1–2. a) Mit sikerült elérniük a vallásvezetőknek, de hogyan reagáltak az apostolok? b) Miért nem engedelmeskedtek az apostolok a prédikálást tiltó rendeletnek?

 MÉG csak pár hét telt el azóta, hogy i. sz. 33 pünkösdjén létrejött a keresztény gyülekezet Jeruzsálemben. Nem véletlen, hogy Sátán támadást akar intézni a gyülekezet ellen. Még azelőtt akarja elpusztítani, mielőtt megerősödne. Hamarosan úgy irányítja az eseményeket, hogy a vallásvezetők betiltják a Királyság-prédikáló munkát. De az apostolok bátran folytatják a prédikálást, és ennek eredményeképpen sok férfi és nő csatlakozik hozzájuk (Csel 4:18, 33; 5:14).

² Az ellenségek annyira dühösek, hogy újból támadást indítanak az apostolok ellen, és bebörtönzik mindannyiukat. Ám az éjszaka folyamán Jehova angyala kinyitja a börtönajtókat, és az apostolok virradatkor ismét prédikálnak. Megint elfogják az apostolokat, és az elöljárók elé viszik őket azzal a váddal, hogy megszegték a prédikálást tiltó rendeletet. Válaszul az apostolok bátran kijelentik: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek.” Az elöljárók annyira dühösek, hogy végezni akarnak az apostolokkal. De ebben a döntő pillanatban a nagyra becsült törvénytanító, Gamáliel felszólal, és a következőkre figyelmezteti az elöljárókat: „ügyeljetek magatokra . . . ne zaklassátok ezeket az embereket, hanem hagyjátok őket békén”. Meglepő módon az elöljárók hallgatnak rá, és szabadon engedik az apostolokat. Mit tesznek ezután az apostolok? Elszántan és „szakadatlanul [folytatják] a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról, vagyis Jézusról” (Csel 5:17–21, 27–42; Péld 21:1, 30).

3–4. a) Mely jól bevált módszert használja Sátán arra, hogy támadja Isten népét? b) Mit fogunk ebben és a következő két fejezetben megvizsgálni?

³ I. sz. 33-ban került sor az első, gyülekezet ellen indított bírósági perre. De korántsem ez volt az utolsó alkalom (Csel 4:5–8; 16:20; 17:6, 7). Sátán napjainkban is arra uszítja az igaz imádat ellenségeit, hogy rávegyék a hatóságokat a prédikálómunkánk korlátozására. Az ellenségeink sokféle váddal illetnek minket. Egyrészt azzal, hogy zavarjuk a közrendet. Másrészt azzal, hogy lázadók vagyunk, harmadszor pedig azzal, hogy házaló ügynökök vagyunk. A testvéreink a megfelelő  időben mindig bírósághoz fordultak, hogy bebizonyítsák, ezek a vádak hamisak. Milyen eredménnyel jártak? Milyen hatással vannak ránk az évtizedekkel ezelőtt hozott bírósági döntések? Nézzünk meg néhány bírósági pert, hogy lássuk, hogyan segítettek „a jó hír védelmezésében és törvényes megerősítésében” (Fil 1:7).

⁴ Ez a fejezet arról szól, hogy hogyan védtük meg a prédikáláshoz való jogunkat. A következő két fejezetben pedig olyan jogi győzelmekről olvashatunk majd, melyeket azért vívtunk, mert nem akarunk a világ része lenni, és a Királyság irányadó mértékei szerint szeretnénk élni.

5. Miért tartóztatták le a testvéreket az 1930-as évek végén, és mit vettek fontolóra azok, akik a szervezet élén álltak?

⁵ Az 1930-as évek végén az Amerikai Egyesült Államokban több város és állam is megpróbálta arra kényszeríteni Jehova Tanúit, hogy szerezzenek be hivatalos engedélyt a szolgálatuk végzéséhez. A testvéreink azonban nem tették ezt meg. Az engedélyeket ugyanis visszavonhatják, és úgy gondolták, egyik kormányzatnak sincs joga ahhoz, hogy Jézus parancsával ellentétben megtiltsa a keresztényeknek, hogy a Királyság üzenetét prédikálják (Márk 13:10). Mivel nem volt engedélyük, több száz testvért letartóztattak. Emiatt a szervezet élén álló személyek fontolóra vették, hogy bírósághoz fordulnak. Szerették volna bebizonyítani, hogy az állam jogtalanul korlátozza a Tanúkat abban, hogy szabadon gyakorolhassák a vallásukat. 1938-ban egy mérföldkőnek számító bírósági perre került sor. Mi történt ekkor?

6–7. Mi történt a Cantwell családdal?

⁶ 1938. április 26-án, egy kedd reggelen a 60 éves Newton Cantwell, a felesége, Esther, és a fiaik, Henry, Russell és Jesse, akik mind az öten különleges úttörők voltak, elindultak, hogy egy egész napot prédikálással töltsenek New Haven városában (Connecticut, USA). De felkészültek arra is, hogy egy napnál tovább lesznek távol. Miért? Mert már többször letartóztatták őket, és tudták, hogy erre újból sor kerülhet. Ám ez nem tántorította el őket attól, hogy a Királyság üzenetéről prédikáljanak. Két kocsival érkeztek New Havenbe. Newton vezette a család autóját, mely bibliai kiadványokkal és hordozható gramofonokkal volt megpakolva. A 22 éves Henry pedig egy hangszórós autót vezetett. És ahogy az várható is volt, pár órán belül megállították őket a rendőrök.

⁷ Elsőként a 18 éves Russellt tartóztatták le, majd pedig Newtont és Esthert. A 16 éves Jesse távolról figyelte, ahogy a szüleit és a testvérét elvezetik a rendőrök. Henry a város másik részén prédikált, így a fiatal Jesse magára maradt. Felvette a gramofonját, és folytatta a prédikálást. Két katolikus férfi  megengedte, hogy Jesse lejátssza nekik Rutherford testvér „Ellenségek” című előadását. Miközben az előadást hallgatták, annyira dühösek lettek, hogy meg akarták verni Jesset. Jesse higgadtan továbbállt, de nem sokkal később megállította egy rendőr. Végül Jesset is őrizetbe vették. A rendőrök nem emeltek vádat Cantwell testvérnő ellen, a férje és a fiai ellen viszont igen. Ám még aznap óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.

8. Mi alapján ítélte el a bíróság Jesset közrendbontásért?

⁸ Pár hónappal később, 1938 szeptemberében a Cantwell család megjelent az elsőfokú bíróságon, New Havenben. Newtont, Russellt és Jesset bűnösnek találták abban, hogy engedély nélkül adományokat gyűjtöttek. Cantwellék ezután fellebbeztek Connecticut Legfelsőbb Bíróságához, azonban a bíróság elítélte Jesset közrendbontásért. Mi alapján? A két katolikus férfi, aki meghallgatta az előadást, azt vallotta a bíróságon, hogy az, amit hallottak, felzaklatta őket, és sértette a vallásukat. Mivel a szervezetünk felelős testvérei nem fogadták el a bíróság döntését, fellebbeztek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához.

9–10. a) Milyen döntést hozott az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Cantwell család ügyében? b) Hogyan válik a mi javunkra ez a döntés?

⁹ 1940. március 29-én vette kezdetét a tárgyalás. Charles E. Hughes, a bíróság elnöke és nyolc szavazóbíró meghallgatta  Hayden Covington testvér érveit, aki Jehova Tanúinak volt az ügyvédje. a Connecticut állam ügyésze ismertette az érveit, hogy bizonyítsa, a Tanúk zavarják a közrendet. Ezután az egyik bíró ezt kérdezte: „Az üzenet, melyet Krisztus Jézus hirdetett, vajon nem volt népszerűtlen az ő idejében?” Az államügyész így válaszolt: „De igen. És ha jól emlékszem arra, amit a Bibliában olvastam, akkor az is benne van, hogy mi történt Jézussal a jó hír hirdetése miatt.” Micsoda leleplező kijelentés! Az ügyész akaratlanul is a Tanúkat Jézussal hozta párhuzamba, az államot pedig azokkal, akik elítélték Jézust. A bíróság 1940. május 20-án egyhangúlag a Tanúk javára döntött.

¹⁰ Miért volt jelentőségteljes a bíróság döntése? Kiterjesztette a szabad vallásgyakorlathoz való jogot, és így nem korlátozhatta törvényesen a vallásszabadságot egyik szövetségi, állami vagy helyi hatóság sem. Továbbá a bíróság úgy találta, hogy Jesse „nem jelent. . . veszélyt a közrendre”. Ez a döntés egyértelműen megerősítette, hogy Jehova Tanúi nem zavarják a közrendet. Micsoda jogi győzelem ez Isten szolgáinak! De hogyan válik ez a mi javunkra? Egy ügyvéd, aki Jehova Tanúja, megjegyzi: „A vallásunk szabad gyakorlása lehetővé teszi, hogy mint Tanúk megosszunk egy reményteljes üzenetet a környezetünkben élőkkel, és mindezt anélkül, hogy tartanunk kellene a jogaink igazságtalan korlátozásától.”

11. Hogyan reagáltak a testvérek Kanadában az üldözésre?

¹¹ Az 1940-es években Jehova Tanúi ádáz üldözéssel néztek szembe Kanadában. Azért, hogy a testvérek a nyilvánosság tudomására hozzák, hogy az állam megsérti a vallásszabadsághoz való jogukat, 1946-ban 16 napon át egy tájékoztatólapot terjesztettek Québec izzó gyűlölete Isten, Krisztus és a szabadság iránt egész Kanada szégyene (Quebec’s Burning Hate for God and Christ and Freedom Is the Shame of All Canada) címmel. Ez a négyoldalas tájékoztatólap részletesen beszámolt a Québec tartományban élő Tanúk ellen irányuló, papság által szított rendbontásokról, rendőrségi kegyetlenkedésekről, illetve csőcseléktámadásokról. „Továbbra is jogtalanul tartóztatják le Jehova Tanúit – írta a tájékoztatólap. – Körülbelül 800 ügy van függőben Jehova Tanúi ellen Nagy-Montrealban.”

12. a) Mit váltott ki az ellenségeinkből a tájékoztatólap? b) Mivel vádolták a testvéreinket? (Lásd a széljegyzetet is.)

¹² A tájékoztatólap hatására Québec miniszterelnöke, Maurice Duplessis karöltve Villeneuve római katolikus bíborossal „irgalmatlan harcot” hirdetett a Tanúk ellen. A büntetőeljárások száma hamarosan 800-ról 1600-ra növekedett. Egy úttörő testvérnő ezt mondta: „A rendőrség annyiszor letartóztatott minket, hogy egy idő után már nem is számoltuk.” Azokat a Tanúkat, akiket rajtakaptak a tájékoztatólap terjesztésén, azzal vádolták, hogy „lázító iratot” adnak ki. b

13. Kiket állítottak először bíróság elé lázadás vádjával, és milyen ítélet született?

 ¹³ Aimé Boucher testvért és a lányait, Gisèle-t (18 éves) és Lucille-t (11 éves) állították először bíróság elé lázadás vádjával. Ez 1947-ben történt. A Québec izzó gyűlölete című tájékoztatólapot terjesztették a farmjuk közelében, a Québec városától délre fekvő hegyekben, és aligha lehetett volna azt mondani róluk, hogy zavarják a közrendet. Boucher testvér szelíd, alázatos ember volt, gondozgatta a farmját, és időnként bement a városba a lovas kocsiján. Sajnos a családja átélt olyan kegyetlenségeket, melyekről a tájékoztatólap említést tett. Az elsőfokú bíróság bírója, aki gyűlölte a Tanúkat, nem fogadta el a Boucher család ártatlanságát alátámasztó bizonyítékokat. Ehelyett helyt adott annak a vádnak, hogy a tájékoztatólap ellenségeskedést szít, és ezért a Boucher családot bűnösnek nyilvánította. A bírónak lényegében ez volt az álláspontja: bűncselekménynek számít elmondani az igazságot! Aimét és Gisèle-t elítélték lázító irat terjesztéséért, és még a fiatal Lucille is két napot börtönben töltött. A testvérek fellebbeztek Kanada Legfelsőbb Bíróságához, és az kész volt tárgyalni az ügyüket.

14. Mit tettek a Québecben élő testvérek az üldözés évei alatt?

¹⁴ Eközben a testvéreink és testvérnőink az ádáz, erőszakos támadások ellenére továbbra is bátran megosztották a Királyságról szóló jó hírt az emberekkel Québecben. Tanúskodásuk gyakran kiemelkedő eredményekkel járt. Az azt követő négy évben, hogy 1946-ban elkezdték a kampányt a tájékoztatólappal, a Tanúk száma Québecben 300-ról 1000-re nőtt! c

15–16. a) Milyen döntést hozott Kanada Legfelsőbb Bírósága a Boucher család ügyében? b) Milyen hatással volt a győzelem a Tanúkra és másokra?

¹⁵ 1950 júniusában tárgyalta Aimé Boucher ügyét a kilenc bíróból álló legfelsőbb bíróság. Hat hónappal később, 1950. december 18-án a bíróság a javunkra döntött. Mi vezetett ehhez? Glen How testvér, aki a Tanúk ügyvédje volt, elmondta, hogy a bíróság elfogadta a védelem érvelését, miszerint a „lázadásnak” magában kell foglalnia az erőszakra vagy a kormányzat elleni zendülésre való felbujtást. Ám a tájékoztatólap „semmiféle felbujtást nem tartalmazott, ezért a szólásszabadság törvényes eszköze volt”. How testvér hozzátette még: „Első kézből tapasztaltam, hogyan vezetett bennünket Jehova győzelemre.” d

¹⁶ A legfelsőbb bíróság döntése Isten Királyságának látványos győzelme volt. A döntés eredményeként lezárták azt a függőben levő 122 ügyet, melyekben a Québecben élő Tanúkat lázító irat terjesztésével vádolták. Továbbá a bíróság döntésének köszönhetően a Kanadában és a Brit Nemzetközösség más részein élő állampolgároknak ettől kezdve joguk volt ahhoz, hogy kifejezzék a véleményüket a kormányzás módjával kapcsolatban. Nem utolsósorban pedig ez a győzelem visszaverte a québeci kormány és az egyház együttes támadását, mely Jehova Tanúi szabadságjogai ellen irányult. e

17. Hogyan próbálja néhány kormány szabályozni a prédikálómunkánkat?

¹⁷ Az első századi keresztényekhez hasonlóan mi sem „házalunk az Isten szavával”. (Olvassátok fel: 2Korintusz 2:17.) Ennek ellenére néhány kormány megpróbálja szabályozni a prédikálómunkánkat a kereskedelemre vonatkozó törvények által. Nézzünk meg két bírósági pert, melyek azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy Jehova Tanúi házalók vagy Isten szolgái.

18–19. Hogyan próbálták korlátozni a hatóságok a prédikálómunkát Dániában?

¹⁸ Dánia. 1932. október 1-jén érvénybe lépett egy törvény, mely megtiltotta, hogy bárki is nyomtatott kiadványokat terjesszen házalói engedély nélkül. A testvéreink azonban nem folyamodtak engedélyért. Másnap, október 2-án öt hírnök prédikálással töltött egy napot a fővárostól, Koppenhágától több mint 30 kilométerre nyugatra fekvő Roskilde városában. A nap végén az egyik hírnöknek, August Lehmann-nak nyoma veszett. Letartóztatták engedély nélküli kereskedelmi tevékenység vádjával.

¹⁹ 1932. december 19-én August Lehmann megjelent a bíróságon. A vallomásában elmondta, hogy azért kereste fel az embereket, hogy bibliai témájú kiadványokat kínáljon fel nekik, viszont azt tagadta, hogy házalt volna. Az elsőfokú bíróság elfogadta a vádlott védekezését, majd kijelentette: „A vádlott. . . képes anyagilag gondoskodni önmagáról, és. . . nem tett szert semmilyen anyagi haszonra, és ez nem is állt szándékában. A tevékenysége inkább anyagi veszteséget okozott neki.” A bíróság a Tanúk mellé állt, és úgy ítélte meg, hogy Lehmann testvér tevékenysége „nem kereskedelmi jellegű”. Isten népének ellenségei viszont azt akarták, hogy az egész országban korlátozva legyen a prédikálómunka (Zsolt 94:20). Ezért az ügyész fellebbezést nyújtott be Dánia Legfelsőbb Bíróságához. Hogyan reagáltak a testvérek?

20. Milyen ítéletet hozott Dánia Legfelsőbb Bírósága, és hogyan fogadták azt a testvérek?

²⁰ A tárgyalás előtti héten a Tanúk egész Dániában fokozták a prédikálómunkát. 1933. október 3-án, kedden a legfelsőbb bíróság ítéletet hirdetett. Megerősítette az elsőfokú bíróság döntését, vagyis azt, hogy August Lehmann nem szegte meg a törvényt. A döntés értelmében a Tanúk továbbra is szabadon prédikálhattak. Mivel a testvérek szerették volna kifejezni a hálájukat Jehovának ezért a jogi győzelemért, még buzgóbban prédikáltak. A bíróság döntése óta a kormány nem akadályozza a Dániában élő testvéreket a szolgálatuk végzésében.

21–22. Milyen ítéletet hozott az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága Murdock testvér ügyében?

²¹ Egyesült Államok. 1940. február 25-én, vasárnap Robert Murdockot, aki úttörő volt, hét másik Tanúval együtt letartóztatták, miközben Pennsylvania államban, a Pittsburgh melletti Jeannette városában prédikáltak. Elítélték őket, mivel nem szerezték be a kiadványok felkínálásához szükséges engedélyt. Fellebbeztek, és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kész volt tárgyalni az ügyet.

 ²² 1943. május 3-án a legfelsőbb bíróság kihirdette az ítéletet, és a Tanúk javára döntött. Nem értett egyet azzal, hogy a város engedély beszerzését követeli, mivel ezáltal „pénzt kér egy olyan jog gyakorlásáért, melyet biztosít a szövetségi alkotmány”. A bíróság érvénytelenítette a város rendeletét, mivel az „korlátozza a sajtószabadságot és a vallás szabad gyakorlását”. William O. Douglas bíró a bírák többségének álláspontját ismertette, amikor elmondta, hogy Jehova Tanúi tevékenysége „nemcsak prédikálásból, illetve nemcsak vallásos kiadványok terjesztéséből áll, hanem mindkettőt magában foglalja”. A bíró még hozzátette: „A vallásos tevékenységnek ez a formája ugyanazt a megbecsült helyet foglalja el. . ., mint a templomokban bemutatott imádat és a szószékekről történő prédikálás.”

23. Miért van jelentőségük napjainkban az 1943-ban aratott jogi győzelmeknek?

²³ A legfelsőbb bíróság döntése jelentős jogi győzelem volt Isten népének. Megerősítette, hogy valóban keresztény szolgák vagyunk, nem pedig házaló ügynökök. 1943-ban, ezen az emlékezetes napon Jehova Tanúi 13 perből 12-t megnyertek a legfelsőbb bíróságon, beleértve a Murdock-ügyet is. Ezek a döntések precedensül szolgáltak a nemrégiben lezajlott bírósági perek során, melyekben az ellenségeink újra meg újra  megtámadták az ahhoz való jogunkat, hogy nyilvánosan és házról házra prédikáljuk a Királyság jó hírét.

24. Mit teszünk, ha egy kormány betiltja a prédikálómunkánkat?

²⁴ Jehova szolgáiként nagyra értékeljük, amikor a kormányok nem gördítenek jogi akadályt a Királyság jó hírének prédikálása elé. Ám ha egy kormány betiltja a prédikálómunkánkat, akkor változtatunk a módszereinken, és olyan módokon folytatjuk a munkánkat, ahogyan az lehetséges. Az apostolokhoz hasonlóan nekünk is „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Csel 5:29; Máté 28:19, 20). Egyúttal fellebbezünk a bíróságokhoz, hogy oldják fel a tevékenységeink korlátozását. Vizsgáljunk meg két példát.

25–26. Milyen események vezettek Nicaraguában ahhoz, hogy a legfelsőbb bírósághoz került egy ügy, és milyen döntés született?

²⁵ Nicaragua. 1952. november 19-én Donovan Munsterman, aki misszionárius és fiókhivatal-szolga volt, elment a fővárosba, Managuába, a bevándorlási hivatalba. Azt az utasítást kapta, hogy jelenjen meg a hivatal vezetője, Arnoldo García parancsnok előtt. A parancsnok közölte vele, hogy ezentúl Jehova Tanúinak egész Nicaraguában „tilos prédikálniuk a hitnézeteikről, és vallásos tevékenységet folytatniuk”. Amikor Munsterman testvér megkérdezte a parancsnoktól, hogy mi ennek az oka, azt válaszolta, hogy a Tanúknak nincs engedélyük a kormány miniszterétől a szolgálatuk végzéséhez, illetve azzal vádolják őket, hogy kommunisták. Kik vádoltak ezzel minket? A római katolikus papság.

²⁶ Munsterman testvér azonnal fellebbezett a közigazgatási és vallásügyi minisztériumhoz és Anastasio Somoza García elnökhöz, de nem járt sikerrel. Ezért a testvérek változtattak  a módszereiken. Bezárták a Királyság-termet, kisebb csoportokban gyűltek össze, és felhagytak az utcai tanúskodással, de továbbra is megosztották a Királyságról szóló jó hírt másokkal. Egyúttal kérvényt nyújtottak be Nicaragua Legfelsőbb Bíróságához, hogy oldja fel a betiltást. Az újságok széles körben írtak a betiltásról, és a kérvény részleteiről. A legfelsőbb bíróság az ügy tárgyalása mellett döntött. Milyen döntés született? 1953. június 19-én a legfelsőbb bíróság egyhangú ítéletet hozott a Tanúk javára. Megállapította, hogy a betiltás megsértette a szólásszabadsághoz, valamint a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való alkotmányos jogukat. Azt is elrendelte, hogy helyre kell állítani a nicaraguai kormány és a Tanúk közötti jó viszonyt.

27. Miért lepődtek meg a nicaraguaiak a legfelsőbb bíróság döntésén, és hogyan tekintettek a testvérek erre a győzelemre?

²⁷ A nicaraguaiakat meglepte, hogy a legfelsőbb bíróság megvédte a Tanúkat. Egészen addig a papságnak olyan erőteljes befolyása volt, hogy a bíróság kerülte az összetűzést velük. Emellett a kormányhivatalnokoknak olyan nagy hatalmuk volt, hogy a bíróság ritkán fordult szembe a döntésükkel. A testvéreink biztosak voltak benne, hogy ez a jogi győzelem annak köszönhető, hogy a Királyuk védelmezte őket, és hogy nem hagytak fel a prédikálással (Csel 1:8).

28–29. Milyen fordulatot vettek az események Zaire-ban az 1980-as évek közepén?

²⁸ Zaire. Az 1980-as évek közepén körülbelül 35 000 Tanú volt Zaire-ban, a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban. A fiókhivatal lépést akart tartani a folyamatos növekedéssel, ezért új létesítményeket építettek. 1985 decemberében nemzetközi kongresszust tartottak a fővárosban, Kinshasában. A világ számos pontjáról érkezett 32 000 küldött megtöltötte a város stadionját. Ám a helyzet hamarosan megváltozott. Mi történt?

²⁹ Marcel Filteau testvér – egy Québecből származó misszionárius, aki átélte a Duplessis-kormány részéről megnyilvánuló üldözést – ekkoriban Zaire-ban szolgált. Visszaidézte, mi történt: „1986. március 12-én a felelős testvérek kaptak egy levelet, mely közölte, hogy Jehova Tanúi munkáját betiltották Zaire-ban.” A betiltást az ország elnöke, Mobutu Sese Seko írta alá.

30. Miről kellett döntenie a fiókbizottságnak, és mire jutottak?

³⁰ Másnap a nemzeti rádióban a következő bejelentés hangzott el: „Soha többé nem hallunk Jehova Tanúiról [Zaire-ban].” Azonnali üldözés vette kezdetét. A Királyság-termeket tönkretették, a testvéreinket pedig kirabolták, letartóztatták, bebörtönözték és megverték. Még a Tanúk gyermekeit is börtönbe zárták. 1988. október 12-én a kormány lefoglalta a szervezetünk tulajdonait. A polgárőrség, vagyis egy katonai alakulat pedig megszállta a fiókhivatalt. A felelős testvérek kérvényt nyújtottak be Mobutu elnökhöz, de nem kaptak választ. Ekkor a fiókbizottságnak döntenie kellett arról, hogy  fellebbezzenek-e a legfelsőbb bírósághoz, vagy várjanak még. Timothy Holmes, aki akkoriban misszionáriusként szolgált, és az ország fiókbizottságának koordinátora volt, így emlékszik vissza: „Jehovához fordultunk bölcsességért és útmutatásért.” Miután a fiókbizottság imával kísérve mérlegelte a helyzetet, úgy érezte, még nem érkezett el az ideje, hogy jogi útra tereljék az ügyet. Inkább arra összpontosítottak, hogy hogyan tudnának gondoskodni a testvérekről, és hogyan tudnák folytatni a prédikálómunkát.

31–32. Milyen ítéletet hozott Zaire Legfelsőbb Bírósága, és ez milyen hatással volt a testvéreinkre?

³¹ Ahogy teltek az évek, a Tanúk elnyomása enyhült, az ország pedig egyre jobban figyelembe vette az emberi jogokat. A fiókbizottság arra a következtetésre jutott, hogy eljött az ideje, hogy fellebbezzenek Zaire Legfelsőbb Bíróságához a korlátozás feloldása érdekében. Figyelemre méltó, hogy a legfelsőbb bíróság beleegyezett az ügy tárgyalásába. Majd 1993. január 8-án, közel hét évvel azután, hogy az elnök elrendelte a betiltást, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a kormány Tanúk elleni fellépése törvénytelen volt, ezért a korlátozást feloldották. Gondoljunk csak bele, mit jelentett ez! A bírák a saját életük kockáztatásával érvénytelenítették az elnök döntését! Holmes testvér ezt mondja: „A pereskedés idején láttuk, hogyan tudja Jehova megváltoztatni az eseményeket” (Dán 2:21). Ez a jogi győzelem megerősítette a testvéreink hitét. Biztosak voltak benne, hogy annak köszönhetően tudták, mikor és hogyan cselekedjenek, hogy a Királyuk, Jézus irányította őket.

³² A korlátozás feloldása után a fiókhivatal új fiókhivatali létesítményeket építhetett, behozhatott bibliai kiadványokat,  és a misszionáriusok engedélyt kaphattak, hogy belépjenek az országba. f Isten népe az egész világon boldog, hogy Jehova szellemi védelemben részesíti a népét (Ézs 52:10).

33. Mit bizonyítanak azok a jogi győzelmek, melyeket áttekintettünk?

³³ Ez a néhány jogi győzelem, melyet most áttekintettünk, bizonyítja, hogy Jézus beteljesítette a következő ígéretét: „olyan szájat és bölcsességet adok nektek, amelynek az összes nektek ellenszegülő képtelen lesz ellenállni vagy ellene mondani.” (Olvassátok fel: Lukács 21:12–15.) Időnként Jehova kétségkívül arra indította a Gamálielhez hasonló embereket, hogy népének védelmére keljenek, illetve arra ösztönözte a bátor bírákat és ügyvédeket, hogy álljanak ki az igazság mellett. Jehova tehát hatástalanította az ellenségeink fegyvereit. (Olvassátok fel: Ézsaiás 54:17.) Semmi sem tudja megállítani Isten munkáját!

34. Miért figyelemre méltók a jogi győzelmeink, és mit bizonyítanak? (Lásd „ A legfelsőbb bíróságokon aratott győzelmek lendületet adtak a prédikálásnak” című kiemelt részt is.)

³⁴ Miért figyelemre méltók a jogi győzelmeink? Gondoljunk csak bele: Jehova Tanúi nem foglalnak el kiemelkedő szerepet a társadalomban, és nincs nagy befolyásuk. Nem szavazunk, nem támogatjuk a politikai kampányokat, és nem próbáljuk befolyásolni a politikusokat. Továbbá, általában úgy tekintenek azokra a Tanúkra, akiknek az ügyét a legfelsőbb bíróság tárgyalja, mint akik „iskolázatlan és egyszerű emberek” (Csel 4:13). Emberi szemszögből nézve tehát a bíróságoknak nem áll érdekükben, hogy a befolyásos vallási és politikai ellenfeleink ellen döntsenek, és a mi oldalunkra álljanak. De a bíróságok újra meg újra a mi javunkra döntöttek! A jogi győzelmeink bizonyítják, hogy „Isten tekintete előtt, Krisztussal közösségben szólunk” (2Kor 2:17). Ezért Pál apostolhoz hasonlóan mi is kijelenthetjük: „Jehova az én segítőm; nem fogok félni” (Héb 13:6).