„ÚGY éreztem, hatalmas nyomás nehezedik rám: vissza kell fojtanom az érzelmeimet” – mondja Mike, felidézve édesapja halálát. Úgy gondolta, akkor férfi, ha elnyomja bánatát. Később azonban rájött, hogy nem jól tette. Nos, amikor barátja elvesztette a nagyapját, Mike már tudta, mit kell tennie. Elmondja: „Néhány évvel ezelőtt vállon veregettem volna, és azt mondtam volna: »Légy férfi!« Most azonban megfogtam a karját és azt mondtam: »Viselkedj úgy, ahogyan érzel. Ez segíteni fog megbirkózni vele. Ha azt akarod, hogy elmenjek, akkor elmegyek. Ha azt mondod, maradjak, akkor maradok. De ne félj kimutatni érzéseidet.«”

MaryAnne is kényszert érzett rá, hogy elfojtsa érzelmeit, amikor a férje meghalt. „Annyira igyekeztem másoknak jó példát mutatni; nem engedtem meg magamnak, hogy természetes módon érezzek – emlékszik vissza. – De végül rájöttem, hogy nem segít rajtam, ha mások támasza próbálok lenni. Kezdtem megvizsgálni helyzetemet és azt mondtam magamnak: »Sírj, ha sírnod kell! Ne próbálj meg túl erős lenni! Öntsd ki, ami a szívedet nyomja.«”

Mike, MaryAnne-nel együtt azt tanácsolja: engedd szabadjára bánatodat! És igazuk van. Miért? Mert a bánat szükséges ahhoz, hogy felszabaduljanak az érzelmeid. Csökkentheti a nyomást, ha felszabadulnak az érzéseid. Segít érzelmeinket helyes nézőpontból látni, ha a természetes érzelmi megnyilvánulás értelemmel és pontos információval párosul.

Természetesen a bánat nem mindenkinél azonos módon nyilvánul meg. Azonkívül a hátramaradottak érzelmi visszahatásában az is szerepet játszhat, hogy a szeretett személy halála hirtelen vagy pedig hosszú betegség után következett be. Egy azonban biztosnak látszik: az érzések elfojtása mind testi, mind érzelmi szempontból ártalmas lehet. Sokkal egészségesebb, ha enyhítesz a bánatodon. Hogyan? Az Írások tartalmaznak néhány gyakorlatias tanácsot.

A beszéd segítségedre lehet a bánat enyhítésében. Tíz gyermekének halála, valamint más egyéb személyes tragédia után az ókori Jób patriarcha a következőket mondta: „Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében” (Jób 1:2, 18, 19; 10:1). Jób nem tudta tovább magában tartani panaszát.  Meg kellett eresztenie, vagyis „szólnia” kellett róla. Ehhez hasonlóan az angol drámaíró, Shakespeare a következőket írta a Macbethben: „Adj szót a fájdalmadnak; a bánat, mely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, míg az megszakad.”

Ha tehát érzéseidről egy „igaz baráttal” beszélsz, aki türelmesen és együtt érzőn meghallgat, akkor ez bizonyos mértékű enyhülést hozhat (Példabeszédek 17:17). Ha szavakba öntjük élményeinket és érzéseinket, gyakran könnyebben meg tudjuk érteni azokat, és könnyebben meg tudunk küzdeni velük. Ha pedig a hallgatód maga is egy gyászoló ember, aki eredményesen megbirkózott saját veszteségével, akkor talán szert tehetsz néhány gyakorlatias tanácsra, melyek segítenek legyőznöd a bánatod. Egy anya elmesélte, miért segített neki gyermeke halálakor az, hogy egy olyan asszonnyal beszélt, akinek hasonló veszteséggel kellett szembenéznie: „Az a tudat, hogy valaki más is keresztülment ugyanazon, és teljes emberként került ki belőle, aki még mindig él, és újra bizonyosfajta rendszerességgel éli az életét – nagy erősségemül szolgált.”

Mitévő legyél, ha kényelmetlen beszélni az érzéseidről? Saul és Jonathán halála után Dávid egy igen érzelemdús gyászéneket komponált, amelyben kiöntötte bánatát. Ez a szomorú szerzemény végül a Bibliában Sámuel második könyve írásos feljegyzésének része lett (2Sámuel 1:17–27; 2Krónika 35:25). Dávidhoz hasonlóan néhányan könnyebbnek találják, ha írásban fejezik ki önmagukat. Egy özvegyasszony elmondta, hogy leírta érzéseit, majd napokkal később újra elolvasta, amit írt. Hasznosnak tartotta bánatának enyhítésében.

Akár beszédben, akár írásban, de segítségedre lehet bánatod enyhítésében, ha kifejezésre juttatod érzéseidet. Ez abban is segíthet, hogy tisztázni tudd a félreértéseket. Egy gyászoló édesanya a következőket mondta el: „Férjemmel hallottuk, hogy házaspárok gyermekük elvesztése után elváltak, de mi nem akartuk, hogy ugyanez történjen velünk is. Tehát valahányszor haragot éreztünk a másik iránt és szemrehányást akartunk tenni egymásnak, megbeszéltük a dolgokat. Úgy gondolom, hogy ezáltal közelebb kerültünk egymáshoz.” Így hát, ha tudatod a másikkal érzéseidet, ez segítségedre lesz annak megértésében, hogy bár ugyanazt a veszteséget élitek át, a másik talán másképpen bánkódik – mindenki a maga módján és ritmusában.

Egy másik dolog, amely elősegítheti a bánattól való megkönnyebbülést, az a sírás. „Ideje van a sírásnak” – mondja a Biblia (Prédikátor 3:1, 4). Kétségtelenül, ha egy szeretett személy meghal, ilyen időszak jön el. A gyógyulási folyamat szükségszerű részének tűnik, hogy bánatunkban könnyeket hullassunk.

Egy fiatalasszony elmondja, hogyan segített egy jó barátnője a bánattal való küzdelemben,  amikor édesanyja meghalt. Így idézi fel: „Nekem mindig ott volt a barátnőm. Velem sírt. Beszélgetett velem. Érzéseimet egész őszintén kimutathattam, és ez nekem fontos volt. Nem kellett amiatt szégyenkeznem, hogy sírtam.” (Lásd: Róma 12:15.) Neked sem kell szégyenkezned könnyeid miatt. Amint már láttuk, a Biblia tele van olyan hithű férfiak és asszonyok példájával – beleértve Jézus Krisztust is –, akik nyíltan könnyeztek bánatukban, mindenféle látszólagos szégyenérzet nélkül (1Mózes 50:3; 2Sámuel 1:11, 12; János 11:33, 35).

Talán úgy találod, hogy érzelmeid egy ideig valahogy kiszámíthatatlanok. Könnyek peregnek végig arcodon mindenféle előzetes figyelmeztető jel nélkül. Egy özvegyasszony azt figyelte meg, hogy könnyeket csalt a szemébe, ha a közértben vásárolt (amit azelőtt gyakran tett a férjével), különösen olyankor, mikor megszokásból férje kedvenc ételeiért nyúlt. Légy türelmes önmagadhoz. És ne érezd úgy, hogy vissza kell tartanod könnyeidet. Ne feledd, a könny a bánat természetes és szükségszerű velejárója.

Amint már korábban említettük, néhányan bűntudatot éreznek, miután elvesztettek valakit, akit szerettek. Ez talán segít megmagyarázni, miért érzett a hűséges férfi, Jákob emésztő bánatot, amikor elhitették vele, hogy fiát, Józsefet „fenevad” ölte meg. Jákob küldte ki Józsefet, nézze meg, hogy vannak testvérei. Ezért Jákobot valószínűleg különféle bűntudat érzése gyötörte, mint például: Miért küldtem Józsefet egyedül? Miért küldtem ki olyan területre, ahol sok a vadállat? (1Mózes 37:33–35).

Talán úgy érzed, hogy te mulasztottál el valamit megtenni és ez járult hozzá a szeretett személy halálához. Már önmagában az a felismerés is segítségedre lehet, hogy a bűntudat – akár valós alapja van, akár képzelt – a bánat természetes reakciója. Itt újra érvényes: ne érezd úgy, hogy magadban kell tartanod ezeket az érzéseket. Ha elmondod, mennyire bűnösnek érzed magad, ez elhozhatja az olyannyira áhított enyhülést.

Vedd azonban figyelembe, bármennyire is szeretünk egy embert, nem irányíthatjuk az életét,  és nem is védhetjük ki, hogy „idő és előre nem látott események” érjék ezt a szeretett személyt (Prédikátor 9:11, NW [9:13]). Azonkívül indítékod kétségtelenül nem volt helytelen. Vegyük például, amikor nem beszéltél meg egy korábbi időpontot az orvossal, vajon azt akartad, hogy szeretted beteg legyen és meghaljon? Természetesen nem! Akkor hát tényleg te vagy hibás, és te vagy az oka, hogy meghalt? Nem.

Egy édesanya megtanulta leküzdeni bűntudatát, miután kislánya meghalt egy autóbalesetben. Ezt mondja: „Bűntudatom volt, hogy elküldtem. De fokozatosan tudatára ébredtem, hogy nevetséges így gondolkodni. Semmi rossz nem volt abban, hogy elküldtem az apjával elintézni valamit. Ez egyszerűen egy szörnyű baleset volt.”

„De oly sok minden van, amit még szerettem volna elmondani vagy megtenni” – mondhatod. Ez igaz, de ki mondhatja el magáról, hogy tökéletes apa, anya vagy gyermek? A Biblia emlékezetünkbe idézi: „mindnyájan sokképen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember” (Jakab 3:2; Róma 5:12). Fogadd el tehát a tényt, hogy nem vagy tökéletes. Semmi sem változik azáltal, ha folyton mindenféle „de ha én. . .” gondolatnak adod át magad, ez inkább lelassíthatja felépülésed.

Ha jó okod van azt hinni, hogy bűntudatodnak valós az alapja, nem pedig képzelt, akkor gondolj a legfontosabb dologra, amely a bűntudat érzésének csillapításához szükséges – Isten megbocsátására. A Biblia a következőkről biztosít minket: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat” (Zsoltárok 130:3, 4). Nem térhetsz vissza a múltba, nem változtathatsz meg semmit. Viszont könyöröghetsz Istenhez, hogy bocsássa meg korábban elkövetett hibáid. És azután? Nos, ha Isten azt ígéri, hogy tiszta lappal indulhatsz, nem kellene neked is megbocsátanod önmagadnak? (Példabeszédek 28:13; 1János 1:9).

Ráadásul még haragszol az orvosokra, az ápolónőkre, a barátokra vagy talán éppen az elhunytra is? Légy nyugodt, ez ugyancsak gyakori reakció, ha elvesztünk valakit. Haragod valószínűleg fájdalmad természetes velejárója. Egy író a következőket mondta: „Csak azáltal szabadulhat meg az ember a harag romboló hatásától, ha a harag tudatára ébred – nem úgy, hogy másokon tölti ki, hanem úgy, hogy tudatában van ennek az érzésnek.”

Az is segítségedre lehet, ha kifejezed, vagy megosztod haragodat másokkal. Hogyan? Természetesen nem fegyelmezetlen kirobbanásokkal. A Biblia arra figyelmeztet, hogy a hosszan tartó harag veszélyes (Példabeszédek 14:29, 30). De vigaszra lelhetsz, ha egy megértő barátoddal beszélsz erről. Mások a fárasztó testgyakorlatokat érzik segítségnek, ha haragosak. (Lásd még: Efézus 4:25, 26.)

Noha fontos, hogy az érzelmek tekintetében nyíltak és őszinték legyünk, helyénvaló, hogy szót ejtsünk az óvatosságról. Nagy különbség van érzéseid kinyilvánítása és aközött, ha azt másokra zúdítod. Semmi szükség arra, hogy másokat hibáztass haragod és csalódottságod miatt. Légy tehát figyelmes, amikor másokkal beszélsz érzéseidről, ne légy ellenséges (Példabeszédek 18:21). Létezik azonban egy kiemelkedő segítség a bánat legyőzésében, most pedig erről fogunk beszélni.

A Biblia a következőkről biztosít minket: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti  a sebhedt lelkeket” (Zsoltárok 34:19). Igen, az Istenhez fűződő kapcsolat minden másnál jobban segíthet, hogy elviseld egy szeretett ember halálát. Hogyan? Az eddig adott gyakorlatias tanácsok minden esetben Isten Szaván, a Biblián alapultak, vagy azzal voltak összhangban. Segíthet küzdelmedben, ha ezeket betartod.

Azonkívül nem szabad az ima értékét lebecsülni. A Biblia így buzdít minket: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad” (Zsoltárok 55:23). Ha segít, amikor egy együtt érző baráttal beszélsz érzéseidről, mennyivel inkább segít, ha szívedet a „minden vígasztalás Istenének” öntöd ki! (2Korinthus 1:3).

Az imától nem csupán jobban érzed magad. A „könyörgést meghallgató” azt ígéri, hogy szent szellemet ad szolgáinak, akik azt őszintén kérik (Zsoltárok 65:3; Lukács 11:13). Isten szent szelleme vagy hatékony ereje pedig „rendkívüli erőt” adhat, hogy az egyik napot a másik után túléld (2Korinthus 4:7, Úf). Ne feledd: Isten minden esetben segíteni tud hűséges szolgáin, hogy ki tudjanak tartani, bármilyen nehézséggel is kerüljenek szembe.

Egy asszony, akinek meghalt a gyermeke, visszaemlékezik, mennyire segítette őt és férjét az ima ereje a veszteség elviselésében. „Ha éjszaka otthon voltunk és a bánatunk elviselhetetlenné vált, együtt imádkoztunk hangosan – meséli. – Először fordult elő, hogy bármit is nélküle kellett megtennünk – először mentünk nélküle gyülekezetbe, először vettünk részt kongresszuson nélküle – erőért imádkoztunk. Mikor reggel felébredtünk és ennek teljes valósága elviselhetetlennek tűnt, Jehovához imádkoztunk, hogy segítsen nekünk. Bizonyos okokból kifolyólag nyomasztó emlékeket idézett fel bennem, ha egyedül voltam a házban. Ezért mindig, amikor egyedül jöttem haza, Jehovához imádkoztam, kérve őt, hogy segítsen megőrizni bizonyos mértékig a nyugalmamat.” Ez a hűséges asszony szilárdan és méltán hisz abban, hogy ezek az imák sokat számítottak. Te is átélheted még, hogy állhatatos imáidra válaszként ’az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat’ (Filippi 4:6, 7; Róma 12:12).

Sokat számít az Istentől jövő segítség. A keresztény Pál apostol kijelentette, hogy Isten „megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket”. Az igaz, hogy az Istentől jövő segítség nem szünteti meg a fájdalmat, de könnyebbé teszi az elviselését. Ez nem azt jelenti, hogy többé már nem fogsz sírni, vagy hogy el fogod felejteni szerettedet. De fel tudsz épülni. És ha ez megtörténik, az átélt fájdalmak sokkal megértőbbé és együtt érzőbbé tudnak tenni, amikor majd másokon segítesz, akiknek hasonló veszteséggel kell megbirkózniuk (2Korinthus 1:4).