Nemrég Jézus egy Simon nevű farizeus otthonában a megbocsátásról tanított. Most egy újabb prédikáló körútra indul Galileában. Már két éve végzi a szolgálatát, és ezúttal is vele tartanak néhányan. Elkíséri a 12 apostola, valamint asszonyok is, „akikből gonosz szellemeket űzött ki, és akiket meggyógyított betegségeikből” (Lukács 8:2). Köztük van Mária Magdaléna, Zsuzsanna és Johanna, akinek a férje Heródes Antipasznak, a királynak a tisztviselője.

Ahogy egyre többen hallanak Jézusról, a tevékenységét övező viták is egyre élénkebbek lesznek. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor meggyógyít egy démontól megszállt férfit, aki vak és néma. A férfi megszabadult a démonok befolyásától, most újra lát, és beszélni is képes. Az emberek teljesen el vannak ragadtatva, és ezt mondogatják: „Csak nem Dávid fia ez?!” (Máté 12:23).

Olyan nagy tömeg gyűlik össze a háznál, ahol Jézus éppen tartózkodik, hogy még enni sem tud a tanítványaival. Ám nem mindenki gondolja úgy, hogy Jézus valóban „Dávid fia”. Néhány írástudó és farizeus egészen Jeruzsálemből jött el Jézushoz. De nem tanulni akarnak tőle, sem nem támogatni őt. Ezt mondják a népnek: „Belzebub van vele”, vagyis a démonok uralkodójával szövetkezik (Márk 3:22). Amikor Jézus rokonai hallanak a felbolydulásról, eljönnek, hogy megfogják őt. Miért akarnak ilyet tenni?

Nos, még Jézus saját testvérei sem hiszik, hogy ő Isten fia (János 7:5). Úgy érzik, hogy az, aki körül most ekkora felfordulás van, nem lehet az a Jézus, akivel együtt nőttek fel Názáretben.  Arra a következtetésre jutnak, hogy valami biztosan nincs rendben az elméjével. Ezt mondják: „Elment az esze” (Márk 3:21).

És vajon mit bizonyítanak a tények? Jézus épp az imént gyógyított meg egy démontól megszállt embert, aki most újra lát és beszél. Ezt senki sem tagadja. Az írástudók és a farizeusok megpróbálják rossz hírbe keverni Jézust, és hamisan így vádolják: „Ez csak úgy tudja kiűzni a démonokat, ha Belzebub, a démonok uralkodója segíti” (Máté 12:24).

Jézus jól tudja, mire gondolnak az írástudók és a farizeusok, ezért így érvel: „Minden királyság, amelyben ellentét támad, el fog pusztulni, és egyetlen város vagy család sem fog fennmaradni, amelyben ellentét van. Ugyanígy, ha Sátán űzi ki Sátánt, önmaga ellen fordul. Hogyan maradhat fenn így a királysága?” (Máté 12:25, 26).

Milyen elsöprő logika! A farizeusok tudják, hogy más zsidók is űznek ki démonokat (Cselekedetek 19:13). Így hát Jézus megkérdezi tőlük: „ha én Belzebub által űzöm ki a démonokat, akkor a ti fiaitok ki által űzik ki azokat?” Azaz a Jézus ellen felhozott vádak éppúgy vonatkoznának rájuk is. Majd Jézus így folytatja: „Ha viszont Isten szelleme által űzöm ki a démonokat, akkor ez azt jelenti, hogy Isten királysága itt van, és ti nem vettétek észre” (Máté 12:27, 28).

Ezután Jézus egy szemléltetéssel magyarázza el, hogy a démonok kiűzése annak a bizonyítéka, hogy Sátán felett is hatalma van: „hogyan tud bárki is behatolni egy erős ember házába, és elvenni azt, amije van, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Csak ezután tudja kirabolni a házát. Aki nincs az én oldalamon, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Máté 12:29, 30). Az írástudók és a farizeusok Jézus ellenségei, és így egyértelműen Sátán oldalán állnak. Elzavarják, úgymond szétszórják az embereket Isten Fia mellől, pedig ő Jehovától kapott hatalommal cselekszik.

Jézus így figyelmezteti az ellenségeit: „minden meg lesz bocsátva az emberek fiainak, bármilyen bűnt követnek is el, és bármit gyaláznak is. Aki azonban a szent szellemet gyalázza, az soha nem nyer megbocsátást, hanem örök bűnben vétkes” (Márk 3:28, 29). Gondoljunk csak bele, mit jelent ez azoknak, akik Sátánnak tulajdonítják azt, amit nyilvánvalóan Isten szelleme tesz!