1–3. a) Hogyan reagál Jézus, amikor két vak koldus segítségért könyörög hozzá? b) Mit jelent a „szánalomtól megindultan” kifejezés? (Lásd a lábjegyzetet.)

KÉT vak ember ül az út mellett, nem messze Jerikótól. Mindennap kijönnek ide, keresnek egy olyan helyet, ahol valószínűleg nagy tömeg halad el, és kéregetnek. Ma azonban valami olyat tapasztalnak majd, ami gyökeresen megváltoztatja az életüket.

² A koldusok hirtelen felbolydulásra lesznek figyelmesek. Mivel nem látják, mi történik, az egyikük megkérdezi, hogy mi ez a zsivaj. Ezt a választ kapja: „A názáreti Jézus megy el erre!” Jézus most utoljára tart Jeruzsálembe. Ám nincs egyedül, nagy sokaság követi. Amikor a koldusok meghallják, hogy ki megy arra, lármát csapnak, így kiabálnak: „Uram, irgalmazz nekünk, Dávid Fia!” A bosszús sokaság csendre inti őket, de a koldusok elszántak, a két férfit nem lehet elhallgattatni.

³ Jézus hallja a kiáltozásukat a sokaság zsivaján keresztül. Mit tesz? Sok minden nyomasztja, hiszen nemsokára megkezdődik földi életének utolsó hete. Tudja, hogy szenvedés és kegyetlen halál vár rá Jeruzsálemben. Mégsem hagyja figyelmen kívül a kitartó kiáltozást. Megáll és kéri, hogy vigyék oda hozzá a kiabáló koldusokat. „Uram, nyíljon meg a szemünk” – könyörögnek. „Szánalomtól megindultan” * Jézus megérinti a szemüket, és visszanyerik a látásukat. Nyomban követni kezdik őt (Lukács 18:35–43; Máté 20:29–34).

4. Hogyan teljesítette be Jézus azt a próféciát, hogy „megszánja az alacsony sorút”?

 ⁴ Nem ez volt az egyetlen eset, amikor Jézus könyörületet mutatott. Számos alkalommal és sok különböző helyzetben tanúsított szívből jövő könyörületet. A bibliai prófécia megjövendölte róla, hogy „megszánja az alacsony sorút” (Zsoltárok 72:13). E szavakhoz hűen Jézus odafigyelt mások érzéseire. Kezdeményező volt, ha segíteni kellett az embereknek, és a könyörület vezérelte a prédikálásban. Tekintsük át, hogyan tárják fel az evangéliumok a Jézus szavai és tettei mögött rejlő gyengéd könyörületet, és vizsgáljuk meg, hogy miként mutathatunk hasonló könyörületet.

5–6. Milyen példák mutatják, hogy Jézus együtt érző volt?

⁵ Jézus mélyen együtt tudott érezni másokkal. Megértette a szenvedők érzéseit, és bele tudta magát képzelni a helyükbe. Noha nem élte át mindazt, amit ők, a szívében mégis igazán átérezte a fájdalmukat (Héberek 4:15). Amikor meggyógyított egy tizenkét éve vérfolyásos asszonyt, ’kínzó betegségként’ utalt az asszony bajára, ezzel elismerte, hogy a betegség nagy fájdalmat és gyötrelmet okozott a nőnek (Márk 5:25–34). Amikor látta, hogy Mária és a vele lévők sírnak Lázár halála miatt, a szomorúságuk olyan mélyen megindította, hogy nyugtalanná vált. Jóllehet tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, mégis annyira megrendítette ez az eset, hogy könnybe lábadt a szeme (János 11:33, 35).

⁶ Egy másik alkalommal egy leprás ment Jézushoz, és így esedezett: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.” Hogyan reagált Jézus, a tökéletes ember, aki sohasem volt beteg? Szívből együtt érzett a leprással, „szánalomra indult”, és valami  rendkívülit tett (Márk 1:40–42). Jól tudta, hogy a leprások a Törvény szerint tisztátalanok, és nem vegyülhetnek az emberek közé (3Mózes 13:45, 46). Jézus természetesen képes lett volna meggyógyítani ezt a férfit anélkül is, hogy megérintette volna (Máté 8:5–13). Ő mégis kinyújtotta a kezét, és megérintette a leprást ezt mondva: „Akarom. Tisztulj meg!” A lepra azonnal eltűnt róla. Milyen gyengéd együttérzést nyilvánított ki Jézus!

7. Mi segíthet, hogy együtt érzők legyünk, és hogyan fejezhetjük ki ezt a tulajdonságot?

⁷ Keresztényekként azt a felszólítást kapjuk, hogy utánozzuk Jézus együttérzését. A Biblia arra ösztönöz minket, hogy legyünk „együttérzők” (1Péter 3:8). * Lehet, hogy nem egyszerű megértenünk olyanok érzéseit, akiket krónikus betegség vagy depresszió gyötör, különösen akkor nem, ha mi magunk még nem tapasztaltunk ilyen szenvedéseket. Ám ne felejtsük el, hogy az együttérzés nem függ attól, hogy átéltünk-e hasonló helyzeteket. Jézus együtt érzett a betegekkel, noha ő maga soha sem volt az. És mi hogyan lehetünk együtt érzők? Úgy, ha türelmesen figyelünk, amikor a szenvedők kitárják a szívüket, és megosztják velünk az érzéseiket. Feltehetjük magunknak ezt a kérdést: „A helyükben én hogyan éreznék?” (1Korintusz 12:26). Ha jobban odafigyelünk mások érzéseire, akkor még inkább képesek leszünk ’vigasztalóan beszélni a lehangolt lelkekhez’ (1Tesszalonika 5:14). Időnként nemcsak szavakkal, hanem könnyekkel is kifejezhetjük az együttérzésünket. „Sírjatok a sírókkal” – mondja a Róma 12:15.

8–9. Hogyan vette figyelembe Jézus mások érzéseit?

⁸ Jézus figyelmes volt mások iránt, és tetteivel kifejezte, hogy törődik az érzéseikkel. Gondolj arra az esetre, amikor  egy olyan férfit vittek hozzá, aki süket volt és alig tudott beszélni. Vélhetően Jézus érezte, hogy a férfi szorong, ezért valami olyasmit tett, amit általában mások gyógyításakor nem: „elvitte őt a sokaságtól”. A tömegtől és a bámészkodó tekintetektől távol gyógyította meg a férfit (Márk 7:31–35).

⁹ Jézus ugyanilyen figyelmes volt, amikor egy vak férfit vittek hozzá, és kérték, hogy gyógyítsa meg. „Kézen fogta a vakot, kivezette a falun kívülre”, és fokozatosan meggyógyította. Ez talán lehetővé tette, hogy a férfi elméje és szeme lassan szokjon hozzá a körülötte levő napfényes világ káprázatos látványához és sokféleségéhez (Márk 8:22–26). Milyen figyelmes volt Jézus!

10. Hogyan vehetjük figyelembe mások érzéseit?

¹⁰ Jézus követőiként figyelembe kell vennünk mások érzéseit. Ezért ügyelünk a beszédünkre, észben tartva, hogy ha meggondolatlanul használjuk a nyelvünket, azzal megbánthatunk másokat (Példabeszédek 12:18; 18:21). A durva szavaknak, a becsmérlő megjegyzéseknek és a maró gúnynak nincs helye a keresztények körében, akik odafigyelnek mások érzéseire (Efézus 4:31). Vének, hogyan vehetitek figyelembe mások érzéseit? Amikor tanácsot adtok, válasszatok kedves szavakat, hogy az, akinek a tanács szól, ne veszítse el a méltóságát (Galácia 6:1). Szülők, hogyan vehetitek figyelembe a gyermekeitek érzéseit? Fegyelmezéskor törekedjetek rá, hogy ne szégyenítsétek meg őket (Kolosszé 3:21).

11–12. Milyen bibliai beszámolók mutatják, hogy Jézust nem kellett kérni, hogy könyörületes legyen másokkal?

¹¹ Jézus nemcsak olyankor volt könyörületes, amikor kérték. Végeredményben a könyörület nem passzív, hanem aktív, pozitív tulajdonság. Nem meglepő hát, hogy gyengéd könyörület indította Jézust arra, hogy kezdeményező legyen a segítségnyújtásban. Például, amikor nagy sokaság maradt vele három napig élelem nélkül, nem kellett Jézus tudtára adni, hogy az emberek éhesek, és javasolni sem kellett neki, hogy tegyen valamit ez ügyben. A beszámoló így szól: „Jézus pedig magához hívta a tanítványait, és ezt mondta: »Szánalmat érzek a sokaság iránt, mert három napja immár, hogy mellettem vannak, és nincs mit enniük; étlen pedig nem akarom őket elküldeni, még kidőlnek az úton.«” Majd önszántából csoda útján jóllakatta a sokaságot (Máté 15:32–38).

¹² Vegyünk egy másik példát. I. sz. 31-ben szomorú látvány fogadta Jézust, amikor Nain városának közelébe ért. Egy temetési menet jött a városból. A gyászolók vélhetően a közeli domboldal sírjaihoz tartottak, hogy eltemessék egy özvegy „egyszülött fiát”. El tudod képzelni, milyen fájdalom járta át az anya szívét? Éppen arra készült, hogy eltemesse egyetlen fiát, és nem volt férje, akivel osztozhatott volna a bánatában. Jézus a gyermektelenül maradt özvegyre figyelt fel a temetési menet tagjai közül. A látvány meghatotta őt, és „megszánta” az asszonyt. Nem kellett könyörögni neki, a szívből jövő könyörülete indította arra, hogy kezdeményezzen. Így hát „odament, megérintette a ravatalt” és életre keltette az ifjút. S mi történt ezután? Jézus nem kérte arra az ifjút, hogy csatlakozzon a Vele lévő nagy sokasághoz, hanem „átadta az anyjának”; így egyesítette a családot, és gondoskodott arról, hogy törődjenek az özveggyel (Lukács 7:11–15).

13. Hogyan utánozhatjuk Jézus helyénvaló kezdeményezőkészségét, amikor a szükségben lévők megsegítéséről van szó?

 ¹³ Hogyan utánozhatjuk Jézus példáját? Persze mi nem vagyunk képesek arra, hogy csoda útján élelemről gondoskodjunk, vagy hogy halottakat keltsünk életre. Ellenben képesek vagyunk arra, hogy utánozzuk Jézus kezdeményezőkészségét, amikor a szükségben lévők megsegítéséről van szó. Előfordulhat, hogy egy hívőtársunk komoly anyagi nehézségekkel küzd, vagy elveszíti az állását (1János 3:17). Egy özvegy otthona talán sürgős javításra szorul (Jakab 1:27). Lehet, hogy ismerünk olyan gyászoló családot, amelynek vigaszra vagy gyakorlati segítségre van szüksége (1Tesszalonika 5:11). Amikor igazán szükség van segítségre, nem kell arra várnunk, hogy megkérjenek minket, hogy segítsünk (Példabeszédek 3:27). A könyörület arra fog indítani bennünket, hogy helyénvaló módon mi tegyük meg az első lépést, hogy segítsünk a körülményeinkhez mérten. Sohase felejtsük el, hogy egy egyszerű, kedves tett, illetve néhány szívből jövő, vigasztaló szó milyen erőteljesen fejezheti ki a könyörületet (Kolosszé 3:12).

14. Miért biztosított elsőbbséget Jézus a jó hír prédikálásának?

¹⁴ Ahogy láttuk a 2. részben, Jézus nagyszerű példát állított a jó hír prédikálása terén. Ezt mondta: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem el” (Lukács 4:43). Miért biztosított elsőbbséget ennek a munkának? Legfőképpen az Isten iránti szeretete miatt. De volt egy másik oka is: a szívből jövő könyörület arra indította, hogy törődjön mások szellemi szükségleteivel. Sokféle módon mutatott könyörületet, ám ezek közül a legfontosabb az volt, hogy kielégítette mások szellemi éhségét. Vizsgáljunk meg két esetet, amelyből kiderül, hogy  miként tekintett Jézus azokra, akiknek prédikált. Ez a vizsgálódás segíthet meglátnunk, hogy bennünket mi indít a nyilvános szolgálat végzésére.

15–16. Mondj el két esetet, amelyből kiderül, hogy miként tekintett Jézus azokra, akiknek prédikált.

¹⁵ I. sz. 31-ben Jézus, miután már körülbelül két éve buzgón fáradozott a szolgálatban, megsokszorozta erőfeszítéseit, és „körútra indult minden városba és faluba” Galilea területén. Megérintette a szívét az, amit látott. Máté apostol erről számol be: „Amikor látta a sokaságot, szánalmat érzett irántuk, mert elcsigázottak és hányatott sorsúak voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Máté 9:35, 36). Jézus együtt érzett az egyszerű emberekkel. Jól tudta, hogy milyen szánalmas szellemi állapotban vannak. Tisztában volt azzal, hogy a vallási vezetők, éppen azok, akiknek pásztorkodniuk kellett volna felettük, rosszul bántak velük és semmibe vették őket. Mély könyörülettől indíttatva Jézus azon fáradozott, hogy elérje a reménység üzenetével az embereket,  akiknek leginkább az Isten Királyságáról szóló jó hírre volt szükségük.

¹⁶ Hónapokkal később, nem sokkal i. sz. 32 pászkája előtt valami hasonló történt. Jézus és az apostolai ez alkalommal csónakba szálltak és átszelték a Galileai-tengert, hogy keressenek egy csendes pihenőhelyet. Ám a sokaság a parton futva kísérte őket, és az emberek a csónakot megelőzve értek a túloldalra. Hogyan reagált erre Jézus? „Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok; és kezdte őket sok mindenre tanítani.” (Márk 6:31–34). Jézus ismét „megszánta” az embereket sajnálatra méltó szellemi állapotuk miatt. Mint „pásztor nélküli juhok”, szellemileg éheztek és kénytelenek voltak magukról gondot viselni. Jézust a könyörület indította, hogy prédikáljon, és nem pusztán a kötelességtudat.

17–18. a) Mi ösztönöz bennünket a szolgálatra? b) Hogyan lehetünk könyörületesek másokkal?

¹⁷ Jézus követőiként mi ösztönöz bennünket a szolgálatra? Ahogy láttuk a 9. fejezetben, az a megbízatásunk, vagyis felelősségünk, hogy prédikáljunk és tanítványokat képezzünk (Máté 28:19, 20; 1Korintusz 9:16). De ne csupán kötelességtudatból végezzük ezt a munkát. Mindenekelőtt a Jehova iránti szeretet indít minket arra, hogy prédikáljuk Királysága jó hírét. A más hitnézetűek iránti könyörület is erre ösztönöz (Márk 12:28–31). Hogyan lehetünk hát könyörületesek másokkal?

¹⁸ Úgy kell látnunk az embereket, ahogy Jézus látta őket: „elcsigázottak és hányatott sorsúak . . . , mint a pásztor nélküli juhok.” Képzeld el, hogy megtalálsz egy elveszett bárányt. A szánalomra méltó teremtmény éhezik és szomjazik, mert nincs mellette pásztor, aki zöldellő legelőkhöz és vízhez vezetné. Ugye megesne rajta a szíved, és minden tőled telhetőt megtennél, hogy enni és inni adj neki?  Sokan, akik még nem ismerik a jó hírt, ilyen bárányhoz hasonlítanak. A hamis vallások pásztorai nem törődnek velük, ezért szellemileg éheznek és szomjaznak, és nincs valódi reményük a jövőre nézve. Nekünk viszont megvan az, amire szükségük van: tápláló szellemi eledel és az igazság frissítő vize, mely Isten Szavában található (Ézsaiás 55:1, 2). Ha elgondolkodunk a körülöttünk élő emberek szellemi szükségletein, megesik rajtuk a szívünk. És ha Jézushoz hasonlóan mélyen együtt érzünk az emberekkel, akkor minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy megosszuk velük a Királyság-reménységet.

19. Hogyan ösztönözhetjük azt a bibliatanulmányozót, aki már alkalmas a nyilvános szolgálatra?

¹⁹ Hogyan segíthetünk másoknak, hogy kövessék Jézus példáját? Tegyük fel, hogy a nyilvános prédikálószolgálat elkezdésére szeretnénk bátorítani egy olyan bibliatanulmányozót, aki már alkalmas erre. Vagy talán segíteni szeretnénk egy tétlen személynek, hogy újból teljes mértékben vegyen részt a szolgálatban. Hogyan segíthetünk nekik? A szívükre kell hatnunk. Emlékezzünk rá, hogy Jézus először „megszánta” az embereket, és azután tanította őket (Márk 6:34). Ezért, ha segíteni tudunk nekik abban, hogy könyörületesekké váljanak, akkor a szívük valószínűleg arra indítja őket, hogy utánozzák Jézust és megosszák a jó hírt másokkal. Megkérdezhetjük tőlük: „Hogyan tette jobbá az életedet az, hogy elfogadtad a Királyság-üzenetet? Mi a helyzet azokkal,  akik még nem ismerik ezt az üzenetet? Ugye nekik is szükségük van a jó hírre? Te mit tehetsz, hogy segíts nekik?” Természetesen a szolgálat végzésére leginkább az Isten iránti szeretetünk indít bennünket, és az a vágy, hogy szolgáljuk őt.

20. a) Mit foglal magában az, hogy követjük Jézust? b) Mit vizsgálunk meg a következő fejezetben?

²⁰ Az, hogy követjük Jézust, többet foglal magában annál, hogy egyszerűen csak elismételjük a szavait és utánozzuk a tetteit. Ugyanolyan „gondolkodásmódot” kell kifejlesztenünk, mint amilyen neki volt (Filippi 2:5). Mennyire hálásak lehetünk hát azért, hogy a Biblia feltárja a Jézus szavai és tettei mögött rejlő gondolatokat és érzéseket! Ha megismerjük ’Krisztus gondolkodását’, még együtt érzőbbek és könyörületesebbek leszünk, s ezáltal úgy bánunk majd másokkal, ahogy Jézus (1Korintusz 2:16). A következő fejezetben megvizsgáljuk, hogyan mutatott szeretetet Jézus kifejezetten a követői iránt.