Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

10. FEJEZET

A házasság Isten ajándéka

A házasság Isten ajándéka

„A hármas kötelet nem lehet egyhamar szétszakítani” (PRÉDIKÁTOR 4:12)

1–2. a) Miben bíznak a friss házasok? b) Milyen kérdésekről lesz szó ebben a fejezetben?

 KÉPZELJ magad elé egy boldog menyasszonyt és vőlegényt az esküvőjük napján. Nagyon izgatottak, hogy milyen lesz a közös életük. Tele vannak álmokkal és reményekkel. Bíznak benne, hogy a házasságuk hosszú és boldog lesz.

2 Ám sok házasság, bár jól indul, nem úgy folytatódik. Egy házaspárnak Isten útmutatására van szüksége ahhoz, hogy a házasságuk tartós és boldog legyen. Ezért vizsgáljuk meg a Biblia válaszát a következő kérdésekre: Milyen előnyökkel jár a házasság? Hogyan választhatsz jó házastársat? Hogyan lehetsz jó férj vagy feleség? És mi segíthet tartóssá tenni a házasságot? (Olvassátok fel: Példabeszédek 3:5, 6.)

HÁZASSÁGOT KÖSSEK?

3. Szerinted házasnak kell lennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk? Magyarázd meg!

3 Egyesek szerint nem lehetünk boldogok, ha nincs házastársunk. De ez nem igaz. Jézus azt mondta, hogy az egyedülállóság ajándék lehet (Máté 19:11, 12). Pál apostol is azt írta, hogy előnyökkel jár az egyedülállóság (1Korintusz 7:32–38). A te döntésed, hogy megházasodsz-e. Ne köss házasságot csak azért, mert a családod, a kultúrád vagy a barátaid nyomást gyakorolnak rád!

4. Milyen előnyei vannak egy jó házasságnak?

4 A Biblia szerint a házasság is ajándék Istentől, és vannak előnyei. Jehova ezt mondta az első férfiról, Ádámról: „Nem jó az embernek egyedül, alkotok neki segítőt, aki kiegészíti őt” (1Mózes 2:18). Jehova megteremtette Évát, hogy Ádám felesége legyen, és ők lettek az első család. Ha egy házaspárnak gyermekei is vannak, akkor a házasságuk biztos hátteret nyújt a felnevelésükhöz. A házasságnak azonban nem csupán az a célja, hogy a párnak gyermekei legyenek (Zsoltárok 127:3; Efézus 6:1–4).

5–6. Milyen értelemben lehet egy házasság olyan, mint egy hármas kötél?

5 Salamon király ezt írta: „Jobb kettőnek, mint egynek, mivel a kemény munkájuk jutalommal jár. Mert ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De mi lesz azzal, aki úgy esik el, hogy nincs, aki felsegítse? . . . a hármas kötelet nem lehet egyhamar szétszakítani” (Prédikátor 4:9–12).

6 Egy jó házasság a legszorosabb barátság lehet két ember között, akik segítik, vigasztalják és megvédik egymást. A szeretet megerősítheti a házasságot, de akkor lesz igazán erős, ha a férj is, és a feleség is Jehovát imádja. Így a házasságuk olyan lesz, mint egy hármas kötél, vagyis egy olyan kötél, melyben három szál van szorosan összefonva. Egy ilyen kötél sokkal erősebb, mint egy két szálból font kötél. A házasság akkor lesz erős, ha Jehova is része annak.

7–8. Mit tanácsolt Pál a házassággal kapcsolatban?

7 Miután egy pár házasságot köt, örömüket lelhetik abban, hogy kielégítik egymás természetes szexuális szükségleteit (Példabeszédek 5:18). De ha valaki pusztán azért köt házasságot, hogy kielégítse ezeket a vágyait, akkor talán nem bölcsen választ majd társat. Ezért tanácsolja azt a Biblia, hogy csak azután kössön valaki házasságot, ha már túl van „a fiatalkor virágzásán”, vagyis azon az időszakon, amikor különösen erősek a szexuális vágyak (1Korintusz 7:36). Jobb várni a házassággal addig, amíg ezek az érzések lecsillapodnak. Utána tisztábban tud gondolkodni az ember, és jobb döntést tud hozni (1Korintusz 7:9; Jakab 1:15).

8 Ha a házasságot fontolgatod, jó, ha reális vagy, és tisztában vagy vele, hogy minden házasságban adódnak gondok. Pál azt mondta, hogy akik házasságot kötnek, „azoknak nyomorúságuk lesz a testükben” (1Korintusz 7:28). Még a legjobb házasságban is vannak nehéz időszakok. Ezért ha úgy döntesz, hogy meg akarsz házasodni, bölcsen válaszd meg a házastársadat!

KIVEL KÖSSEK HÁZASSÁGOT?

9–10. Mi történne, ha olyan személlyel kötnél házasságot, aki nem imádja Jehovát?

9 Fontos figyelembe venni a következő bibliai alapelvet, amikor házastársat választunk: „Ne kerüljetek felemás igába nem hívőkkel!” (2Korintusz 6:14). Ez a szókép a földműveléshez kapcsolódik. Ha két állatnak nagyon különböző a mérete és az ereje, akkor a földműves nem fogja őket egy igába, hogy megművelje velük a földjét. Ez egyik állatnak sem lenne jó, mivel mindkettő szenvedne. Ehhez hasonlóan valószínűleg sok problémát fog szülni, ha Jehova egyik imádója olyan személlyel köt házasságot, aki nem imádja Jehovát. Ezért a Biblia bölcsen azt tanácsolja, hogy csak olyan valakivel kössünk házasságot, „aki az Úr követője” (1Korintusz 7:39).

10 Előfordul, hogy némelyik keresztény úgy érzi, inkább házasságot kötne valakivel, aki nem imádja Jehovát, mint hogy egyedül maradjon. De ha figyelmen kívül hagyjuk a Biblia tanácsát, annak sokszor szívfájdalom és boldogtalanság lesz a vége. Jehova imádóiként az ő szolgálata a legfontosabb az életünkben. Mit éreznél, ha nem oszthatnád meg a házastársaddal azt, ami a legfontosabb az életedben? Sokan döntöttek úgy, hogy inkább egyedülállók maradnak, mint hogy olyan valakivel házasodjanak össze, aki nem szereti és szolgálja Jehovát. (Olvassátok fel: Zsoltárok 32:8.)

11. Hogyan tudsz bölcsen házastársat választani?

11 Ez nem jelenti azt, hogy bárki jó házastársad lenne, aki Jehovát szolgálja. Ha azon gondolkodsz, hogy házasságot kötsz, olyan valakit keress, akit igazán kedvelsz, és akivel jól kijössz. Várj addig, amíg olyan személyt nem találsz, aki ugyanazokat a dolgokat szeretné csinálni az életben, mint te, és akinek Isten szolgálata a legfontosabb. Szánj időt arra, hogy elolvasd és elgondolkodj azokon a hasznos tanácsokon, melyek a hű rabszolgától kapott kiadványokban jelennek meg a házassággal kapcsolatban. (Olvassátok fel: Zsoltárok 119:105.)

12. Mit tanulhatunk a Bibliából az elrendezett házasságokról?

12 Bizonyos kultúrákban megszokott, hogy a szülők választanak házastársat a fiuknak vagy a lányuknak. Úgy gondolják, hogy a szülők tudják, ki lenne a legjobb a gyermeküknek. Ez a szokás a bibliai időkben is elterjedt volt. Ezért ha a családod úgy dönt, hogy követi ezt a szokást, a Biblia segíthet a szülőknek abban, hogy milyen tulajdonságokat keressenek a gyermekük leendő házastársában. Például amikor Ábrahám feleséget választott Izsáknak, elsősorban nem a pénz és a társadalmi rang számított neki, hanem az, hogy a lány szeresse Jehovát (1Mózes 24:3, 67; lásd: Melléklet, 25. pont).

HOGYAN KÉSZÜLHETEK FEL A HÁZASSÁGRA?

13–15. a) Hogyan készülhet fel egy férfi arra, hogy jó férj legyen? b) Hogyan készülhet fel egy nő arra, hogy jó feleség legyen?

13 Ha a házasságkötést fontolgatod, biztosnak kell lenned abban, hogy felkészült vagy rá. Talán úgy gondolod, hogy igen, de nézzük meg, mit jelent igazából felkészültnek lenni a házasságra. A válasz talán meglep majd.

Szánj időt arra, hogy elolvasd és elgondolkodj azokon a tanácsokon, melyeket Isten Szava a házassággal kapcsolatban ad!

14 A Biblia rámutat, hogy a férjnek és a feleségnek eltérő szerepe van a családban. Ezért logikus, hogy a férfiaknak és a nőknek mást-mást jelent felkészülni a házasságra. Ha egy férfi meg akar házasodni, át kell gondolnia, hogy kész-e arra, hogy családfő legyen. Jehova elvárja a férjtől, hogy gondoskodjon a felesége és a gyermekei anyagi és érzelmi szükségleteiről. És ami a legfontosabb, a férjnek vezetést kell nyújtania a családjának Isten imádatában. A Biblia úgy jellemzi azt a férfit, aki nem gondoskodik a családjáról, hogy „rosszabb a hitetlennél” (1Timóteusz 5:8). Ezért ha férfi vagy, és azon gondolkodsz, hogy megházasodsz, akkor gondold át, hogyan alkalmazhatnád ezt a bibliai alapelvet: „Lásd el a munkádat odakint, és végezz el mindent a szántóföldön. Utána építsd a házadat.” Más szavakkal: mielőtt megházasodsz, alaposan mérlegeld, hogy tudsz-e olyan férj lenni, amilyennek Jehova akar látni (Példabeszédek 24:27).

15 Ha egy nő a férjhez menést fontolgatja, át kell gondolnia, hogy kész-e vállalni az azzal járó felelősséget, hogy feleség és talán anya lesz. A Biblia több területet is megemlít, ahogy egy feleség gondját viselheti a férjének és a gyermekeinek (Példabeszédek 31:10–31). Napjainkban sok férfi és nő csak arra gondol, hogy mit tehet majd érte a házastársa. De Jehova azt szeretné, hogy arra gondoljunk, hogy mi mit tehetünk a házastársunkért.

16–17. Min gondolkodj el, ha a házasságot fontolgatod?

16 Mielőtt házasságot kötsz, gondolkodj el azon, mit mond Jehova a férjekről és a feleségekről. Az, hogy a férfi a családfő, nem azt jelenti, hogy akár fizikailag, akár érzelmileg elnyomhatja a családját. A jó családfő Jézus példáját követi, aki mindig szeretettel és kedvesen bánik azokkal, akik a gondjaira vannak bízva (Efézus 5:23). Egy nőnek pedig azt kell átgondolnia, hogy mit jelent támogatni a férje döntéseit, és együttműködni vele (Róma 7:2). Fel kell tennie magának a kérdést, hogy örömmel alá tudná-e vetni magát egy tökéletlen férfinak. Ha úgy érzi, nem, akkor talán úgy dönt, hogy egyelőre jobb, ha egyedülálló marad.

17 A férjeknek és a feleségeknek elsősorban a házastársuk boldogságával kell törődniük, nem a sajátjukéval. (Olvassátok fel: Filippi 2:4.) Pál ezt írta: „mindegyikőtök úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, a feleség pedig mélységesen tisztelje a férjét” (Efézus 5:21–33). A férfiaknak és a nőknek is érezniük kell, hogy szeretik és tisztelik őket. De ahhoz, hogy egy házasság jól működjön, a férfinak különösen fontos tudnia, hogy a felesége tiszteli őt, a nőnek pedig, hogy a férje szereti őt.

18. Miért kell elővigyázatosnak lennie egy párnak az udvarlás alatt?

18 Az udvarlásnak örömteli időszaknak kell lennie, amikor a pár jobban megismeri egymást. Ez az időszak arra is jó, hogy reálisan és őszintén fel tudják mérni, hogy tényleg össze akarják-e kötni az életüket. Eközben a férfi és a nő megtanulják, hogyan kommunikáljanak egymással, és igyekeznek megtudni, mi van a másik szívében. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, természetes, hogy fizikailag is vonzódni kezdenek egymáshoz. Ám ügyelniük kell arra, hogyan fejezik ki az érzéseiket a házasságkötés előtt, nehogy erkölcstelenséget kövessenek el. A valódi szeretet segít, hogy önuralmuk legyen, továbbá visszatartja őket attól, hogy olyasmit tegyenek, ami gyengítené az egymással és a Jehovával ápolt kapcsolatukat (1Tesszalonika 4:6).

Az udvarlás során a férfi és a nő megtanulhatja, hogyan kommunikáljanak egymással

HOGYAN TEHETEM TARTÓSSÁ A HÁZASSÁGOMAT?

19–20. Hogyan tekintik a keresztények a házasságot?

19 Sok könyv és film egy nagyszabású, boldog esküvővel ér véget. Ám a való életben az esküvő csak a kezdet. Jehova eredetileg azt akarta, hogy a házasság életre szóló kapcsolat legyen (1Mózes 2:24).

20 Ma sokan ideiglenesnek tekintik a házasságot. Könnyű összeházasodni, és könnyű elválni is. Vannak, akik úgy érzik, hogy ha problémák adódnak, ideje elhagyni a házastársukat, és kilépni a házasságból. De emlékezz rá, hogy a Biblia a házasságot egy három szálból font, erős kötélhez hasonlítja. Egy ilyen kötél még nagy nyomás alatt sem szakad szét. Ha Jehovához fordulunk segítségért, a házasságunk tartós lesz. Jézus ezt mondta: „Amit. . . Isten közös igába fogott, egyetlen ember se válassza szét” (Máté 19:6).

21. Mi segít, hogy a férj és a feleség szeresse egymást?

21 Mindannyiunknak vannak erősségei és gyengeségei. Nagyon könnyű meglátni mások gyengeségeit, különösen a házastársunkéit. De ha ezekre figyelünk, nem leszünk boldogok. Viszont ha a házastársunk jó tulajdonságaira összpontosítunk, akkor a házasságunk boldog lesz. Reális elvárni, hogy így lássuk a tökéletlen házastársunkat? Igen! Jehova tudja, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk, mégis a jó tulajdonságainkra összpontosít. Képzeld, mi lenne, ha nem tenné! A zsoltáríró ezt mondta: „Ha a vétkeket néznéd, ó, Jah, ó, Jehova, akkor kicsoda maradhatna meg?” (Zsoltárok 130:3). A férjek és a feleségek úgy tudják követni Jehova példáját, hogy a jót keresik a társukban, és hamar megbocsátanak egymásnak. (Olvassátok fel: Kolosszé 3:13.)

22–23. Miért jó példa Ábrahám és Sára a házaspároknak?

22 Az évek múlásával a házasság egyre erősebbé válhat. Ábrahám és Sára hosszú, boldog házasságban élt. Amikor Jehova arra utasította Ábrahámot, hogy hagyja el az otthonát, Ur városát, Sára valószínűleg már elmúlt 60 éves. Képzeld el, milyen nehéz lehetett hátrahagynia a kényelmes otthonát azért, hogy aztán sátrakban éljen! De Sára a férje jó barátja és társa volt, és nagyon tisztelte. Így hát támogatta Ábrahám döntéseit, és segített neki megvalósítani azokat (1Mózes 18:12; 1Péter 3:6).

23 Természetesen az, hogy valaki jó házasságban él, még nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyetért a házastársával. Egyszer, amikor Ábrahám nem értett egyet Sárával, Jehova ezt mondta neki: „Hallgass rá”. Ábrahám így is tett, és ennek jó eredménye lett (1Mózes 21:9–13). Ha időnként nem értesz egyet a házastársaddal, ne keseredj el! A lényeg, hogy még ha nézeteltérésetek is van valami miatt, továbbra is szeretettel és tisztelettel bánjatok egymással.

Már kezdettől fogva vegyétek figyelembe Isten Szavát a házasságotokban

24. Hogyan dicsőítheti a házasságunk Jehovát?

24 A keresztény gyülekezetben több ezer boldog házaspár van. Ha házasságot akarsz kötni, ne feledd, hogy a házastársad megválasztása az egyik legfontosabb döntés, amelyet valaha hozhatsz. Az egész életedre hatással lesz, ezért kérd Jehova vezetését. Így bölcsen tudod majd megválasztani a házastársadat, jól fel tudsz készülni a házasságra, és dolgozni tudsz azon, hogy a házasságod erős és szeretetteljes kötelék legyen, amely Jehovát dicsőíti.