Ezen az estén Jézus fontos leckét tanított az alázatról, amikor megmosta az apostolai lábát. Most, hogy már nyilván elfogyasztották a pászkát, Dávid prófétai szavait idézi: „a velem békében levő ember. . ., akiben bíztam, és kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.” Majd így magyarázza: „egyikőtök elárul engem” (Zsoltárok 41:9; János 13:18, 21).

Az apostolok egymásra tekintgetnek, és mindegyik ezt kérdezi Jézustól: „Uram, csak nem én?” Még maga Iskariót Júdás is megkérdezi. Péter megkéri Jánost, aki közvetlenül Jézus mellett fekszik az asztalnál, hogy tudja meg, kiről van szó. Így hát János közelebb hajol Jézushoz, és megkérdezi: „Uram, ki az?” (Máté 26:22; János 13:25).

Jézus így válaszol: „Az, akinek odaadom ezt a darab kenyeret, amelyet bemártok a tálba.” A tálba márt egy kenyérszeletet, majd Júdásnak adja, és ezt mondja neki: „az Emberfia elmegy, mint ahogy meg van írva róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik” (János 13:26; Máté 26:24). Ekkor Sátán belemegy Júdásba. Ez a férfi, aki már gonosszá vált, mostantól az Ördög akaratát teszi, és ezáltal a „pusztulás” fiává válik (János 6:64, 70; 12:4; 17:12).

Jézus ezt mondja Júdásnak: „Amit teszel, tedd meg minél előbb!” Mivel Júdásnál van a doboz, amelyben a pénzt tartják, az apostolok azt gondolják, hogy Jézus azért küldi őt el, „hogy adjon valamit a szegényeknek”. Vagy hogy tulajdonképpen ezt mondta neki: „Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre” (János 13:27–30). De Júdás valójában azért megy el, hogy elárulja Jézust.

Ugyanezen az estén Jézus bevezet egy teljesen újfajta vacsorát, azaz ünnepet. Vesz egy kenyeret, majd miután imát mond, megtöri, és odaadja az apostolainak. Ezt mondja: „Ez jelképezi  a testemet, melyet értetek adok. Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Lukács 22:19). A kenyeret körbeadják, és mindegyik apostol eszik belőle.

Ezután Jézus fog egy pohár bort, imádkozik, és ezt is odaadja nekik. Mindegyikük iszik a pohárból, amelyről Jézus ezt mondja: „Ez a pohár jelképezi a véremen alapuló új szövetséget, és ez a vér ki lesz ontva értetek” (Lukács 22:20).

Ezzel Jézus bevezeti halálának az emlékünnepét, amelyet a követőinek évente meg kell tartaniuk niszán 14-én. Ez emlékeztetőül szolgál majd, hogy mit tett Jézus és az Atyja azért, hogy az istenfélő emberek felszabadulhassanak a bűn és a halál ítélete alól. A pászka annak idején megszabadítást jelentett a zsidóknak, Jézus halálának emlékünnepe pedig még ennél is nagyobb, valódi szabadítást jelent a hűséges embereknek.

Jézus azt mondja, hogy a vére „ki lesz ontva azért, hogy sokak bűnét megbocsássák”. Közéjük tartoznak a hű apostolai és más hozzájuk hasonló személyek. Ők azok, akik Jézussal lesznek az Atyja királyságában (Máté 26:28, 29).