Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Világ

Világ

A Keresztény görög iratokban gyakran a „világ” szóval lett fordítva a görög koʹszmosz szó. Ennek a görög szónak az alapjelentése ’rend’ vagy ’rendezettség’, és egy tudós szerint eredetileg „olyan folyamatra utal, amikor különféle dolgokat összeillesztenek, vagy egy ilyen folyamatnak az eredményére”. Ezért a koʹszmosz szó használható például annak a leírására, amikor a katonákat csatarendbe állítják, elkészítenek egy ételt, vagy megkomponálnak egy zeneművet. Mivel a szépség fogalma összekapcsolódik a rendezettséggel és a szimmetriával, a koʹszmosz szót a görögök ’szépség’ értelemben is használták, elsősorban nőkkel kapcsolatban (1Pt 3:3). Innen ered a „kozmetika” szó is. Idővel az ókori görög írók ezzel a szóval a világegyetemre is utaltak. (Vesd össze a Cs 17:24-gyel [és a magyarázó jegyzettel], ahol Pál valószínűleg ebben az értelemben használta a kifejezést.) Később ezt a szót az emberiségre is alkalmazták.

A Keresztény görög iratokban a koʹszmosz szó alapvetően az emberiséggel van kapcsolatban. Szövegkörnyezettől függően a következőket jelentheti: 1. Az egész emberiség, függetlenül attól, hogy ki milyen értékrend szerint él (Mt 5:14; 26:13; Jn 3:16 és a hozzá tartozó magyarázó jegyzet; Ró 5:12; 1Jn 4:14). 2. A szervezett emberi társadalom, illetve azok az életkörülmények, melyek közé valaki megszületik (Lk 9:25 és a hozzá tartozó magyarázó jegyzet; Jn 16:21 és a hozzá tartozó magyarázó jegyzet; 1Ti 6:7; Jk 2:5). (A koʹszmosz szónak ez az értelme időnként nagyon hasonlít a görög ai·ónʹ szó jelentéséhez, amely ’világrendszer’. Lásd: VILÁGRENDSZER(EK).) 3.<u202F>Az emberiségnek az a része, melybe nem tartoznak bele Jehova szolgái; az Istentől elidegenedett, igazságtalan emberi társadalom (Mt 4:8; Jn 15:19 és a hozzá tartozó magyarázó jegyzet; 17:14 és a hozzá tartozó magyarázó jegyzet; 1Ko 2:12; Héb 11:7; 2Pt 2:5; 3:6; 1Jn 5:19). Mindhárom esetben igaz, hogy a koʹszmosz szóban benne van az eredeti jelentése is (’rend’, ’rendezettség’), mivel az emberiség világának van egyfajta felépítése: számos kultúrából, törzsből, nemzetből és gazdasági rendszerből tevődik össze (Jel 7:9; 14:6).