és az értelem szelleme, a tanács és a hatalom szelleme, az ismeretnek és Jehova mélységes tiszteletének a szelleme. Örömét leli majd abban, hogy mélységesen tiszteli Jehovát. Nem az alapján ítél, amit lát, és nem is az alapján fedd [vagyis ad tanácsot], amit hall. Igazságosan fogja ítélni az alacsony sorúakat [vagyis a szegényeket]” (Ézsaiás 11:2–4). Te is szeretnéd, ha ilyen király uralkodna feletted?

8. Honnan tudjuk, hogy Jézus nem egyedül fog uralkodni?

8 Isten kiválasztott néhány embert is, hogy Jézussal uralkodjon az égi kormányzatban. Például Pál apostol ezt mondta Timóteusznak: „ha továbbra is kitartunk, vele együtt uralkodni is fogunk mint királyok” (2Timóteusz 2:12). Hányan fognak királyként uralkodni Jézussal?

9. Hányan fognak uralkodni Jézussal? Mikor kezdte el Isten kiválasztani őket?

9 A 7. fejezetben beszéltünk róla, hogy János apostol egy látomást kapott, melyben látta Jézust, amint 144 000 személlyel királyként uralkodik az égben. Kik ők? János elmagyarázza, hogy „a homlokukra van írva [Jézus] neve és az ő Atyja neve”. Majd hozzáteszi: „Követik a bárányt [vagyis Jézust], bárhová megy is. Őket az emberek közül vették meg első termésként Istennek és a báránynak”. (Olvassátok fel: Jelenések 14:1, 4.) A 144 000 olyan hűséges keresztényekből áll, akiket Isten választott ki arra, hogy királyokként uralkodjanak Jézussal a föld felett. Amikor meghalnak, égi életre támadnak fel (Jelenések 5:10). Jehova az apostolok ideje óta választ ki hűséges keresztényeket, hogy ennek a csoportnak a tagjai legyenek.

10. Miért vall szeretetre Jehovától, hogy Jézus és a 144 000 fog uralkodni az emberek felett?

10 Jehova azért gondoskodott róla, hogy emberek is uralkodjanak Jézussal, mert nagyon szeret bennünket. Jézus jó uralkodó lesz, mivel megért minket. Tudja, milyen embernek lenni, és szenvedni. Pál azt mondta, hogy Jézus együtt tud érezni a gyengeségeinkkel, és „minden tekintetben próbára lett téve, mint mi” (Héberek 4:15; 5:8). A 144 000 tagjai is tudják, milyen embernek lenni, hiszen ők is küzdöttek a tökéletlenséggel és a betegségekkel. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy Jézus és a 144 000 nemcsak azzal van tisztában, hogy mit érzünk, hanem azzal is, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenünk.

MIT FOG MEGVALÓSÍTANI ISTEN KIRÁLYSÁGA?

11. Miért tanította Jézus arra a követőit, hogy imádkozzanak azért, hogy megvalósuljon Isten akarata az égben?

11 Jézus arra tanította a követőit, hogy imádkozzanak azért, hogy megvalósuljon Isten akarata az égben. Mi volt ennek az oka? Ahogy a 3. fejezetben láttuk, Sátán, az Ördög fellázadt Jehova ellen. Jehova ezután még egy ideig megengedte neki és a hűtlen angyaloknak, vagyis a démonoknak, hogy az égben maradjanak. Tehát nem mindenki tette Isten akaratát az égben. A 10. fejezetben bővebben lesz szó Sátánról és a démonokról.

12. Milyen eseményekről ír a Jelenések 12:10?

12 A Biblia elmagyarázza, hogy röviddel azután, hogy Jézus Isten királyságának a királya lett, háborút indított Sátán ellen. (Olvassátok fel: Jelenések 12:7–10.) A 10. vers két nagyon fontos eseményről ír: Jézus Krisztus elkezd uralkodni Isten királyságának a királyaként, és Sátánt ledobják az égből a földre. Később látni fogjuk, hogy ezek az események már megtörténtek.

13. Mi történt az égben, amikor Sátánt ledobták onnan?

13 A Biblia leírja, mennyire örültek a hűséges angyalok, miután Sátánt és a démonait ledobták az égből. Ezt olvashatjuk: „örülj, te ég, és ti, akik ott laktok!” (Jelenések 12:12). Most teljes béke és egység uralkodik az égben, mivel mindenki Isten akaratát teszi.

Azóta, hogy Sátánt és a démonait ledobták az égből, sokkal több szenvedés van a földön. De hamarosan véget ér a szenvedés

14. Milyen hatással van a földre, hogy Sátánt ledobták az égből?

14 De itt a földön nagyon más az élet. Szörnyű dolgok történnek az emberekkel, „mert lejött. . . az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:12). Sátán rendkívül dühös. Ledobták az égből, és tudja, hogy nagyon hamar el lesz pusztítva. Mindent megtesz azért, hogy az egész földön nehézségeket, fájdalmat és szenvedést idézzen elő.

15. Mi Isten földre vonatkozó szándéka?

15 Ám Isten földre vonatkozó szándéka nem változott meg. Még mindig azt szeretné, hogy tökéletes emberek éljenek örökké egy paradicsomi földön (Zsoltárok 37:29). Hogyan valósítja meg ezt Isten királysága?

16–17. Mit tár fel a Dániel 2:44 Isten királyságáról?

16 A Dániel 2:44-ben található prófécia ezt mondja: „Azoknak a királyoknak a napjaiban az ég Istene létrehoz egy királyságot, amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti azokat a királyságokat, és egyedül ez a királyság marad meg örökké”. Mit tár fel ez a prófécia Isten királyságáról?

17 Először is azt, hogy Isten királysága „azoknak a királyoknak a napjaiban” kezdi meg az uralmát. Ez azt jelenti, hogy még lesznek kormányzatok a földön, amikor a királyság uralkodni kezd. Másodszor megtudjuk, hogy Isten királysága örökké megmarad, és sosem fogja felváltani egy másik kormányzat. Harmadszor pedig arra világít rá Dániel próféciája, hogy Isten királysága és ennek a világnak a kormányzatai között háború lesz. Isten királysága győztesen kerül ki a csatából, és ez lesz az egyetlen kormányzat, mely a föld felett fog uralkodni. Ekkor az emberek a lehető legjobb uralom alatt fognak élni.

18. Hogy nevezik az Isten királysága és a világ kormányzatai között zajló végső háborút?

18 Hogyan fogja átvenni Isten királysága az uralmat a föld felett? A végső háború előtt, melyet Armageddonnak neveznek, a démonok félrevezetik a föld összes uralkodóját, „hogy egybegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának háborújára”. Igen, az emberi kormányzatok harcolni fognak Isten királysága ellen (Jelenések 16:14, 16; lásd: Melléklet, 10. pont).

19–20. Miért van szükségünk Isten királyságára?

19 Miért van szükségünk Isten királyságára? Legalább három okból. Először is, bűnösök vagyunk, ezért megbetegszünk és meghalunk. A Biblia szerint azonban Isten királyságának az uralma alatt örökké élünk majd. A János 3:16 ezt írja: „Isten annyira szerette a világot, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, ne pusztuljon el, hanem örök élete legyen.”

20 Másodszor azért van szükségünk Isten királyságára, mert gonosz emberekkel vagyunk körülvéve. Sokan hazudnak, csalnak és erkölcstelenül élnek. Mi nem tudunk mit tenni ellenük, de Isten igen. Akik nem hagynak fel a gonosztetteikkel, Armageddonkor el lesznek pusztítva. (Olvassátok fel: Zsoltárok 37:10.) Harmadszor pedig azért van szükségünk Isten királyságára, mert az emberi kormányzatok kegyetlenek és korruptak, illetve a hatalmuk véges. Nem törődnek azzal, hogy segítsenek az embereknek engedelmeskedni Istennek. A Biblia szerint „ember uralkodik emberen a saját kárára” (Prédikátor 8:9).

21. Hogyan fogja Isten a királysága által megvalósítani az akaratát a földön?

21 Armageddon után Isten a királysága által megvalósítja az akaratát a földön. Például eltávolítja Sátánt és a démonait az útból (Jelenések 20:1–3). Idővel senki sem fog megbetegedni és meghalni. A váltságnak köszönhetően minden hűséges ember örökké élhet a paradicsomban (Jelenések 22:1–3). A királyság meg fogja szentelni Isten nevét. Mit jelent ez? Azt, hogy amikor Isten királysága fog uralkodni a föld felett, minden ember tisztelni fogja Jehova nevét. (Lásd: Melléklet, 21. pont.)

MIKOR LETT KIRÁLY JÉZUS?

22. Honnan tudjuk, hogy Jézus nem a földön létekor vagy közvetlenül a feltámadása után lett király?

22 Jézus arra tanította a követőit, hogy így imádkozzanak: „Jöjjön el a királyságod.” Tehát egyértelmű volt, hogy Isten királysága a jövőben fog eljönni. Jehovának először létre kellett hoznia ezt a kormányzatot, Jézust állítva az élére. Vajon Jézus rögtön azután lett király, hogy visszatért az égbe? Nem, várnia kellett. Jézus feltámadása után Péter és Pál is egyértelműen erre utalt, amikor Jézusra alkalmazták a Zsoltárok 110:1-ben található próféciát. Itt Jehova a következőket mondja: „Ülj az én jobbomon, míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem” (Cselekedetek 2:32–35; Héberek 10:12, 13). Meddig kellett várnia Jézusnak, hogy Jehova királlyá tegye?

Isten királysága megvalósítja Isten akaratát a földön

23. a) Mikor kezdett Jézus Isten királyságának a királyaként uralkodni? b) Mit fogunk megvizsgálni a következő fejezetben?

23 Sok évvel 1914-et megelőzően az őszinte keresztények egy csoportja megértette, hogy a bibliai próféciák alapján ez egy fontos év lesz. Az 1914 óta tapasztalható világesemények igazolják őket. Jézus ebben az évben kezdett királyként uralkodni (Zsoltárok 110:2). Nem sokkal ezután Sátánt ledobták a földre, és már csak „rövid ideje van” (Jelenések 12:12). A következő fejezetben több bizonyítékot is megvizsgálunk majd arra, hogy ebben az időszakban élünk. Arról is beszélünk majd, hogy már nagyon közel van az az idő, amikor Isten királysága megvalósítja Isten akaratát a földön. (Lásd: Melléklet, 22. pont.)