Már hajnalodik, amikor Péter harmadszor is megtagadja Jézust. A szanhedrin már befejezte a kirakatpert, és feloszlott. Ahogy felvirrad a péntek reggel, a bíróság tagjai újra összegyűlnek, valószínűleg azért, hogy a törvényesség látszatát adják az éjszakai kihallgatásnak. Jézust ismét elővezetik.

A bíróság megint felszólítja őt: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” Jézus így felel: „Még akkor sem hinnétek el, ha megmondanám nektek. Ezenfelül, ha én kérdeznélek benneteket, ti nem is válaszolnátok.” Mindezek ellenére bátran úgy azonosítja magát, mint akiről a Dániel 7:13 próféciája ír. Ezt mondja: „az Emberfia mostantól fogva a hatalmas Isten jobbján fog ülni” (Lukács 22:67–69; Máté 26:63).

Tovább faggatják: „Akkor hát te vagy Isten Fia?” Ezt válaszolja: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” Úgy tűnik, ellenségei ezzel igazoltnak látják, hogy megöljék őt istenkáromlás miatt. „Mi szükségünk van még tanúkra?” – kérdik (Lukács 22:70, 71; Márk 14:64). Így hát megkötözik Jézust, és elvezetik a római kormányzó, Poncius Pilátus elé.

Iskariót Júdás talán látja, hogy Jézust Pilátus elé viszik. Amikor rádöbben, hogy Jézust elítélték, valamelyest furdalni kezdi a lelkiismerete, és kétségbeesik. Ám ahelyett, hogy őszinte bűnbánattal Istenhez fordulna, visszaviszi a 30 ezüstöt. Ezt mondja a magas rangú papoknak: „Vétkeztem, amikor igazságos embert árultam el.” De azok szívtelenül ezt válaszolják: „Mi közünk hozzá? A te bajod!” (Máté 27:4).

Júdás bedobja a templomba a 30 ezüstöt, és azzal tetézi a bűneit, hogy öngyilkosságot követ el. Megpróbálja felakasztani magát, azonban valószínűleg letörik a faág, amelyre a kötelet rögzíti. Júdás lezuhan, a teste pedig széthasad a sziklán (Cselekedetek 1:17, 18).

 Jézust még kora reggel Poncius Pilátus palotájához viszik. Ám a zsidók nem hajlandók bemenni Pilátushoz. Szerintük beszennyezné őket, ha nem zsidókkal érintkeznének. Az pedig alkalmatlanná tenné őket arra, hogy megehessék a pászkát niszán 15-én, amely a kovásztalan kenyerek ünnepének első napja, és egyben része a pászka időszakának is.

Pilátus kijön hozzájuk, és ezt kérdezi: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Ezt felelik: „Ha ez az ember nem lenne bűnös, nem szolgáltattuk volna ki neked.” Pilátus talán úgy érzi, hogy próbálnak rá nyomást gyakorolni, ezért ezt mondja: „Vigyétek el ti, és ítélkezzetek felette a törvényetek szerint!” A zsidók válasza felfedi gyilkos szándékukat: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk” (János 18:29–31).

Ha Jézust megölnék a pászka alatt, az alighanem nagy felháborodást keltene a nép körében. Ám ha sikerül elérniük, hogy valamilyen politikai vád alapján a rómaiak végezzék ki Jézust – melyhez a rómaiaknak joguk van –, akkor ez felmentheti őket a felelősség alól.

A vallási vezetők elhallgatják Pilátus előtt, hogy ők istenkáromlás miatt már elítélték Jézust. Most ettől eltérő vádakkal hozakodnak elő: „Úgy találtuk, hogy ez az ember [1.] felforgatja nemzetünket, [2.] tiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, továbbá [3.] Krisztusnak, egy királynak mondja magát” (Lukács 23:2).

Róma képviselőjeként Pilátust joggal foglalkoztatja az a vád, hogy Jézus királynak mondja magát. Így hát visszamegy a palotába, hívatja Jézust, és megkérdezi: „Te vagy a zsidók királya?” Arra kíváncsi, hogy megszegte-e Jézus a birodalom törvényét, királynak kiáltva ki magát a császárral szemben. Jézus a következőt kérdezi, talán azért, hogy megtudja, mit hallott már róla Pilátus: „Azért kérdezed ezt, mert így gondolod, vagy mert mások beszéltek neked rólam?” (János 18:33, 34).

Pilátus elismeri, hogy nincs tisztában a tényekkel, azonban szeretne többet megtudni: „Talán zsidó vagyok én? A saját nemzeted és a magas rangú papok szolgáltattak ki nekem. Mit tettél?” (János 18:35).

Jézus nem próbálja megkerülni a legfontosabb vádat, amely a királyi mivoltára vonatkozik. Olyan választ ad, amely bizonyára megdöbbenti Pilátust.