A görög zé·ló·tészʹ szó olyan valakire utal, aki buzgó és lelkes. A „zelóta” szó idővel egy katonai zsidó szekta tagjaira utalt. A szekta ismert volt az i. sz. I. században, és Róma igája ellen harcolt, mert elfoglalta a hazájukat.

Az, hogy Róma uralkodott Júdea felett, nagy vallási és politikai feszültséget okozott. Josephus – akitől a legtöbbet tudjuk erről a lázongással teli időszakról – számos zsidó felszabadító csoport megalakulásáról írt. Az egyik ilyen csoportot alkották a zelóták. Ahogy a nevük is mutatja, buzgón harcoltak a zsidó szabadságért, és messiási hévtől indíttatva az erőszaktól sem riadtak vissza. Azokat a zsidókat is megvetették, akik békére törekedtek a római állammal. A zelóták lázongása nem vezetett szabadsághoz, inkább nemzeti tragédiába torkollott: a rómaiak i. sz. 70-ben elpusztították Jeruzsálemet és a templomát. Feltehetően néhány zelóta Maszadába menekült, egy hegyen fekvő erődbe, melyet addigra a szikáriusok (tőrös férfiak) már megszálltak. Két évnyi ostrom után, i. sz. 73-ban a Maszadában lévő zsidók mind öngyilkosok lettek, hogy ne kelljen megadni magukat a rómaiaknak.