Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

11. FEJEZET

Az esküvő után

Az esküvő után

„A szeretet soha nem múlik el” (1KORINTUSZ 13:8)

1–2. Vajon a házassági gondok azt jelentik, hogy a házasság kudarcot vallott? Magyarázd meg!

 A HÁZASSÁG ajándék Jehovától. Boldogabbá teheti egy ember életét. Ám minden házasságban vannak gondok is. Sőt lehet, hogy egy házaspárnak úgy tűnik, soha nem lesz vége a problémáiknak, és már nem érzik magukat olyan közel egymáshoz, mint korábban.

2 Nem kell meglepődnünk azon, ha időnként nehézségek merülnek fel a házasságunkban. De ez még nem jelenti azt, hogy a házasság kudarcot vallott. Még komoly gondokkal küszködő házaspároknak is sikerült helyrehozniuk a kapcsolatukat és megerősíteniük a házasságukat. Hogyan?

KÖZELEDJETEK ISTENHEZ ÉS EGYMÁSHOZ!

3–4. Mi történik néha egy házasságban?

3 A házasság két különböző embert köt össze, akiknek más az ízlésük, másképp gondolkodnak, és másképp csinálnak dolgokat. A házastársaknak talán eltérő a hátterük és a kultúrájuk. Idő és erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy pár jól megismerje és megértse egymást.

4 Idővel egy férjet és egy feleséget annyira leköthetnek a saját dolgaik, hogy eltávolodnak egymástól, mintha külön életük lenne. Mi segíthet nekik, hogy újból közel kerüljenek egymáshoz?

A Biblia tanácsai elengedhetetlenek egy jó házassághoz

5. a) Mi segíthet egy kereszténynek közelebb kerülnie a házastársához? b) A Héberek 13:4 alapján hogyan lássuk a házasságot?

5 Jehova nagyszerű tanácsokat ad arra, hogy hogyan kerülhettek közelebb a házastársaddal hozzá, illetve egymáshoz (Zsoltárok 25:4; Ézsaiás 48:17, 18). Ezt mondja: „A házasság legyen mindenki szemében tiszteletre méltó” (Héberek 13:4). Ami tiszteletre méltó, az értékes és becses, olyan, amit óvsz, és nem veszel természetesnek. Jehova azt szeretné, ha így látnánk a házasságot.

A JEHOVA IRÁNTI SZERETET MEGERŐSÍTHETI A HÁZASSÁGODAT

6. A Máté 19:4–6 szerint milyennek szánta Jehova a házasságot?

6 Jehova hozta létre az első házasságot. A Fia, Jézus ezt mondta: „Nem olvastátok-e, hogy aki kezdetben teremtette őket, férfinak és nőnek alkotta őket, és ezt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és a kettő egy test lesz.« Úgyhogy ők már nem kettő, hanem egy test. Amit azért Isten közös igába fogott, egyetlen ember se válassza szét” (Máté 19:4–6). Jehova már a kezdet kezdetétől tartós köteléknek szánta a házasságot. Azt akarta, hogy a családtagok közel érezzék magukat egymáshoz, boldogok legyenek, és együtt élvezzék az életet.

7. Hogyan erősítheti meg a férj és a feleség a házasságát?

7 A házaspárokra azonban több stressz és nyomás nehezedik napjainkban, mint korábban bármikor. Időnként olyan nagy a nyomás, hogy úgy érzik, menthetetlen a házasságuk, és feladják. De ha megértjük, hogyan tekinti Jehova a házasságot, az segíteni fog (1János 5:3).

8–9. a) Mikor kell követnünk Jehova házasságra vonatkozó útmutatásait? b) Mivel bizonyíthatjuk, hogy becsben tartjuk a házasságunkat?

8 Jehova útmutatásai mindig a javunkra vannak. Ahogy már említettük, Jehova ezt tanácsolja: „A házasság legyen. . . tiszteletre méltó” (Héberek 13:4; Prédikátor 5:4). Ha akkor is követjük a vezetését, amikor az nem könnyű, annak mindenképpen jó eredménye lesz (1Tesszalonika 1:3; Héberek 6:10).

9 Mivel nagy becsben tartjuk a házasságunkat, nem szeretnénk semmi olyat tenni vagy mondani, amivel árthatnánk neki. Inkább igyekszünk közelebb kerülni a házastársunkhoz. Hogyan tehetjük ezt meg?

ÜGYELJ A SZAVAIDRA ÉS A TETTEIDRE!

10–11. a) Milyen problémával küzd néhány házaspár? b) Miért nem mindegy, hogy hogyan beszélünk a házastársunkkal?

10 Sokféleképpen okozhatunk fájdalmat a házastársunknak. Azt tudjuk, hogy egy keresztény nem ütheti meg a házastársát, és más módon sem bántalmazhatja fizikailag. Ám a szavainkkal is bánthatjuk egymást! A szavak fegyverekké válhatnak. Egy nő ezt mondta: „A férjem szóban bántalmaz. Lehet, hogy nincsenek látható sebeim, de az olyan állandó csípős megjegyzései, mint például »csak egy púp vagy a hátamon!«, és »te semmirekellő!«, a szívembe marnak.” Egy férj pedig elmondta, hogy a felesége folyton becsmérelte, és gúnyneveket ragasztott rá. Így meséli: „Egy kulturált társaságban nem ismételhetem el azokat a dolgokat, amiket nekem mond. Emiatt nem tudok vele beszélgetni, és ezért maradok oly sokáig a munkahelyen. Ott sokkal biztonságosabb, mint otthon.” Manapság nagyon elterjedt a becsmérlő beszéd, vagyis az, hogy a házastársak kegyetlen és nyers szavakkal fájdalmat okoznak egymásnak.

11 Ha a férj és a feleség bántó szavakat használnak, érzelmi sebeket ejtenek egymáson, melyeknek hosszú idő kell hogy begyógyuljanak. Egyértelmű, hogy Jehova nem szeretné, ha így beszélnének egymással a házastársak. De észrevétlenül is megbánthatod a házastársadat. Talán azt gondolod, hogy kedves vagy vele, de neki is ez a véleménye? Ha megbántanád a szavaiddal, kész lennél változtatni azon, hogyan beszélsz hozzá? (Galácia 5:15; olvassátok fel: Efézus 4:31).

12. Mi lehet hatással egy férj vagy egy feleség Jehovával ápolt kapcsolatára?

12 Jehovának számít, hogy hogyan beszélsz a házastársaddal, akár kettesben vagytok, akár mások társaságában. (Olvassátok fel: 1Péter 3:7.)Jakab 1:26 erre emlékeztet minket: „Ha valaki úgy gondolja, hogy Istent imádja, de nem tartja féken a nyelvét, az ámítja a saját szívét, és hiábavaló az imádata.”

13. Mivel bánthatjuk még meg a házastársunkat?

13 Egy házaspárnak más szempontból is oda kell figyelnie a másik érzéseire. Például: Mit érezne a házastársad, ha elkezdenél sok időt tölteni valaki mással? Lehet, hogy ártalmatlan dologról van szó, mondjuk együtt mentek a szolgálatba, vagy valamiben segítséget nyújtasz annak a személynek. De hogyan éli ezt meg a házastársad? Egy keresztény feleségnek ilyen érzései voltak: „Fáj azt látnom, hogy a férjem oly sok időt és figyelmet szentel egy másik testvérnőnek a gyülekezetben. Emiatt úgy érzem, kevésbé vagyok fontos neki.”

14. a) Milyen alapigazságot mond ki az 1Mózes 2:24? b) Milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak?

14 Keresztényekként kötelesek vagyunk törődni a szüleinkkel és a gyülekezetben a testvéreinkkel. De miután házasságot kötünk, az a legfontosabb felelősségünk, hogy a férjünkre vagy a feleségünkre figyeljünk oda. Jehova azt mondta, hogy a férj „ragaszkodik feleségéhez” (1Mózes 2:24). Szívünkön kell viselnünk a házastársunk érzéseit. Kérdezd meg magadtól: „Annyi időt és figyelmet fordítok a házastársamra, amennyire szüksége van, és amennyit megérdemel? Annyi szeretetet kap tőlem, amennyire vágyik?”

15. Miért ügyeljenek a házas keresztények arra, hogy ne kerüljenek túl közel egy harmadik személyhez?

15 Ha túl közel kerülünk valakihez, aki nem a házastársunk, az feszültséget idéz elő a házasságunkban. Talán érzelmileg kötődünk a harmadik személyhez, és romantikus érzéseket kezdünk táplálni iránta (Máté 5:28). Ezek az érzések felerősödhetnek, ami odavezethet, hogy olyasmit teszünk, ami szégyent hoz a házasságunkra.

„LEGYEN. . . A HÁZASÉLET BESZENNYEZETLEN”

16. Milyen parancsot fogalmaz meg a Biblia a házasságról?

16 Miután a Biblia kijelenti, hogy legyen tiszteletre méltó a házasság, azt mondja, hogy legyen „a házasélet beszennyezetlen, mert Isten meg fogja ítélni azokat, akik szexuális erkölcstelenséget követnek el vagy házasságtörők” (Héberek 13:4; Példabeszédek 5:18). Hogyan fejezhetjük ki, hogy tiszteljük a házaséletet, és nem akarjuk beszennyezni?

17. a) Mit gondolnak sokan a házasságtörésről? b) Mit gondolnak a házasságtörésről a keresztények?

17 Egyesek semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy hűtlenek a házastársukhoz, de nem hagyhatjuk, hogy ez a gondolkodás hatással legyen ránk. Jehova egyértelművé teszi, hogy gyűlöli a szexuális erkölcstelenséget és a házasságtörést (olvassátok fel: Róma 12:9; Héberek 10:31; 12:29). Ha lefeküdnénk valakivel, aki nem a házastársunk, beszennyeznénk a házasságunkat. Azt mutatnánk ki vele, hogy nem tiszteljük Jehova irányadó mértékeit, és tönkretennénk a vele ápolt kapcsolatunkat. Tehát már az első lépést sem szabad megtennünk a házasságtörés felé! Ez azt is jelenti, hogy nem fantáziálgatunk egy másik személyről (Jób 31:1).

18. a) Miben hasonlít a házasságtörés a hamis istenek imádatához? b) Minek tartja Jehova a házasságtörést?

18 Az ókori Izraelben a mózesi törvény nagyon komoly bűnnek tartotta a házasságtörést, olyan súlyos bűnnek, mint a hamis istenek imádatát. Mindkettőért halálbüntetés járt (3Mózes 20:2, 10). Miben hasonlított a kettő? Ha egy izraelita hamis isteneket imádott, megszegte a Jehovának tett ígéretét, hogy hűséges lesz hozzá. Ha pedig házasságtörést követett el, akkor a házastársának tett ígéretét szegte meg (2Mózes 19:5, 6; 5Mózes 5:9; olvassátok fel: Malakiás 2:14). Világos tehát, hogy Jehova a múltban nagyon súlyos bűnnek tartotta a házasságtörést.

19. Mi segít, hogy soha ne legyünk hűtlenek a házastársunkhoz?

19 Mi a helyzet napjainkban? Bár a mózesi törvény nem vonatkozik ránk, Jehova nézőpontja nem változott. Ahogy soha nem imádnánk hamis isteneket, úgy a házastársunkhoz sem szabad soha hűtlennek lennünk (Zsoltárok 51:1, 4; Kolosszé 3:5). Ha hűtlenek lennénk, akkor szégyent hoznánk a házasságunkra és Istenünkre, Jehovára. (Lásd: Melléklet, 26. pont.)

HOGYAN ERŐSÍTHETED A HÁZASSÁGODAT?

20. Hogyan erősíti a házasságot a bölcsesség?

20 Hogyan erősítheted a házasságodat? Isten Szavában ez áll: „Bölcsesség által épül a ház, és tisztánlátás teszi biztonságossá” (Példabeszédek 24:3). Egy ház lehet hideg és üres, de lehet meleg, kényelmes és biztonságos is. A házassággal ugyanez a helyzet. Egy bölcs ember azon dolgozik, hogy a házassága biztonságot nyújtó, kellemes és boldog legyen.

21. Hogyan erősíti a házasságot az ismeret?

21 Ugyanerről a házról a Biblia még ezt mondja: „Ismeret által telnek meg a szobái mindenféle értékes és szép kinccsel” (Példabeszédek 24:4). Az, amit megtudsz Isten Szavából, jobbá teheti a házasságodat (Róma 12:2; Filippi 1:9). Amikor házaspárként együtt olvassátok a Bibliát és a kiadványainkat, beszéljétek meg, hogyan tudnátok alkalmazni az olvasottakat. Keressétek a lehetőséget, hogy kimutathassátok, mennyire szeretitek és tisztelitek egymást! Törekedjetek arra, hogy kedvesek és figyelmesek legyetek egymással. Kérd Jehova segítségét, hogy olyan tulajdonságaid legyenek, melyek erősítik a házasságodat, és amelyeknek köszönhetően még jobban megszeret a házastársad (Példabeszédek 15:16, 17; 1Péter 1:7).

Támaszkodjatok Jehova vezetésére, amikor együtt tanulmányoztok

22. Miért bánjunk szeretettel és tisztelettel a házastársunkkal?

22 Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy szeretettel és tisztelettel bánjunk a házastársunkkal. Így a házasságunk bensőségesebb és erősebb lesz. Ami pedig a legfontosabb, boldoggá tesszük Jehovát (Zsoltárok 147:11; Róma 12:10).