Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

13. FEJEZET

Minden ünnep elfogadható Istennek?

Minden ünnep elfogadható Istennek?

„Állandóan győződjetek meg arról, hogy mit tart elfogadhatónak az Úr” (EFÉZUS 5:10)

1. Mit kell tennünk, hogy az imádatunk biztosan örömet szerezzen Jehovának, és miért?

 JÉZUS ezt mondta: „az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát, mert az Atya is olyanokat keres, akik így imádják őt” (János 4:23; 6:44). Mindannyiunknak állandóan meg kell győződnie arról, „hogy mit tart elfogadhatónak az Úr” (Efézus 5:10). Ez nem mindig könnyű. Sátán megpróbál félrevezetni minket, hogy olyan dolgokat tegyünk, melyeket Jehova nem tart elfogadhatónak (Jelenések 12:9).

2. Mondd el, mi történt a Sínai-hegy mellett!

2 Hogyan próbál félrevezetni bennünket Sátán? Például úgy, hogy zavart kelt bennünk azzal kapcsolatban, hogy mi helyes, és mi nem. Figyeld meg, mi történt Izrael nemzetével, amikor letáboroztak a Sínai-hegy mellett. Mózes felment a hegyre, az emberek pedig várták, hogy visszatérjen a táborba. Végül belefáradtak a várakozásba, és megkérték Áront, hogy készítsen nekik egy istent. Egy borjú formájú aranyszobrot készített nekik. A nép ezután ünnepelni kezdett. Táncoltak a borjú körül, és leborultak előtte. Azt hitték, hogy ha így tesznek, akkor igazából Jehovát imádják. Ám attól, hogy úgy tekintettek erre az eseményre, mint ami „Jehova ünnepe”, még nem lett elfogadható. Jehova bálványimádásnak tartotta, és sokaknak meg kellett halniuk (2Mózes 32:1–6, 10, 28). Mi a tanulság? Ne hagyd, hogy becsapjanak! „Semmi tisztátalant ne [érints]”, és engedd, hogy Jehova megtanítsa neked, mi a helyes és mi a helytelen (Ézsaiás 52:11; Ezékiel 44:23; Galácia 5:9).

3–4. Miért jó megvizsgálni sok népszerű ünnep eredetét?

3 Amikor Jézus a földön volt, arra képezte az apostolait, hogy mutassanak példát a tiszta imádatban. A halála után ők is megtanították Jehova alapelveit az új tanítványoknak. Viszont az apostolok halála után a hamis tanítók hatására tévtanítások, pogány szokások és ünnepek szivárogtak be a gyülekezetbe. Ezek közül néhány pogány ünnepnek még más nevet is adtak, hogy keresztényinek tűnjenek (2Tesszalonika 2:7, 10; 2János 6, 7). Sok ilyen ünnep még napjainkban is népszerű, és még mindig hamis tanításokhoz, sőt akár démonizmushoz is kötődik * (Jelenések 18:2–4, 23).

4 Az ünnepek napjainkban világszerte fontos részét képezik az emberek életének. De ahogy egyre jobban megismered Jehova nézőpontját, talán arra a következtetésre jutsz, hogy bizonyos ünnepekkel kapcsolatban változtatnod kell a gondolkodásodon. Ez talán nem könnyű, de biztos lehetsz benne, hogy Jehova segíteni fog. Vizsgáljuk meg néhány népszerű ünnep eredetét, hogy lássuk, mit gondol róluk Jehova.

MI A KARÁCSONY EREDETE?

5. Mi mutatja, hogy Jézus nem december 25-én született?

5 A világ sok részén a karácsonyt december 25-én ünneplik. Sokak szerint ekkor született Jézus. A Bibliából nem derül ki, hogy melyik napon, de még az sem, hogy melyik hónapban született Jézus. Azt viszont megtudjuk belőle, hogy az év melyik időszakában született. Lukács azt írta, hogy amikor Jézus megszületett Betlehemben, a pásztorok „a szabad ég alatt tartózkodtak” a nyájaikkal (Lukács 2:8–11). Decemberben Betlehemben hideg van, és eshet az eső vagy a hó. Vagyis a pásztorok nem hagyják kint a nyájaikat éjjelre a szabad ég alatt. Mit jelent ez? Jézus nem decemberben született, hanem akkor, amikor az idő enyhébb volt. A Biblia is, és a történelmi bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy Jézus a mai naptár szerint valamikor szeptemberben vagy októberben születhetett.

6–7. a) Miben gyökerezik sok karácsonyi szokás? b) Mi indítson arra, hogy ajándékot adjunk másoknak?

6 Akkor hát honnan ered a karácsony? Pogány ünnepekben gyökerezik, mint például a római szaturnáliában, mely ünnepet Saturnusnak, a földművelés istenének szenteltek. Egy enciklopédia ezt írja: „A szaturnália, vagyis az a római ünnep, melyet december közepén tartottak meg, szolgált alapul a karácsonyi vigalom sok szokásához. Innen ered például a bőséges lakomák, az ajándékozás és a gyertyaégetés gyakorlata” (The Encyclopedia Americana). Továbbá a perzsa napisten, Mithras születésnapját is december 25-én ünnepelték.

7 A legtöbben viszont, akik ma megünneplik a karácsonyt, nem foglalkoznak azzal, hogy pogány eredete van. Egyszerűen csak azért várják a karácsonyt, mert együtt lehetnek a családjukkal, finomakat ehetnek, és megajándékozhatnak másokat. Természetesen szeretjük a rokonainkat és a barátainkat, és Jehova azt szeretné, ha a szolgái adakozóak lennének. A 2Korintusz 9:7 azt mondja, hogy „Isten a vidám adakozót szereti”. De nem szeretné, ha csak különleges alkalmakkor kedveskednénk másoknak. Jehova szolgái az évben bármikor szívesen megajándékozzák egymást és töltenek időt a barátaikkal meg a családtagjaikkal. Azért adnak, mert szeretik egymást, és nem várnak cserébe semmit (Lukács 14:12–14).

Ha tudjuk, mi az eredetük az ünnepeknek, azt is tudni fogjuk, melyiket ne ünnepeljük

8. Vajon akkor vittek az asztrológusok ajándékokat Jézusnak, amikor megszületett? Magyarázd meg!

8 Annak alátámasztására, hogy miért adnak ajándékokat egymásnak az emberek karácsonykor, azt szokták felhozni, hogy három bölcs férfi ajándékokat vitt az újszülött Jézusnak az istállóba. Az igaz, hogy néhány férfi meglátogatta Jézust, és ajándékokat vitt neki. A bibliai időkben megszokott volt, hogy a fontos embereknek ajándékot adtak (1Királyok 10:1, 2, 10, 13). De tudtad, hogy a Biblia szerint ezek a férfiak asztrológusok voltak, akik mágiát űztek, és nem imádták Jehovát? Illetve nem akkor látogatták meg Jézust, amikor megszületett az istállóban, hanem amikor kisgyermek volt, és egy házban élt (Máté 2:1, 2, 11).

MIT MOND A BIBLIA A SZÜLETÉSNAPRÓL?

9. Milyen születésnapi ünnepekről esik szó a Bibliában?

9 Azon a napon, amikor megszületik egy kisbaba, mindenki boldog (Zsoltárok 127:3). De ez még nem jelenti azt, hogy meg kell ünnepelnünk a születésnapot. Gondolj erre: A Bibliában csak két születésnapi ünnepségről esik szó. Az egyik egy egyiptomi fáraóé volt, a másik pedig Heródes Antipasz királyé. (Olvassátok fel: 1Mózes 40:20–22; Márk 6:21–29.) Ők nem voltak Jehova szolgái. A Bibliában tulajdonképpen sehol sem olvashatunk arról, hogy Jehova egyik imádója születésnapi ünnepségen vett volna részt.

10. Hogyan vélekedtek az első századi keresztények a születésnapokról?

10 Egy enciklopédia kijelenti, hogy az első keresztények „bárki születésnapjának a megünneplését pogány szokásnak tekintették” (The World Book Encyclopedia). Az ilyen szokások hamis hitnézetekre épülnek. Az ókori görögök például abban hittek, hogy mindenkinek megvan a saját őrzőszelleme, aki jelen volt a személy születésekor. Úgy vélték, hogy ennek a szellemnek kapcsolata volt azzal az istenséggel, akinek a születésnapján az illető született. A pogány hitnézetek mellett a születésnap az asztrológiához és a horoszkóphoz is köthető.

11. Mit szeretne Jehova, mikor legyünk nagylelkűek?

11 Sokan úgy érzik, hogy a születésnapjuk egy különleges nap, amikor elismerést és szeretetet érdemelnek. De egész évben kimutathatjuk a szeretetünket a családtagjaink és a barátaink iránt, nem csak egy konkrét napon. Jehova azt szeretné, ha mindig kedvesek és nagylelkűek lennénk. (Olvassátok fel: Cselekedetek 20:35.) Mindennap hálásak vagyunk az életünkért, melyet ajándékba kaptunk tőle, nem csak a születésnapunkon (Zsoltárok 8:3, 4; 36:9).

Az igaz keresztények azért ajándékoznak meg másokat, mert szeretik őket

12. Hogyan lehet a halálunk napja jobb, mint a születésünk napja?

12Prédikátor 7:1-ben ez áll: „Jobb a jó hírnév a jó olajnál, és a halál napja a születés napjánál.” Hogyan lehet a halálunk napja jobb, mint a születésünk napja? Amikor megszületünk, még semmit sem tettünk, sem jót, sem rosszat. De ha az életünk során Jehovát szolgáljuk, és jót teszünk másokkal, akkor jó hírnevet szerzünk, és Jehova a halálunk után sem fog elfelejteni minket (Jób 14:14, 15). Jehova szolgái nem ünneplik sem a saját születésnapjukat, sem Jézusét. Igazából Jézus csak egyetlen ünnep megtartására adott parancsot, arra, hogy emlékezzünk meg a haláláról (Lukács 22:17–20; Héberek 1:3, 4).

A HÚSVÉT EREDETE

13–14. Mihez kötődik a húsvét?

13 Sokan abban a hitben élnek, hogy húsvétkor Jézus feltámadását ünneplik. Ám valójában a húsvét Eostre-hez vagy Ostarához, a hajnal és a tavasz angolszász istennőjéhez kötődik. Egy szótár azt írja, hogy ő a termékenység egyik istennője is volt (The Dictionary of Mythology). Néhány húsvéti szokás ehhez kapcsolódik. Például egy enciklopédia szerint a tojás „az új élet és a feltámadás fő jelképe” (Encyclopædia Britannica). A nyúl is már régóta a termékenységet jelképezi a pogány imádatban. Világos, hogy a húsvét nem Jézus feltámadásának az ünnepe.

14 Vajon tetszik Jehovának, ha az emberek hamis vallásos szokásokkal vegyítik a Fia feltámadását? Természetesen nem (2Korintusz 6:17, 18). Mi több, Jehova sohasem kérte tőlünk azt, hogy ünnepeljük meg Jézus feltámadását.

MI A HALLOWEEN?

15. Honnan ered a halloween?

15 A halloween a mindenszentek előestéje, és a boszorkányokról, koboldokról és szellemekről ismert. Ez nem újkeletű ünnep. Az ókorban a brit és ír kelták a november 1-jéhez legközelebbi teliholdkor tartották a samhain fesztivált. Úgy vélték, hogy az ünnep idején a halottak szellemei visszatérnek a földre. Az emberek enni- és innivalót tettek ki nekik, hogy ne bántsák őket. Amikor ma a gyerekek beöltöznek, és házról házra járva bekopogtatnak mindenkihez, hogy édességet követeljenek, tudtukon kívül ezt az ókori, démoni szokást követik.

ISTENNEK TETSZŐ ESKÜVŐK

16–17. Mit gondoljunk át, amikor az esküvőnket tervezgetjük?

16 Az esküvő egy boldog ünnep. A világon nagyon sokféleképpen tartják meg. Az emberek általában nem gondolkodnak az esküvői szokások eredetén, ezért talán nem is tudják, hogy némelyik közülük pogány vallásban gyökerezik. A házasságot tervezgető keresztények viszont biztosak szeretnének lenni abban, hogy az esküvőjük Jehovának is tetszeni fog. Ha tudják, mi az eredete egy-egy esküvői szokásnak, jó döntéseket tudnak majd hozni (Márk 10:6–9).

17 Néhány szokásról azt tartják, hogy szerencsét hoz az újdonsült párnak (Ézsaiás 65:11). Egyes helyeken például rizst vagy valami hasonlót szórnak a menyasszonyra és a vőlegényre. Úgy hiszik, hogy ez gyermekeket, boldogságot és hosszú életet hoz nekik, és megvédi őket a gonosztól. De a keresztények nem szeretnének részt venni semmilyen szokásban sem, amely a hamis valláshoz kapcsolódik. (Olvassátok fel: 2Korintusz 6:14–18.)

18. Milyen bibliai alapelvek vonatkoznak még az esküvőkre?

18 Egy keresztény pár azt szeretné, ha az esküvőjük örömteli és méltóságteljes lenne, melyen minden jelenlévő jól érzi magát. Egy keresztény esküvőn a vendégek nem mondanak olyan szónoklatokat, melyek udvariatlanok, szexuális tartalmúak vagy tiszteletlenek a menyasszonnyal, a vőlegénnyel vagy másokkal szemben (Példabeszédek 26:18, 19; Lukács 6:31; 10:27). Egy keresztény esküvő nem arról szól, „hogy az ember dicsekszik azzal, amije van” (1János 2:16). Ha esküvőt tervezel, azt tartsd szem előtt, hogy visszagondolva szép emlékeket idézzen fel benned. (Lásd: Melléklet, 28. pont.)

A POHÁRKÖSZÖNTŐ

19–20. Honnan ered a pohárköszöntő?

19 A pohárköszöntő az esküvők és más alkalmak gyakori velejárója. Ilyenkor valaki kifejezi a jókívánságait, miközben a többiek megemelik a poharukat. Mi a keresztények véleménye a pohárköszöntőről?

20 Egy könyv szerint a pohárköszöntő valószínűleg egy ókori pogány szokásból maradt fenn, melynek során „szent folyadékot áldoztak fel az isteneknek . . . cserébe egy kívánságért, imáért, melyet az »éljen soká!«, vagy az »egészségedre!« kifejezésekbe tömörítettek” (International Handbook on Alcohol and Culture). Az ókorban azért emelték fel az emberek a poharaikat, hogy áldást kérjenek az isteneiktől. Jehova azonban nem így adja az áldását (János 14:6; 16:23).

„TI, AKIK SZERETITEK JEHOVÁT, GYŰLÖLJÉTEK A ROSSZAT!”

21. Még milyen ünnepeken nem vesznek részt a keresztények?

21 Amikor arról döntesz, hogy részt vegyél-e egy ünnepen, gondolkodj el azon, hogy milyen szemléletmód és viselkedés jellemzi. Például néhány ünnepre és karneválra az erotikus tánc, a féktelen ivászat, sőt még az erkölcstelenség is jellemző. Az ilyen ünnepek jó színben tüntethetik fel a homoszexuális vagy leszbikus életmódot, vagy a nacionalizmust erősíthetik az emberekben. Ha részt vennénk ilyen ünnepeken, tényleg gyűlölnénk azt, amit Jehova gyűlöl? (Zsoltárok 1:1, 2; 97:10; 119:37).

22. Mi segíthet egy kereszténynek, hogy eldöntse, részt vesz-e egy ünnepen?

22 A keresztényeknek nagyon körültekintőnek kell lenniük, hogy még véletlenül se vegyenek részt olyan ünnepeken, melyek szégyent hoznak Istenre. Pál apostol ezt írta: „akár esztek, akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Korintusz 10:31; lásd: Melléklet, 29. pont). Persze nem minden ünnep van összefüggésben az erkölcstelenséggel, a hamis imádattal vagy a nacionalizmussal. Ha egy ünnep nem sért semmilyen bibliai alapelvet, a mi belátásunkra van bízva, hogy részt veszünk-e rajta, vagy sem. A döntésünknél azt is szeretnénk számításba venni, hogy hogyan érint másokat.

TISZTELD JEHOVÁT A SZAVAIDDAL ÉS A TETTEIDDEL!

23–24. Hogyan magyarázhatjuk el egy nem Tanú rokonunknak, hogy miért nem tartunk meg valamilyen ünnepet?

23 Valószínűleg már nem tartasz meg olyan ünnepeket, melyek szégyent hoznak Jehovára. De néhány rokonod, akik nem Jehova Tanúi, talán azt hiszik, hogy már nem szereted őket, vagy nem akarsz velük lenni. Úgy érezhetik, hogy csak az ünnepekkor tud együtt lenni a család. Mit tehetsz ilyen helyzetben? Sokféleképpen biztosíthatod őket a szeretetedről és arról, hogy fontosak neked (Példabeszédek 11:25; Prédikátor 3:12, 13). Felvethetnéd például, hogy máskor legyetek együtt.

24 Ha a rokonaid arra kíváncsiak, hogy miért nem tartasz már egy ünnepet elfogadhatónak, a kiadványainkban vagy a jw.org honlapon hasznos információkat találhatsz, hogy el tudd mondani nekik az érveidet. Ne keltsd bennük azt az érzést, hogy meg akarsz nyerni egy vitát, vagy rájuk akarod erőltetni a véleményedet. Láttasd meg velük, hogy a döntésed előtt sok tényezőt vettél figyelembe. Maradj nyugodt, és legyen a beszéded „mindig kellemes, sóval ízesített” (Kolosszé 4:6).

25–26. Hogyan szerettethetik meg a szülők a gyermekeikkel Jehova irányadó mértékeit?

25 Fontos, hogy mindannyian tisztában legyünk azzal, hogy mi személy szerint miért nem tartunk meg bizonyos ünnepeket (Héberek 5:14). Az a célunk, hogy örömet szerezzünk Jehovának. Ha pedig vannak gyermekeink, segítsünk nekik megérteni és megszeretni a bibliai alapelveket. Ha valóságos személynek tartják Jehovát, akkor ők is szeretnének majd a kedvében járni (Ézsaiás 48:17, 18; 1Péter 3:15).

26 Jehova boldog, ha azt látja, hogy minden erőnkkel igyekszünk úgy imádni őt, hogy tiszták és becsületesek vagyunk (János 4:23). Sokak szerint viszont a mai becstelen világban nem lehet becsületesnek lenni. Tényleg így van? Vizsgáljuk meg a következő fejezetben!

^ További információt találhatsz az egyes ünnepekről az Őrtorony Kiadványok Indexében, a Kutatási Segédlet Jehova Tanúinak című kiadványban és a jw.org honlapon.