Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A démonok hamisan azt állítják, hogy a halottak élnek

A démonok hamisan azt állítják, hogy a halottak élnek

A Biblia azt mondja, hogy Sátán „az egész lakott földet félrevezeti” (Jelenések 12:9). Sátán és a démonai nem akarják, hogy higgyünk az Isten Szavában, a Bibliában. Azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a halottak ott élnek valahol a szellemvilágban. Nézzük meg, hogyan teszik ezt.

Hamis vallás

Emberek, szárazföldi állatok, halak és madarak – mind lelkek

Számos vallás azt tanítja, hogy minden embernek van lelke, amely a fizikai test halála után átjut a szellembirodalomba. Azt mondják, hogy a test meghal, de a lélek nem. Mi több, azt állítják, hogy a lélek nem halhat meg, a lélek halhatatlan.

De Isten Szava nem ezt tanítja. A Biblia rámutat, hogy a lélek az maga az ember, és nem pedig valami az emberben. Például Ádám teremtésének beszámolójában a Biblia ezt mondja: „És Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és orrlyukába lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élő lélekké” (1Mózes 2:7). Tehát Ádám nem lelket kapott; ő volt a lélek.

A Biblia az állatokat szintén lelkeknek nevezi (1Mózes 1:20, 21, 24, 30).

Mivel a Biblia „lélek” szava magát a személyt jelenti, ne lepődjünk meg, amikor megtudjuk, hogy a lelkek meghalhatnak, és meg is halnak. Az Írások azt mondják:

  • Amely lélek vétkezik, az fog meghalni” (Ezékiel 18:4).

  • „És így szólt Sámson: ’Haljon meg az én lelkem a filiszteusokkal együtt’” (Bírák 16:30).

  • „Törvény szerint való-e sabbath napon jót tenni vagy rosszat tenni, megmenteni vagy megölni egy lelket?” (Márk 3:4).

A Biblia feltárja, hogy a lélek nem halhatatlan

Más írásszövegek azt fedik fel, hogy a lelket el lehet pusztítani (1Mózes 17:14), kardélre lehet hányni (Józsué 10:37), meg lehet fojtani (Jób 7:15), és meg is fulladhat (Jónás 2:5 [2:6, Károli]). A lélek tehát meghal.

Ha az elejétől a végéig elolvasod a Bibliát, egyszer sem találkozol a „halhatatlan lélek” kifejezéssel. Az emberi lélek nem szellem. A halhatatlan lélek tanítása nem bibliai eredetű, hanem Sátánnak és démonainak a tanítása. Jehova gyűlöl minden vallási hazugságot (Példabeszédek 6:16–19; 1Timótheus 4:1, 2).

Szellemmédiumok

A démonok valójában a halottak szellemének tettetik magukat

Sátán egy másik módon, a médiumokon keresztül is félrevezeti az embereket. A médium olyan személy, aki képes a szellemvilágból közvetlenül érkező üzeneteket fogadni. Nagyon sokan, még maguk a médiumok is azt hiszik, hogy ezek az üzenetek a halottak szellemétől származnak. De amiképp láthattuk a Bibliából, ez lehetetlen (Prédikátor 9:5, 6, 10 [9:7, 8, 12, Károli]).

Akkor hát kiktől jönnek ezek az üzenetek? Maguktól a démonoktól! A démonok megfigyelhetnek valamely személyt életében; tudják, hogyan beszélt, hogyan nézett ki, mit tett, mit tudott az illető. Így aztán könnyű nekik utánozni olyan embereket, akik meghaltak (1Sámuel 28:3–19).

Hamis történetek

Sátán egy másik módon, hamis történetek által is elősegíti a halottakkal kapcsolatos hazugságot. Ilyen történetek gyakran elfordítják az embereket a Biblia igazságától (2Timótheus 4:4).

Egyesek azt hiszik, hogy halottaiból visszatért személyt láttak

Afrikában sok történet szól olyan emberekről, akiket a haláluk után élve láttak. Jellemző, hogy az ilyen megfigyelések a személy korábbi lakóhelyétől távol történtek. De kérdezd meg magadtól: ’Ésszerűnek tűnik-e az, hogy valaki, ha hatalmában lenne a halottak közül visszajönni, akkor a családjától és a barátaitól távoli helyre térne vissza?’

Nem lehetséges-e az is, hogy csupán hasonlított az elhunythoz az a személy, akit láttak? Például, két keresztény szolga, midőn egy vidéki területen prédikált, egy idős embert vett észre, aki órák óta követte őket. Kérdezősködésükre megtudták a férfitól, hogy az egyik szolgában a néhány évvel korábban meghalt testvérét vélte felfedezni. Természetesen tévedett, mégsem volt hajlandó beismerni tévedését! Képzeld el, micsoda történetet mesélhetett később az idős ember a barátai és a szomszédai között!

Látomások, álmok és hangok

A démonok álmok, látomások és hangok által vezetnek félre

Kétségtelenül van tudomásod olyan furcsa dolgokról, amelyeket egyesek láttak, hallottak vagy álmodtak. Az ilyen természetfölötti tapasztalatok gyakran megrémítik azokat, akik ezeket átélték. Marein, aki Nyugat-Afrikában élt, éjszakánként rendszeresen hallotta néhai nagyanyjának hangját, amint szólította őt. A rettegéstől sikoltozó Marein az egész családot felébresztette. Végül is elvesztette épelméjűségét.

Nos, ha a halottak valóban élnének, ésszerű lenne-e az, hogy a szeretteiket rémisztgessék? Természetesen nem. Az ilyen ártalmas üzenetek forrásai a démonok.

De mi a helyzet azokkal az üzenetekkel, amelyek segítőnek és vigasztalónak tűnnek? Például a Sierra Leonéból való Gbassay beteg volt. Álmában megjelent neki a néhai édesapja. Azt az utasítást adta, hogy menjen el egy bizonyos fához, szakítson egy levelet róla, tegye azt vízbe és igya meg. Nem volt szabad senkivel sem beszélnie, mielőtt megtette ezt. Így cselekedett és meggyógyult.

Egy másik asszony elmondta, hogy miután meghalt a férje, egyik éjszaka megjelent neki. Nagyon szép volt és gyönyörű ruhát viselt, mondta el az asszony.

Az ilyen üzenetek és látomások jónak és hasznosnak tűnnek. Vajon Istentől származnak? Semmi esetre sem. Jehova „az igazság Istene” (Zsoltárok 31:5 [31:6, Károli]). Sohasem tenne olyat, amivel rászedne vagy becsapna minket. Csakis a démonok tesznek ilyet.

De vannak-e jó démonok? Nincsenek. Még akkor is, ha időnként segítőkésznek tűnnek, mindannyian gonoszak. Amikor az Ördög Évával beszélt, barátságosnak tűnt (1Mózes 3:1). De mit eredményezett Éva számára, hogy hallgatott rá és azt tette, amit az Ördög mondott? Meghalt.

Sátán azt mondta, hogy Éva nem hal meg. Éva elhitte neki, de végül is meghalt

Te is tudod, hogy nem ritka az olyan gonosz személy, aki barátságos azok iránt, akiket szándékában áll félrevezetni és becsapni. „Fehér fogak, fekete szív” – mondja egy afrikai közmondás. Isten Szava ezt mondja: „Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává” (2Korinthus 11:14).

Isten immár nem álmok, látomások vagy a szellemvilágból származó hangok által teremt kapcsolatot a földön élő emberekkel. A Biblia által vezeti és oktatja őket, hogy „az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre felkészített legyen” (2Timótheus 3:17).

Amikor tehát Jehova óva int bennünket az Ördög cselszövéseivel szemben, ezt azért teszi, mert szeret bennünket. Tudja, hogy a démonok veszélyes ellenségek.