Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

110. FEJEZET

Utolsó napja a templomban

Utolsó napja a templomban

MÁTÉ 23:25–24:2 MÁRK 12:41–13:2 LUKÁCS 21:1–6

  • JÉZUS ISMÉT ELÍTÉLI A VALLÁSI VEZETŐKET

  • A TEMPLOMRA PUSZTULÁS VÁR

  • A SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY SZERÉNY ADOMÁNYA

Jézus utoljára van a templomban, és folytatja az írástudók és farizeusok leleplezését. Nyíltan képmutatónak hívja őket. Jelképes nyelvezetet használva ezt mondja nekik: „Kívül megtisztítjátok a poharat és a tálat, de belül tele vannak mohósággal és önkényeztetéssel. Vak farizeus! Előbb a pohár és a tál belsejét tisztítsd meg, és akkor a külseje is tiszta lesz!” (Máté 23:25, 26). A farizeusok kínosan odafigyelnek a szertartásos értelemben vett tisztaságra és a külső megjelenésre, ám azzal nem foglalkoznak, hogy belülről milyen emberek, ugyanis a jelképes szívüket nem tisztítják meg.

A képmutatásukat tükrözi az is, hogy szívesen építenek a prófétáknak sírokat, melyeket szeretnek feldíszíteni. Ennek ellenére Jézus kijelenti róluk, hogy ők „azoknak [a fiai], akik meggyilkolták a prófétákat” (Máté 23:31). Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Jézust is meg akarják ölni (János 5:18; 7:1, 25).

Majd Jézus rámutat, hogy milyen sors vár ezekre a vallási vezetőkre, ha nem bánják meg a bűneiket: „Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülnétek meg a gyehenna ítéletétől?” (Máté 23:33). A gyehenna jelentése: Hinnom-völgy. Ebben a közeli völgyben égetik el a szemetet, ezért találó jelkép a végleges pusztulásra, ami a gonosz írástudókra és farizeusokra is vár.

Jézus elküldi majd a vallási vezetőkhöz a tanítványait mint „prófétákat, bölcseket és tanítókat”. Hogyan fognak bánni velük? Jézus ezt mondja nekik: „[néhány tanítványomat] megölitek, oszlopra feszítitek, némelyiküket pedig megkorbácsoljátok a zsinagógáitokban, és városról városra üldözitek, így hát rátok száll minden igazságosnak a vére, amelyet kiontottak a földön, az igazságos Ábel vérétől Zakariásnak. . . a véréig, akit [meggyilkoltatok].” Így figyelmezteti őket: „Higgyétek el, mindezek eljönnek erre a nemzedékre” (Máté 23:34–36). Ez i. sz. 70-ben teljesedik be, amikor a római seregek lerombolják Jeruzsálemet, és sok ezer zsidó meghal.

Jézus mély fájdalommal gondol ezekre a megrázó következményekre. Szomorúan így szól: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Milyen gyakran akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk a szárnya alá gyűjti a csibéit! De ti nem akartátok. Isten ezért elhagyja a házatokat” (Máté 23:37, 38). Jézus hallgatói biztosan kíváncsiak rá, hogy milyen házra gondol. Vajon a pompás jeruzsálemi templomra, amelyről úgy tűnik, hogy Isten oltalma alatt áll?

Jézus még hozzáteszi: „mondom nektek, hogy mostantól fogva semmiképpen nem láttok engem, míg azt nem mondjátok: »Áldott, aki Jehova nevében jön!«” (Máté 23:39). Ezzel a Zsoltárok 118:26-ban feljegyzett prófétai szavakat idézi: „Áldott legyen Az, ki Jehova nevében jön! Áldunk titeket Jehova házából.” Nyilvánvaló, hogy ha egyszer a jeruzsálemi templom elpusztul, már senki sem fogja ott imádni Istent.

Jézus most a templomnak arra a részére megy, ahol perselyek vannak kitéve. Az emberek az adományaikat a perselyek tetején lévő kis nyíláson dobhatják be. Jézus megfigyeli, amint különféle emberek mennek a perselyekhez. A gazdagok „sok pénzérmét” dobnak be adományként. Majd észrevesz egy szegény özvegyasszonyt, aki „két igen csekély értékű kis pénzérmét” dob be (Márk 12:41, 42). Kétségtelen, hogy Jézus jól tudja, mennyire értékes ez az adomány Isten szemében.

Magához hívja a tanítványait, és ezt mondja nekik: „Biztosak lehettek benne, hogy ez a szegény özvegy mindenki másnál többet dobott be a perselybe.” Hogyan lehetséges ez? Így magyarázza: „azok mind a fölöslegükből dobtak be, de ő mindenét bedobta, mindazt, ami a megélhetésére volt” (Márk 12:43, 44). Mennyire máshogyan gondolkodik és cselekszik ez az özvegy, mint a vallási vezetők!

Niszán 11-e van, és a nap már jócskán előrehaladt. Jézus elhagyja a templomot, most volt itt utoljára. Az egyik tanítványa így szól hozzá: „Tanító, nézd, milyen csodálatos kövek és épületek!” (Márk 13:1). A templom falának néhány köve valóban rendkívül hatalmas, és ennek köszönhetően a templom egy erős, elpusztíthatatlan épület benyomását kelti. Így hát biztosan meglepő, hogy Jézus ezt mondja: „Látod ezeket a nagy épületeket? Semmiképpen nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának” (Márk 13:2).

Ezek után Jézus az apostolaival átkel a Kidron völgyén, és felkapaszkodik az Olajfák hegyére. Ekkor négy apostola van csak vele: Péter, András, Jakab és János. Innen jól rálátnak a fenséges templomra.