Jézus valószínűleg még Pereában van, a Jordán keleti oldalán, amikor elmondja az elveszett juhról és drachmáról szóló szemléltetéseit. Mindkét szemléltetés azt tanítja, hogy örülnünk kell, ha egy bűnös megtér, és Istenhez közeledik. A farizeusok és írástudók bírálják Jézust, amiért kedvesen bánik az ilyen emberekkel. De vajon ezek a bírálgatók tanulnak valamit a szemléltetésekből? Megértik, hogyan érez égi Atyánk a bűnösök iránt, akik megbánják a bűneiket? Jézus most egy újabb megkapó szemléltetéssel emeli ki ezt a fontos igazságot.

A szemléltetésben egy apa és két fia szerepel. A példázat főként a fiatalabbik fiúról szól. A farizeusoknak, az írástudóknak és Jézus többi hallgatójának is meg kellene érteniük, hogy mi a tanulsága a fiatalabbik fiú történetének. Ám az sem mellékes, amit Jézus az apáról és az idősebb fiúról mond, mivel az ő hozzáállásuk is tanulságos. Gondolkodjunk hát el azon, mit tesz ez a három férfi a szemléltetésben:

„Egy embernek volt két fia – kezdi Jézus. – És a fiatalabbik így szólt az apjához: »Apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!« Erre az megosztotta köztük a javait” (Lukács 15:11, 12). Figyeljük meg, hogy ez a fiú nem azért kéri az örökségét, mert az apja meghalt. Inkább azért követeli most a részét, mert független akar lenni, és arra akarja költeni az örökségét, ami neki tetszik. És vajon mire költi?

„Néhány nap múlva – folytatja Jézus – a fiatalabb fiú mindenét összeszedte, elutazott egy távoli vidékre, és ott kicsapongó életet élve eltékozolta a vagyonát” (Lukács 15:13). Ha otthon maradt volna, biztonságban lehetne törődő apja mellett, aki gondoskodik a gyermekeiről. Ehelyett ez a fiú most elutazik egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életet él, és érzéki gyönyöröket hajszolva eltékozolja az örökségét. Aztán a fiúra nehéz napok jönnek:

„Amikor már mindent elköltött, súlyos éhínség támadt szerte azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Elment tehát, és elszegődött a vidék egyik polgárához, és az elküldte őt a mezőire  disznókat őrizni. Ő pedig szeretett volna jóllakni a hüvelytermésekkel, amelyeket a disznók ettek, de senki nem adott neki semmit” (Lukács 15:14–16).

Isten törvénye szerint a disznók tisztátalan állatok, ennek a fiúnak mégis disznópásztorként kell tengetnie az életét. Gyötri az éhség. Már bármit megenne, még azt is, amit csak azok az állatok esznek meg, melyeket őriz. Kétségbeesett, kilátástalan helyzetében észhez tér. Mit tesz most? Így szól: „Apám béreseinek bőven van kenyerük, én meg itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: »Apám, vétkeztem Isten ellen és teellened. Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.«” Majd elindul, és hazamegy az apjához (Lukács 15:17–20).

Mit fog tenni az apja? Vajon azonnal dühösen leszidja őt, amiért ostobán elment otthonról? Vagy közömbös lesz, és szeretetlenül fogadja őt? Ha te lennél a helyében, hogyan reagálnál? Mit tennél, ha a te fiadról vagy lányodról lenne szó?

Jézus elmondja, hogyan érez az apa, és mit tesz: „Még távol volt [a fia], mikor az apja meglátta őt, és megszánta. Odafutott, a nyakába borult, és gyengéden megcsókolta” (Lukács 15:20). Még ha az apa hallott is arról, hogy milyen kicsapongó életet élt a fia, most mégis szeretettel fogadja őt vissza. Vajon a zsidó vezetők, akik azt állítják, hogy ismerik és imádják Jehovát, megértik ebből a történetből, hogyan érez égi Atyánk a megtérő bűnösök iránt? És felismerik azt is, hogy Jézus ugyanilyen szeretettel bánik a megtérő bűnösökkel?

Ez a szerető apa rögtön látja a fia szomorú tekintetéből, hogy megbánta a bűneit. És mivel szeretettel megy a fia elé, és kedvesen fogadja őt, a fiúnak sokkal könnyebb bevallani a bűneit. Jézus így folytatja: „Akkor a fiú ezt mondta neki: »Apám, vétkeztem Isten ellen és teellened. Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak«” (Lukács 15:21).

Az apa így szól a rabszolgáihoz: „Gyorsan! Hozzatok ki egy köntöst, a legjobbat, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára. Hozzátok a hizlalt borjút is, vágjátok le. Együnk és ünnepeljünk, mert ez a fiam halott volt, de életre kelt, elveszett, és megkerült.” Ezután „vigadozni kezdtek” (Lukács 15:22–24).

Ez idő alatt az apa idősebbik fia a szántóföldön van. Jézus ezt mondja róla: „ahogy jött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét, és hogy táncolnak. Magához hívta tehát az egyik szolgát, és megkérdezte, hogy mi történik. Az ezt mondta neki: »A testvéred jött meg, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel jó egészségben visszakapta őt.« De ő megharagudott, és nem akart bemenni. Erre kijött az apja, és kérlelni kezdte őt. Ő így felelt az apjának: »Nézd, én már sok éve szolgálok neked, mint egy rabszolga, és sohasem szegtem meg a parancsaidat. De nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy ünnepeljek a barátaimmal. De amint ez a  fiad, aki prostituáltakkal tékozolta el a vagyonodat, megérkezett, levágtad neki a hizlalt borjút«” (Lukács 15:25–30).

Kik azok, akik az idősebb fiúhoz hasonlóan bírálják Jézust, amiért irgalmasan bánik az egyszerű és bűnös emberekkel, valamint odafigyel rájuk? Az írástudók és a farizeusok. Az ő bíráló magatartásuk ösztönözte Jézust arra, hogy elmondja ezt a szemléltetést. Természetesen mindazoknak meg kell szívlelniük ezt a leckét, akik kritizálják Isten irgalmát.

A szemléltetést Jézus az apa kérésével fejezi be, melyet az idősebb fiának mond: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De most ünnepelnünk és vigadnunk kell, mert a testvéred halott volt, de életre kelt, elveszett, és megkerült” (Lukács 15:31, 32).

Jézus nem beszél arról, hogy az idősebb fiú végül mit tesz. Ám Jézus halála és feltámadása után „a papoknak nagy sokasága kezdett engedelmeskedni a hitnek” (Cselekedetek 6:7). Valószínűleg olyanok is voltak köztük, akik hallották Jézus hatásos szemléltetését a tékozló fiúról. Igen, még nekik is megvolt a lehetőségük arra, hogy észre térjenek, megbánást tanúsítsanak, és visszatérjenek Istenhez.

Innentől kezdve Jézus tanítványai értékes tanulságoknak vannak birtokában. Képesnek kell lenniük tanulni ebből a szemléltetésből. Az egyik tanulság az, hogy mennyire bölcs dolog Isten népének biztonságában maradni, és élvezni Atyánk szeretetét, valamint gondoskodását. Az viszont nem vall bölcsességre, ha valaki elmegy „egy távoli vidékre”, hogy élvezeteket keressen.

Egy másik tanulság, hogy ha bármelyikünk letérne Isten útjáról, alázatosan vissza kell térnie Atyánkhoz, hogy így újra elnyerhesse a tetszését.

Az apa és az idősebb fia viselkedése közötti különbség is tanulságul szolgál. Az apa örömmel fogadja a fiát, és megbocsátó, az idősebb fiú viszont haragtartó, és nem örül az öccse visszajövetelének. Világos, hogy aki Isten szolgája, annak megbocsátónak kell lennie, és örömmel kell fogadnia, ha valaki őszintén megbánja a bűnét, és visszatér az „apja házába”. Örüljünk, ha egy testvérünk, aki „halott volt”, életre kel, és ha egy testvérünk, aki elveszett, megkerül.