MÓZES egészen a Hóreb-hegyig ment, hogy jó legelőt találjon a juhainak. Ott megpillantott egy égő bokrot, amely nem égett el!

– Milyen különös! – gondolta. – Közelebb megyek, hogy jobban lássam.

Miután elindult, egy hang a bokorból ezt mondta:

– Ne gyere közelebb! Vedd le sarudat, mert szent földön állsz.

Isten beszélt egy angyal által, ezért Mózes eltakarta az arcát.

Isten akkor így szólt:

– Láttam népem szenvedését Egyiptomban. Kiszabadítom őket, és téged küldelek el, hogy kivezesd a népemet Egyiptomból.

Jehova Kánaán gyönyörű földjére akarta vinni a népét.

De Mózes így felelt:

– Én egy senki vagyok. Hogyan tehetném meg ezt? De tegyük fel, hogy mégis elmegyek. Mit mondjak, ha az izraeliták megkérdezik, ki küldött?

– Ezt kell mondanod: JEHOVA, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene küldött engem hozzátok – válaszolta Isten. – Ez a nevem mindörökre.

– De tegyük fel, hogy nem hiszik el, hogy te küldtél – mondta Mózes.

– Mi van a kezedben? – kérdezte Isten.

– Egy bot – felelte Mózes.

– Dobd a földre! – utasította őt Isten.

Mózes engedelmeskedett, és a bot kígyóvá vált. Jehova akkor egy másik csodát mutatott Mózesnek. Ezt mondta neki:

– Dugd be kezedet a ruhádba!

Mózes bedugta, és amikor kihúzta, a keze fehér volt, mint a hó! Úgy nézett ki, mintha az a szörnyű betegség támadta volna meg, amelyet leprának neveznek. Jehova ezután hatalmat adott Mózesnek egy harmadik csodához is. Végül így szólt:

– Ha megteszed ezeket a csodákat, az izraeliták elhiszik majd, hogy én küldtelek.

Mózes ezután hazament, és így szólt Jetróhoz:

– Kérlek, engedd meg, hogy visszatérjek a rokonaimhoz Egyiptomba, és megnézzem, hogy vannak.

Jetró búcsút vett Mózestől, ő pedig nekivágott az útnak, vissza Egyiptomba.