Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

12. TÖRTÉNET

Az emberek nagy tornyot építenek

Az emberek nagy tornyot építenek

JÓ NÉHÁNY év telt el. Noé fiainak sok gyermeke született. A gyermekek felnőttek, és nekik is lettek gyermekeik. Nemsokára rengeteg ember élt a földön.

Az egyiküket, aki Noé dédunokája volt, Nimródnak hívták. Gonosz ember volt, aki állatra és emberre egyaránt vadászott. Ezenkívül királlyá tette magát, és uralkodott mások fölött. Isten nem kedvelte Nimródot.

Akkoriban mindenki ugyanazt a nyelvet beszélte. Nimród azt akarta, hogy együtt maradjanak, mert így uralkodhat fölöttük. Tudod-e, mit tett? Azt mondta az embereknek, hogy építsenek várost, és benne egy nagy tornyot. A képen láthatod, amint éppen téglát készítenek.

Jehova Istennek nem tetszett ez az építkezés. Ő azt akarta, hogy az emberek szétszéledjenek, és az egész föld színén éljenek. De ők ezt mondták:

– Rajta, építsünk várost és egy olyan magas tornyot, hogy az égig érjen a teteje. Akkor híresek leszünk!

Maguknak akartak dicsőséget szerezni, nem Istennek.

Isten ezért leállította a torony építését. Tudod-e, hogyan? Hirtelen előidézte, hogy az emberek egy nyelv helyett sokféle nyelven beszéljenek. Az építők így már nem értették meg egymást. Ezért lett a városuk neve Bábel vagy Babilon, ami ’zűrzavart’ jelent.

Az emberek kezdtek elköltözni Bábelből. Akik ugyanazt a nyelvet beszélték, együtt mentek a föld más részeire, hogy ott letelepedjenek.